485 idézet
A tudat, hogy hamarosan halott leszek, a legfontosabb eszköz, amely segít meghozni az élet nagy döntéseit. Mert csaknem minden – minden külső várakozás, minden büszkeség, minden megszégyenüléstől és bukástól való félelem – szertefoszlik a halál színe előtt, csak azt hagyva meg, ami igazán fontos. Annak tudata, hogy meg fogsz halni, az egyik legjobb módja annak, hogy kikerüljük azt a csapdát, hogy azt gondoljuk, van vesztenivalónk.
A halál a közös úticél, amiben mindannyian osztozunk, és ami elől nincs menekvés. De ez nem baj, mert a halál valószínűleg az élet legjobb találmánya, a változás mozgatórugója: eltünteti a régit, hogy helyet adjon az újnak.
Ahhoz, hogy belássuk: a körülöttünk levők (mind az ötmilliárdan) hülyék, kifinomult és ravasz munkára van szükség. Ész és kitartás kell hozzá. Ne kapkodjunk. Szép lassan, de biztosan jussunk el a derűs meghalásig. De még előző nap is gondoljuk azt, hogy van egyvalaki, akit szeretünk és csodálunk, és aki nem hülye. Érteni kell a módját, hogy csakis a megfelelő pillanatban (egy perccel se előbb) ismerjük fel, hogy ő is hülye, úgy bizony. És csak ekkor halhatunk meg.
Számomra az élet legnagyobb botránya: a halál. Mondják: ha meg nem halnánk, más lenne az életünk is, mert éppen a halálból süt vissza ránk olyan fény, amely a létünknek más tartalmat, távlatot, értelmet ad. Ám én ezt nem tudom elfogadni. Nem tudom elfogadni, hogy a halál a legnagyszerűbb életet is megsemmisíti. Rettegett ellenfelem az idő. Utolsó lélegzetemig harcban leszek a halállal.
Amikor szembesülünk a halállal, létezésünk végességével, mindannyian kérdéseket teszünk fel – még azok is, akik hozzám hasonlóan egyszerűen úgy veszik a dolgokat, ahogy vannak.
A halál engem önmagában nem riaszt – sem most, sem azokban a múltbeli helyzetekben nem riasztott, amikor keresztezte az utamat. Márpedig ilyen helyzetekből nem kevés akadt.
Soha nem fogom megérteni az embereket, ha a halálról van szó. Miért nem látják annak, ami?
Akármerre mész, felejtőt találsz,
Eltűnsz innen, akármerre jársz;
mindig az fogad, hogy belehalunk.
A halál elfogadására négy lehetőség kínálkozik. Az első egy írás, amit végrendeletnek is hívhatunk. A másik lehetőség: amikor a szeretteimmel egy ilyen éles helyzetbe kerülök, akkor dönthetek úgy, hogy nem menekülök el a helyzet elől. Harmadik lehetőség: elmegyek önkéntes segítőnek egy kórházi osztályra, ahol elmenőket ápolnak… Így kezdődik a halál elfogadása. Negyedik lépés: adott esetben beszélek róla. Mert bármilyen elfogadás csak akkor jön létre, ha én arról indulatok, harag, düh, frusztráció, kétségbeesés nélkül tudok beszélni. Hangosan és békében, először önmagamnak, majd másoknak.
El kell fogadnunk a halált, és a halál elfogadása által lassanként elfogadjuk majd az öregséget is, az elfogadás pedig mindig megkönnyebbülést jelent.
Ne attól félj, hogy az életed véget ér, hanem attól, hogy sohasem kezdődik el!
Ha egyedül találod magad, zöld mezőkön lovagolva a tűző napon, ne aggódj! Az az Elysium, és már meghaltál!
A währingi temetőben húszezredmagammal búcsút vettem attól az embertől, aki megtanított különbséget tenni fontos és jelentéktelen dolgok között. Nagy tudomány, alig ismerek embert, aki idejében felismerte volna. A legtöbben csak a halálos ágyukon döbbennek rá, mit kellett volna komolyan venni, s mily kár volt időt, egészséget, lelket pusztítani kicsinyes, mulandó értelmetlenségek miatt.
A világon mindent meg lehet ismételni, mindent el lehet halasztani. Mindent, kivéve a váratlanul és könyörtelenül érkező halált.
Attól, hogy eddig minden ember meghalt, nem biztos, hogy ezután is minden ember meg fog halni.
Az ember erősebben és pontosabban emlékezik a kezdetre, mikor közeledik a vég.
