Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből.
A múlt, a jelen és a jövő közötti különbség csak illúzió, még ha oly makacs is.
Az ostoba emberek a múltról beszélnek, a bölcsek a jelenről, a bolondok pedig a jövőről.
Az idő korántsem olyan, amilyennek látszik. Nemcsak egy irányban halad, hanem egyszerre létezik benne a jövő a múlttal.
Kezdeni, végezni s fönnmaradni oly fogalmak, melyek jelentőségüket az időtől kölcsönzik s ennélfogva csak ennek föltételezése mellett érvényesek. Azonban az időnek nincs abszolut léte, az idő nem a dolgok tiszta létének módja, hanem csupán a magunk és minden más dolog létéről és lényegéről való ismeretünk formája, amely épen ezért nagyon tökéletlen és pusztán jelenségekre van határolva. Tehát csupán csak ezekre való tekintettel alkalmazhatók a véget-érés és fönnmaradás fogalmai, nem pedig arra való tekintettel, ami bennök jelentkezik, ami a dolgok tiszta lénye; ha ama fogalmakat erre alkalmazzuk, nincs többé semmi értelmök.
Az idő mégis puszta képe az örökkévalóságnak, mint Plotinos mondja – és időbeli létünk ép úgy puszta képe tiszta lényünknek. Ennek az örökkévalóságban kell rejlenie, épen azért, mert az idő ismeretünknek csak formája; csupán csak ennek segítségével pedig a magunk és minden más dolognak lényét mulandónak, végesnek és pusztulásra valónak ismerjük föl.
Értékeld ki az életed a maga teljességében! Mindannyian sok időt vesztegetünk értelmetlen marhaságokra. Hosszú órákat pocsékolhatsz el a közösségi médiára és a tévézésre, amelyek az év végére egész napokká és hetekké adódhatnak össze, ha úgy adnánk össze az időt, ahogy az adózási tételeket szokás. Ne ódzkodj tőle, mert ha tudnád az igazságot, deaktiválnád a Facebook-fiókodat, és elvágnád az optikai kábelt. Ha azon kapod magad, hogy komolytalan beszélgetéseket folytatsz, vagy olyan tevékenységek csapdájába esel, amelyek semmiképpen sem tesznek jobbá, lépj tovább!
A legdrágábbat adod most ajándékul önmagadnak: az időt. Tudatosan kilépsz hajszoltságodból. Ellenállsz a folyvást hallott szlogennek: nincs idő semmire! Adsz magadnak időt, hogy megtapasztald: amire időt szánsz, az a tiéd lesz. Exupéry kis hercege is azt üzeni, ha valakit a barátoddá akarsz tenni, akkor szánj rá időt, legyél vele. Adj hát időt önmagad számára.
Ha visszautazhatnék az időben, rábeszélném akkori önmagamat, hogy tegye félre egy kicsit a könyveket, nyissa ki az ablakot, és engedjen be egy kis friss levegőt (akkoriban teljes gőzzel dohányoztam). Azt tanácsolnám neki, lazítson, menjen emberek közé, és élvezze az örömöket, amelyeket az élet a húszas éveikben járóknak tartogat.
Az idő azért hoz gyógyulást a fájdalmakra és a viszályokra, mert az ember közben változik, többé nem ugyanaz a személyiség.
Nincs időm arra, hogy rövid levelet írjak Önnek, így aztán hosszút írok.
Amikor az ember szembesül a ténnyel, miszerint meg vannak számlálva életének hónapjai, akkor az idő sokkal fontosabbá válik.
Az idő annak folyamata, hogy tudunk a jelenben, és nem tudunk a jövőben vagy a múltban. Az emlékezés a múlt tudásának folyamata. A történések előrejelzése a jövő tudásának a folyamata. A felejtés a múlt nemtudásának folyamata. A „csak mának” élés pedig a jövő nemtudásának a folyamata.
Az idő egy fogalom az elmédben. […] Akkor jelenik meg a gond, amikor korlátok közé szorítod magad.