Maga a vágóhidat félti az ökröktől?
– Mi az ördög szállta meg a Jóistent, amikor ezeket a Rambókat alkotta?
– Rambót nem az Úr alkotta. Én voltam.
A halottakat el kell temetni, nem ahogy az egyiptomiak tették, megőrizve a testet, hogy a lélek halhatatlanságát biztosítsák általa. Nem! Igazán! Véglegesen! Fordítson hátat a múltnak, csak előre nézzen. Tudja, az idő mindent begyógyít, minden sebet.
Szomorúfűz, miért csüng le az ágad?
Örökös tán a te gyászod?
Azért sírsz, mert ő elhagyott,
Mert veled nem maradhatott?
Ágadon hogy hintázhatna,
Vágyol-e megint arra a boldog napra?
Hitted, hogy örökké kacag
Ágad árnyékos sátra alatt.
Szomorúfűz, kár búsulnod,
Mert valami enyhíti a gondot.
Nem zúzta szét őt a halál vasökle,
mert megmarad a szívedben örökre.
Annyira könnyű megfeledkezni a méltóságunkról, mégis ez az egyetlen, ami valójában a miénk, az utolsó darabka, ami megmarad nekünk, ami szabaddá tesz bennünket.
Bár nem ismerlek téged, sosem találkoztam veled, nem nevettem veled, nem sírtam veled, nem csókoltalak, én mégis szeretlek. Teljes szívemből szeretlek.
Az épület szimbólum, és az elpusztítása is az. A szimbólum erejét a nép adja. Önmagában jelentéktelen. De ha elég ember robbant fel egy épületet, megváltozhat a világ.
Tapasztalataim szerint a legjobb kapcsolatok alapja a csalás és a hazugság. Mivel többnyire ezekkel is végződnek, logikus ezekkel is nyitni.