Az ember legnagyobb kincse a képzelőerő. Az teszi az embert képessé arra, hogy beleélje magát mások helyzetébe, együttérzővé és megértővé váljék. Ezért kellene fejleszteni a gyerekekben ezt a tulajdonságot.
Képzelet idézetek
Pihentessük meg a szemünket a leghétköznapibb természeti jelenségen, s az is tápot ad a csapongó képzeletnek.
Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.
Lenyűgöző találmánynak tartom az ajtókat. A határtalan képzelőerő bejáratát jelképezik. Mielőtt kinyitnánk egy ajtót, addig a végtelen lehetőségek tárháza rejtőzik mögötte. És csak mikor kinyitjuk, akkor válik valóra.
A fantáziánk könnyen értelmet adhat a világnak, és kényelemmel helyettesítheti a nyers valóságot.
A képzeletedből élj, ne a tapasztalataidból!
Amit az értelem el tud képzelni, azt el is tudja érni.
Az ábrándozás – megfelelően alkalmazva – minden reklám lényege.
Félek, hogy a takaró szegélyéből kicsüngő pamutszál esetleg kemény és hegyes, mint egy acéltű; félek, hogy hálóingem apró gombja hatalmas és nehéz, fejemnél nagyobb; félek, hogy ez a kenyérmorzsa, mire ágyamról lehull, üveggé válik, és szilánkokban ér a földre, engem pedig nyomaszt az aggodalom, hogy ezzel tulajdonképpen minden összetörött, minden, örökre; félek, hogy egy levél letépett széle valami tiltott dolog, amit nem láthat senki, s leírhatatlan értéke miatt sehol a szobában nem tudom kellő biztonságba helyezni; félek, mert ha elaludnék, esetleg lenyelném a kályha előtt heverő széndarabot; félek, hogy egy számjegy kezd nőni az agyamban, s addig nő, míg nem lesz bennem elég helye már; félek, hogy grániton fekszem, szürke grániton ágy helyett; félek, hogy talán kiáltozom majd, mire összecsődülnének a szobám előtt, és feltépik az ajtót; és ráz a félelem, hogy akkor elárulnám magam, és elmondanám mindazt, amitől félek, de a félelem attól is, hogy egy szót se tudnék szólni, hisz mindez kimondhatatlan – és minden más félelem… igen, a félelmek.
Nem elég, ha szép a kert, feltétlenül hinni kell, hogy tündérek lakják a mélyét?
Azon az éjszakán nem aludtunk. Csak feküdtünk nyitott szemmel a sötétben, s a gondolataink – fekete szárnyú baglyok – végiglátogattak barátot, rokont, ismerőst.
Tudod, mi van még, amit ugyancsak egyedül az ember tud? Hogy meg kell halnia. Ellenméregnek kapta a képzeletet.
A spanyol szólásmondás szerint tele illúziókkal halt meg. Életében nem volt ideje rá, hogy egy illúziót is elveszítsen, s arra sem, élete végén, hogy befejezze a bűnbánó fohászt.
Apám bolond, légvárakat épít.
A bátyám őrült, azokban él.
Anyám meg takarítja őket.
A természet az egyedüli, melyet a fantázia nem szépíthet, nem nagyíthat, csak törpíthet.
Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!
A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.
A képzelettől veszem kölcsön, amit a valóság nem ad meg nekem.
Az ember kösse meg a kezét, csakis így eresztheti szabadjára a képzeletét.
