Bárki, aki egyszer már a halál közelébe került, tanúsíthatja, hogy élete végén senki nem a hivatali túlórákat veszi számba, sem azt, mennyi van a házastársával közös bankszámláján.
Halál idézetek
Az önkéntes halál értelmetlen. Az ember előbb-utóbb úgyis meghal, akkor meg minek siettetni a dolgokat?
A halálon túl nincs semmi. Annyira nincs, hogy a halálod tényét se tudod lereagálni.
A halál gondolata egyáltalán nem zaklat fel annyira, mint másokat. Soha nem számítottam arra, hogy megérem az öregkort.
A halál csak egy másik ösvény, melyre mind rálépünk. Amikor a világ szürke esőfüggönye felgördül és minden ezüstös tükörré válik, akkor meglátod.
A halál csak kezdet. A feledés később jön. Az ember élete azokkal együtt tűnik el, akik ismerték őt. Az ősszel lehulló falevelek magukkal viszik a színeket, és ami megmarad, a kopár fa, már nem evilágba való.
Tehetetlenek vagyunk a saját halálunknál is kegyetlenebb halállal szemben. Kegyetlenebb – mert megmutatja, hogyan tűnik el egy ember, először a föld színéről, majd az emlékezetből.
Sokan élnek, akik halált érdemelnek, és néhányan meghalnak, akik élhetnének.
Ha az ember képes tiszta fejjel, szívvel, lélekkel gondolkodni, be kell látnia: halálának időpontja percre pontosan akkor fog elérkezni, amikor annak eljött az ideje. Sem előbb, sem később. Ennek tükrében pedig vajmi kevés jelentősége van annak, hogy Izraelben vagy Svájcban él-e. Annak azonban annál több, hogy a maradék időt – legyen az egy perc vagy egy évszázad – mivel tölti el.
Valami szomorú dallam hangjai halkan
Kísértenek éjszakákon át.
Velem vannak, és együtt
Dúdolgatjuk a halál dalát.
Egyetlen módja van a halál legyőzésének, ha mesterművé tesszük az életünket.
Meg akartam tudni, hogy milyen érzés életben lenni. Talán csak akkor érezheti ezt az ember, amikor a halál közelébe kerül.
Nem azért foglalkozom a halálommal, hogy meghaljak, hanem azért, hogy éljek.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol – és mindenütt leszek.
Ha az ember meghal, minden dolga
olyan, akárcsak sohasem lett volna.Egy helyen marad meg igaz valója:
a fénysugáron, mely leválik róla.
Amikor elveszítünk egy hozzánk közel álló, szeretett lényt, valami, amit tőle kaptunk, tovább él bennünk, és ösztökél minket. Halottaink a szívünkben élnek. A „halhatatlanságnak” ez a legvigasztalóbb formája.
