Gyász idézetek

Ara Rauch

A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad.

Levetettem a gyászruhámat, a szívem örökké fekete kosztümben marad. Nevetek tréfás jeleneteken, a szám szegletében azonban örökké ott bujkál a szomorúság. Lehetek büszke édesanya nappal, éjszakánként mégis távoli bolygókra utazom. Életünk, életem már soha nem lehet olyan, amilyen volt. Felhőtlenül teljes.

Faludy György

Most elmentél s mint golyót a fában
hagytad szívünkben minden szavadat,
s oly messze vagy tőlünk, túl a halálban,
hogy bennünk csak a borzalom maradt.

Charles Dickens

Ó, hideg, hideg, rideg, félelmetes halál, itt emelj oltárt, és díszítsd fel a rendelkezésedre álló összes borzalommal, mert ez a te birodalmad! Csak a sokak által szeretett, megbecsült, tiszta fejnek nem tudod egyetlen hajszálát sem meggörbíteni rettenetes céljaid érdekében, nem teheted gyűlöletessé egyetlen arcvonását sem. Nem az számít, hogy a kéz tehetetlen, és ha elengedik, visszaesik, nem fontos, hogy a szív és az ütőér megszűnt lüktetni; csak az számít, hogy a kéz valaha nyitott, adakozó és igazságos volt; a szív bátor, meleg és gyöngéd, a szívdobbanás igazi férfié. Sújts le, árnyék, sújts le! Jótettei fölbuzognak majd a sebből, hogy a halhatatlan élet vetését hintsék szét a világban!

Stephen King

Túlélték az estét, noha Tad halott volt. A következő napot is átvészelték. Meg az azután következőt. Nem sokkal lett jobb a helyzet sem augusztus végén, sem szeptemberben, de mire elsárgultak a levelek, és hullani kezdtek, egy kicsivel jobb lett. Egy egészen kicsivel.

A gyász húsevő. Belőlünk táplálkozik, akár ébren vagyunk, akár nem, akár küzdünk ellene, akár nem. Éppúgy, mint a rák. Aztán egy reggel felébredünk, és azt vesszük észre, hogy minden más érzelmet – örömöt, irigységet, kapzsiságot, még a szerelmet is – felemésztett. Mi pedig egyedül maradunk a gyásszal, pőrén állunk előtte. És a gyász rabjai leszünk.

Juhász Gyula

Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.

A hunyó nap sugarában
Nézem, anyám, sírodat:
Sárga-piros rózsáival
Szórja be az alkonyat.

Sárga-piros rózsáiból
Szövi rád a takarót…
Lágyan lengő, fúvó szellő
Suttogja az altatót.

Stephen King

Ha valaki, akit szeretünk, hirtelen meghal, az nagy fekete lyukat éget a szívünk közepébe. E lyuk betömésének leghatásosabb módja, ha elfogadjuk, hogy az illetőt valami ostoba balszerencse érte. Még jobb, ha el tudjuk hinni – talán csak egy kis időre -, hogy valaki vagy valami megfogható a felelős. Ez kisebbíti a lyukat.

Némán elkísérnéd felhőkön át,
De az ég kapuját nem lépheted át.

Engedd el, mennie kell,
Hiszen ő a földnél jobbat érdemel.
Így jó, nem éred el,
De átölel majd, ha jó leszel.

Csak nézek és találgatom,
hol az én kedvesem.
Álomban, ébren egyre csak
keresem, keresem.

Mert megvan ő, tudom, tudom,
csak elmaradt, de hol?
És addig, addig keresem,
én se vagyok sehol.

Thomas Mann

Egy drága halottunk emlékét azzal tiszteljük a legjobban, ha kimondjuk, hogy a bíráló, kritikai elv értelme, oka, célja csupán egyetlenegy lehet: a kötelesség elve, az élet parancsa. Igen, midőn a törvényhozó bölcsesség bírálóan kitűzte az értelem határait, ugyanezen a határon felállította az élet zászlaját, és az ember katonai kötelességévé tette e zászló szolgálatát.

Eötvös Károly

Sokféle temető van. Annyi, mint az ember és az ő bolondsága. Az egyik tele van az alakító művészet fenséges alkotmányaival. Sírboltok, emlékek, áhítat oltárai, remek szobrok, bölcsesség szülte, bánat sugallta sírversek, bölcs mondások. Tudomány és művészet és költői erők gyűjteménye. De én ezt nem nagyon szeretem. Eszembe sem jut, aki alant porlad. Eszembe se jut, aki fájdalmának vagy hiúságának tömegével, pénzének és a szokásnak súlya alatt ültette oda a műalkotmányokat. Csak az alkotmány köti le a figyelmet. A temető ékszerei a halál kirakata. Mintha vásárt és versengést, diadalt és bukást látnék az enyészetben. Jobban szeretem a virágot a síron. A virág nem hazudik, nem hivalkodik, nem dicsekedik. Elhervad, mint a halott. Elhervad, mint a halott emlékezete az élők szívében. Aki a virágot ülteti és ápolja a síron: annak keze, szíve és lelke ott van a mellett, aki a sírban nyugszik. S ha már nem dobog a szív, ha már a lélek elrepült s a kéz is elszáradt: megszűnik a virág is. Minek élne tovább? Miért szórná illatát és sugarait? Ha már úgy sincs kinek.