A túlpörgetett élet, amiből teljesen hiányzik az odafigyelés, előbb-utóbb lerontja az emberek önértékelését. Az emberek nagy része nem engedi, hogy kifejlődjön benne az együttérzés, mert az kényelmetlenségekkel járhat, megváltoztatja az életet. De akiben nincs együttérzés, annak számára kizárólag fekete és fehér a világ. Akiben viszont van, annak milliárd színű.
Az ember azt, mit át nem érez,
Otromba gúnyba fojtja csak,
Mi jó és szép, azon kacag,
Mit meg nem ért: leszólja dohogva.
Az emberélet nagyszerűt igér:
mily szép a nappal, és mily nagy az éj!
S mi, bár becéznek édeni hatalmak,
alig örvendünk a királyi napnak:
zavaros harcba sodródik az ember
most magával, aztán a környezettel:
senkinek sem juthat igazi társ,
komor kívül a belső ragyogás,
ragyogó arc alól a bú kiüt,
az üdv előttünk – s nem látjuk, hogy üdv.
Vannak emberek, kik egyáltalán nem tévednek, mert semmilyen okos célt nem tűznek ki maguk elé.
Az ambíció igen jótékony indulat. S ezt a kellemes érzést a szegény emberek monopolizálják. Ha az ambíció a magasabb szférákba kerül, ott már elfajul nagyravágyássá. Olyan, mint a retek: lapályon termesztve édes ízű, hegyvidéken elültetve keserű, mint a torma.
Az ember az ember legádázabb ellensége. A Teremtő bizonyára nem nézi jó szemmel, hogy az ember luciferi lángelméje oly elsöprő erőt sűrített a hidrogénbombába, amely pusztítóbb öldöklést hajthat végre bármely hajdanvolt isteni megtorlásnál. Még azelőtt kell megismernünk az emberi természetet, mielőtt minden Jekyll fölfedezi a maga Hyde-ját.
A nagyzoló ember soha nem szabad igazán, mivel mindig mások csodálatának függvénye, s mert ez a csodálat tulajdonságokhoz, működésekhez és teljesítményekhez kötött, amelyek egy pillanat alatt semmivé válhatnak.
Az egyetlen dolog, amit az emberi természetről biztosan tudunk, az, hogy változik.
Az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra, s egy új rendben mindig a régi folytatását keresik.
Ha tudjuk az illető nevét, egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy valóságos, hús-vér emberrel állunk szemben, nem pedig valami elvont ellenséggel. A név által az illető egyedülálló, kivételes egyénné válik, akinek múltja van és jövője, ősei és lehetséges utódai, győzelmei és vereségei. Az ember a neve maga, büszke rá, élete során többször elismétli és azonosul vele.
Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben.
A buta nem emlékszik és nem bocsát meg; a naiv emlékszik és megbocsát; a bölcs megbocsát, de nem felejt.
Az emberek könnyebben bocsátanak meg annak, aki téved, mint annak, akinek igaza van.
A magyarnak idegenben a legnagyobb ellensége mindig a magyar.
Az amerikai igen érdekes nép; ez az egyszerű tény irritálja mindazokat, akik nem azok.
Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát.
Az emberiség egyetlen nagy tanítómestere a történelem. A nevek, a helyszín változnak, a haditechnika fejlődik. De egyetlen dolog, csupán egy, ugyanaz marad – az emberek természete.
Mélyen és komolyan gondolkodó emberek a közönséggel szemben bajos helyzetben vannak.
Némely ember kalapáccsal verdesi a falat jobbra-balra, és azt hiszi, hogy mindannyiszor fején találta a szöget.
A sokadalomban semmi sem múlik azon, hogy ismerjük az embereket, hanem hogy adott pillanatban okosabbak legyünk azoknál, kik előttünk állnak. Bizonyság erre minden vásár és vásári kikiáltó.