Az okosabbak nem dumálnak, magukba zárkóznak.
Emberismeret idézetek
Peches állat az ember, akkor is elvárják tőle, hogy szeressen, amikor semmi kedve hozzá.
Ritka kivételektől eltekintve az emberek valójában egyedül önmaguk iránt érdeklődnek. Mindenki szükségszerűen saját világának a központja.
Az anyagi gondoktól gyötört társadalom olyan, mint a gyomorbajos ember, mindent sötét színben lát, az ő szemében a bajok nagyítóüvegen át jelentkeznek, az örvendetes eseményeken pedig egyszerűen átsiklik.
Emberismeret idézetek, Szegénység idézetek, Társadalom idézetek
Az ember valahogy úgy van megszerkesztve, hogy sóvárog a megértés után.
Nem szeretem az olyan embereket, akik nem olyanok, mint más ember. Más ember is elég undorító. Hát még az, aki nem olyan.
A mélységes butaságban van valami szédítő és örvényszerűen vonzó, mint az enyészetben. A vákuum vonzóereje.
Mert minden embernek megvan a maga egyedül megfelelő életkora, az biztos. Vannak, akik egész életükben gyermekek maradnak, és vannak, akik egész életükön át félszegek, fonákok, nem találják a helyüket, amíg egyszerre bölcs és szép öregasszonyok vagy öregemberek lesznek: hazaértek az életkorukba.
Az ember sokkal jobban megbecsüli az olyan dolgot, amiért várnia, küzdenie és szenvednie kellett.
Vannak, akik szórakozásból olvasnak, és vannak, akik műveltségüket akarják olvasmányaikkal gyarapítani; de én a harmadik olvasóra gondolok, arra, akinek az olvasás életfunkció és ellenállhatatlan kényszer – csak ez az igazi olvasó.
Az őrült mindig előnyben van. Kétszer olyan agyafúrt, mint egy normális ember.
Vannak emberek, akik csak valaki ellen tudnak szeretni. Annak a jajszava löki őket a másik felé, akit elhagynak.
Szeretem azokat a történeteket, ahol még a legellenségesebb figurákban – úgy értem, a pokol tüzén pörkölődő fazonokban is – van valami szimpatikus vonás.
Az összes bölcs ember – akiktől volt szerencsém tanulni és együtt dolgozni velük – közös jellemzője, hogy gyermeki tulajdonságokkal bírnak, és könnyed a szellemük. Kapcsolatban vannak az élet napos oldalával, mert képesek az élet sodrába beilleszkedni.
Vegyük például az utcát, ott, ugye, észrevettem azt a különös tényt, hogy az emberek nem előre nézve, normálisan, hanem oldalazva, abnormálisan közlekednek, mert valamennyien, kivétel nélkül ki vannak facsarodva a kirakatok felé, azaz észleltem és kívül helyeztem magam a tényen, hogy olyanok közt élek, akik képtelenek ellenállni a tulajdonszerzés delejes erejének, és ez meg is látszik rajtuk, ugyanakkor viszont néha magam sem bírtam megállni, hogy oda-oda ne nézzek olykor-olykor ezekre a kirakatokra, sőt hogy a hányingerrel küszködve be ne menjek magam is egyikbe-másikba, s vegyek ott, mondjuk, a fejemre egy új kalapot.
A dolgok nem azért fordulnak jóra, ha jóra fordulnak, mert az embernek valamiféle elképzelése van arról, hogy mi lenne a helyes a jövőre nézve, hanem attól fordulnak a dolgok jóra, hogy az embernek helyes elképzelése van a jelenről, mégpedig olyan elképzelés ez, amely nem pusztán neked jó, hanem jó mindenkinek, azaz nem árt senkinek, tehát jó általában.
A bunkóság globalizálódása évről évre és egyre elképesztőbben sikeres. Sikerességét mutatja, hogy hihetetlen sok ponton kezdi ki a bunkó azt, ami nem az, s ebből olyan világ formálódik, ahol mind nehezebb elválasztani egymástól őket. A bunkóság ebben a mi posztmodern utáni korszakunkban is ellenállhatatlannak tetszik.
A pontosság az egyik legfontosabb erény, amit a sikeres emberek a magukénak mondhatnak.
Ami ellen vehemensen tiltakozom: amikor az ember felsőbbrendűnek tartja magát az állatoknál.
Számomra az ember legsúlyosabb bűne a kegyetlenség. Ha elfogadjuk, hogy egy élőlénynek vannak érzései, amik között a fájdalom is szerepel, s ha ennek tudatában mégis szándékosan bántjuk őt, minden esetben bűnösök vagyunk. Legyen szó akár emberről, akár állatról, ha megtesszük, magunkat aljasítjuk le vele.