A kutatások egyértelműen mutatják, hogy az eredményes vezetőnek mindkettőre szüksége van, egyszerre kell az emberi kapcsolatok és a feladatok szakértőjének lennie. A vezetői eredményesség megköveteli az emberekkel való tisztességes bánásmódot, és egyidejűleg eredményes ösztönzésüket a jobb teljesítmény elérése érdekében.
Egy bűnözővé vált kormány – ahogy ez néhányszor már megesett a történelemben – egyik jellemzője az, hogy vezetői nem képesek tanulni: minden történelmi feljegyzés és a józan ész is elárulhatná nekik, hogy az elnyomást katasztrófa követi.
Az erő semmit sem ér ügyesség és technológia nélkül, és fordítva, ügyesség és technológia nélkül az erőszakosak ereje megvetésre méltó. Az erőnek két oldala van, egy jó és egy gonosz. A szándék jelenti a különbséget.
A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás olyan eszközöket hozott létre a társadalom ellenőrzésére, amelyek mérhetetlen előnyöket biztosítanak az elnyomó rezsimek számára a nyílt társadalmakkal szemben. A diktatúrák számára ezek az eszközök hasznosak, a nyílt társadalmak számára viszont halálos veszélyt jelentenek.
A szabadság nem önzés, nem a hatalmasok szabadsága a mások felett. Az emberek szabadságának legfőbb védelmezője az emberek szabad, erős, felelős állama. A szabad polgárok állama.
A hatalmon lévőknek megvan a tudásuk, de nincsenek tisztában azzal, mi kell ahhoz, hogy mindenki másnál nagyobb hatalomra törjenek. És hogy mi kell hozzá? Elsőként szerezni meg a tudást.
Ők azt várják tőled, hogy birka módra állj be a sorba és vezényszóra
táncolj, amíg csak szól a nóta és szavad se legyen a bánásmódra.
De én problémás vagyok, mer` gondolkodom,
nem állíthatsz félre, arról gondoskodom.
Nincs a világon olyan ember alkotta dolog, amit ne lehetne megváltoztatni. Meg lehet változtatni Magyarországot, meg lehet változtatni Európát és az Egyesült Államokat is. Egy országot megváltoztatni csak olyan embernek van esélye, akiből hiányzik a megfelelési kényszer, egyenesen beszél, kimondja, amit gondol, és ha mond valamit, annak van veleje.
A hatalom tiszteletet jelent, a tisztelet elfogadást.
A diktatúrám nélkülözhetetlen volt, és ezt az is bizonyítja, hogy mindig több hatalmat kínáltak nekem, mint amennyit kértem.