Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna.
Ha be akarsz pillantani az emberek lelkébe és meg akarsz ismerni valakit, ne azt figyeld, hogyan beszél, hallgat, sír, vagy hogy megmozgatják-e a nemes eszmék, hanem azt, hogyan nevet. Aki szívből tud kacagni, jó ember.
Nincs a világon nehezebb, mint őszintének lenni, és nincs könnyebb, mint hízelegni. Ha az őszinteségben csak egyetlenegy hang hamis, már megvan a disszonancia, és azzal együtt a botrány. De ha a hízelgés végig, az utolsó hangig hamis, akkor is kellemes, akkor is élvezettel hallgatják. Sekélyes élvezet, de élvezet. És bármilyen vaskos a hízelgés, legalább a felét elhiszik.
Az ember csak a bajait szereti számon tartani, az örömeit nem.
Egy pillanatnyi élmény néha örökre meghatároz egy embert, miközben másokon csak úgy észrevétlenül átfolynak az események nap nap után, ahogy a folyó medrében a víz.
Mindig is jól kezeltem a szülőket. Az a titka, hogy úgy kell rájuk nézni, mint egy távoli univerzumból érkezett földönkívüliekre. Számunkra ismeretlen anyagból álltok, az ősi hagyományaitok megdöbbentenek.
Érdekes világ ez, megvetik, gyűlölik a büszke embert, mégis arra vágynak, hogy valamire büszkék legyenek. Csak a nemakarás elől apad el az idő.
Az emberek többsége általában akkor kezdett lázadni valami ellen, amikor rábukkant egy-egy nyilvánvaló igazságra, amely segítette őket a változtatás szándékában. Ma azt tapasztaljuk: a féligazságok is elegendőek ahhoz, hogy elkezdjék az öklüket rázni. Maholnap a hazugság is elég lesz hozzá.
Az emberi viselkedés egyik legfőbb hajtóereje az a vágy, hogy nyomot hagyjunk a világban, és maradandót hozzunk létre.
Az emberek cselekedeteit saját, legbelső indítékuk motiválja.
Nem kell hősnek lenned ahhoz, hogy felismerd a gonoszt.
Amikor bajnok lesz valaki valamilyen sportágban, könnyen képzeli másoknál jobbnak magát, és a végén el is hiszi, amit mondanak róla.
Az álmok olyanok, mint az emberek, véletlenségből hasonlíthatnak egymásra, de sosem egyformák.
Az emberek egyik leghatalmasabb szükséglete az, hogy tartozzanak valahová. Az elfogadás és az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése.
Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket.
Más emberek egészen mások, mint mi, s nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.
Nagyon kevés a tolerancia bármi iránt, és nagyon nehezen tudnak az emberek elfogadni bármit is, ami az ő elképzeléseiktől eltér.
A legtöbb ember messze több időt fordít semmiségekre, mint értelmes alkotó munkára.