S vajjon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?
S vajjon, ha majd megismered az útat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
útatlan végtelenbe elkísérsz?
Kedvesemnek idézetek
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Esküdj hát sorsom, mindenem.
Esküdj kettőnkre, esküdj meg nekem,
hogy míg élsz, nem hagysz el soha!
Esküdj, mint Mutius Scaevola!
Előbb felejtem el az életemet, mintsem téged elfelejtenélek.
Ígérd meg azt, hogy kezed kezemből vissza nem veszed,
s akkor is szeretni fogsz, mikor már én is vén leszek.
Nem csupán szeretlek: szeretem, ahogy te szeretsz engem.
De én csak én vagyok,
Vedd, amit adhatok!
És ha tán kevesled,
Fess magadnak te szebbet.
Mert én csak én vagyok,
Vedd, amit adhatok.
Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű.
Amit nekem adtál, azt én elfogadtam
És hittem benned, pedig nem is tudtam
Hogy hitem örökre megmarad
Semmim sincs, csak te vagy.
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
(…)
Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szivem, s lettél egyszerre társa.
Nem bánom, ha csak hangszered leszek,
sem azt, ha mostanáig másé voltál,
nem bánok férjet, gyermeket… ha kell,
áldozz fel, csak legyél te az oltár.
A csoda Te vagy. Eged aranya
Rám is poroz talán majd valaha!
Egyszer azt álmodtuk, hogy idegenek vagyunk. Fölébredtünk, hogy lássuk, mennyire drágák vagyunk egymásnak.
Ha nem ismertük volna egymást!
Ez is előfordulhat, kedvesem, lásd,
mit tett a Sors érette, érezed,
hogy így szeressünk, s mi legyünk ezek?
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
A harc alább hagy bennem,
De nem felejtek semmit,
És kezdeném is újra.
Neved szép betűit
Ámor homlokomra írta.
Menekülj, mert bűvös körbe zárlak,
Hogy rabságodban szerelmet tanulj!
Miközben alszol, én az esőben állok, és nézem, ahogy a cseppek a hajamról az arcodra hullanak, és te mintha mosolyognál álmodban, de mégis néma vagy.
