Minden nagy katedrális építését egyetlen tégla elhelyezésével kezdték. Egy nagy társadalom építőköve az egyén.
Amikor valaki tényleg felfogja ezeknek a hatalmas, spirituális erőknek a jelenlétét saját magában, és használni kezdi az életében, páratlan jövőbeni fejlődés előtt áll. Úgy tudjuk növelni a lehetőségeinket, hogy minden egyes másodpercet újként élünk meg. Bízz a benned lakó, életadó erőben!
Boldog vagyok, mert naponta becsületesen növekszem, és mert fogalmam sincs, hol vannak a végső határaim. Minden nap egy új felfedezés, hogy mi mindenre vagyok képes. A legnagyobb öröm ráadásul még hátravan, az, hogy halljam, hogy valaki azt mondja: „Hé, van itt valaki, aki igazi!”
(A „saját folyamom” című vázlatos írásából)
Aki fejlődik a hitben, aki sohasem felejti el legfőbb célját, akinek cselekedetei tiszták, s aki gondosan ügyel cselekedeteire, aki önuralomban tökéletesedik, és aki mindig, örökké éber, az megdicsőül.
Tedd azt, ami az adott pillanatban bölcsnek tűnik, aztán felejtsd el, és menj tovább! Menj tovább, és új horizontot fogsz látni! Menj tovább, és látni fogod röpülni a madarakat! Haladj tovább, és hagyj magad mögött mindent, ami eltorlaszolja a tapasztalások bejáratát!
Rakd össze az álmod törött cserepeit, és érezd újra magadénak ezt a törött álmot, legyen újra tiéd a benne rejlő lehetőség! Ahogy fejlődünk és halad az idő, gyakran újra kell alkotnunk a folyamatot és a módszert.
A fejlődés ellensége a fájdalomtól való félelem – hogy nem vagyunk hajlandók elviselni a legkisebb szenvedést sem.
Nem azért élek ezen a földön, hogy megfeleljek az elvárásaidnak, és te sem azért, hogy az enyéimnek megfelelj… Ha mindig bekorlátozod magad abban, amit csinálsz, fizikai vagy bármilyen értelemben, akkor a korlátok beszivárognak a munkádba és az életedbe is. Nincs korlát és nincs határ! Fennsíkok vannak, de ne maradj ott, haladj tovább felfelé!
A tanulás felfedezés, tudatlanságunk okának felfedezése: felfedezzük azt, ami bennünk van. Miközben felfedezünk, szabadjára engedjük képességeinket, a szemünket, hogy megtalálhassuk a lehetőségeinket, hogy megláthassuk, mi történik valójában, hogy felfedezhessük, hogyan tudjuk felnagyítani az életünket, hogyan találjuk meg azokat az eszközöket, amelyek segítenek a mindennapokban és a fejlődésben. Nem kell rohanni „megjavítani, rendbe hozni” a dolgokat, épp ellenkezőleg, az állandóan zajló folyamatokat gazdagítsd megértéssel, és minél többet igyekezz megtalálni a tudatlanságod okai közül.
Boldog vagyok, mert mindennap fejlődök, és tényleg nem tudom, hol vannak a határaim. Miközben erről próbálok megbizonyosodni, minden egyes nap egy új felfedezés, hogy mi mindenre vagyok képes.
Az élet a tanár, és te az állandó tanulás állapotában vagy.
Látjátok felfele haladok,
most már megnyalnátok de nem érdekel,
haladok előre, tőletek
kapok majd erőre,
Versenyző koromban, a versenyek után csak akkor tudtam elaludni, ha végiggondoltam és leírtam mindazokat a hibákat, amelyeket a gyakorlataimban elkövettem. Azt is meg kellett fogalmaznom, hogy miért nem tudtam elég nyugodtan versenyezni, valamint, hogy miként lehetne máskor jobban dolgozni.
Amikor 1958 októberében betöltöttem a tizennyolcadik évemet, katona lettem, fantasztikus időszak volt. Legszívesebben a fiamnak és minden fiatal srácnak azt javasolnám, hogy vonuljon be, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni.
Egyetlen tradíciónk van és ez így hangzik: „Mindent még jobban lehet csinálni, mint ahogy eddig csináltuk!”
A múlt csak annyiban hasznos, amennyiben megmutatja a fejlődés útját és módját.
Mindig ezt tanítottam a csapataimnak: soha ne kételkedj, pallérozd az erényeidet, dolgozz az erősségeiden, csak így tudod ellensúlyozni a gyengeségeidet.
Nem nagyon vagyok annak a híve, hogy megismételjem önmagam, bármiről is legyen szó. Úgy gondolom, hogy az a művész, aki nem előlre felé halad, az visszafejlődik sajnos. A művészet számomra mindig felfedezés. Leleplezés, újraszületés, újrafeltalálás. Mindig, amikor írok egy új dalt, csinálok egy új lemezt, olyan mintha egy kis részed újjászületne.
Végső élettapasztalatunk percről percre, napról napra alakul ki. Minden egyes cselekedetünk saját történetünket gyarapítja, mind vezet valahova, remélhetőleg valamiféle varázslatos kiteljesedéshez.
Soha nem lehet tudni, hogy miből mi bomlik ki, minek mi lesz a következménye, miféle, egyelőre láthatatlan utak nyílnak majd meg, vagy hogy mire jók a falak, a kudarcok.