Az emberek általában sokáig, túl sokáig képesek ragaszkodni szép ábrándjaikhoz.
Emberismeret idézetek
Tudott dolog, hogy amit a műveletlen vagy félrevezetett tömegnek sokszor elismételnek, az a legtöbb agyban hamarosan az axióma, a bizonyításra nem szoruló alapigazság körvonalait ölti.
Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tűnő dolgokkal – egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül.
Az emberek, akárcsak a „nagy” politikusok esetében, képtelenek arra, hogy tárgyilagosan szemléljék az illető életének azokat a szakaszait, amikor még nem voltak híresek. Egy Napóleonban az utólagos krónikások már gyermekként is látni vélték a későbbi (amúgy kétséges) nagyságot. Ha a gyermek Nagy Ember így vagy úgy megnyilatkozott, bármit tett vagy mondott, azt már a későbbi nagy fényben úgy látták, mintha e nagysága lám, már akkor is megnyilatkozott volna, csak azok a szűk látókörű játszótársak vagy ostoba felnőttek nem vették észre.
Igen. Különbözőek vagyunk. Az egyik attól vadul meg, ha megmondják neki az igazat, a másik pedig a frázisokat nem bírja elviselni.
Töprenghetünk, okoskodhatunk, nincs sok értelme. Úgysem aszerint cselekszik az ember, ahogy gondolkodik, nem fontolgatja a lépéseit, inkább a szívére hallgat.
Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek, nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek.
Amikor a gyűlölködők a kinézetedre és a másságodra mennek rá, az azt jelenti, hogy nem tudnak másba belekötni. És ekkor tudod, hogy győztél.
Az ingyenes ellátás azokból is kihozza a finnyás gasztrosznobot, akik amúgy mélyfagyasztott pizzán és sajtos kekszen tengődnek a mindennapokban.
Ha hatalmam és befolyásom lenne, azt arra használnám, hogy neveljem az embereket. Én csupán olyan járókelő vagyok, aki észreveszi, ha az autó elüt egy embert az utcán. Nem vagyok sem ügyvéd, sem orvos, mégis hívhatok megfelelő segítséget. A balesetet szenvedettet a forgalom elől félrehúzom, mentőt hívok, esetleg jogi segítséget is, de ez a legtöbb, amit tehetek. Ha a szerencsétlen vissza akar mászni a forgalomba, hogy másodszor is elüssék, talán másodszor is kihozom onnan. De ha ezért megharagszik rám és azt mondja: „Köszönöm, inkább gázoljanak csak el”, akkor ráhagyom és folytatom az utam, bár megpróbálok az ilyen embereknek is törvényes segítséget adni. A hiszékeny embereket úgy tekintem, mintha „elgázolták volna” őket. Odamegyek, felszedem õket és azt mondom nekik: „Olyan erők gázoltak el, amelyeket nem tudsz ellenőrizni. Meg akarlak tanítani, hogy megértsd azokat, és a jövõben ellenőrzésed alatt tudd tartani.” Ha erre nem tartanak igényt, akkor békén hagyom őket.
Az egyetlen különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jók álképűsködnek, a rosszak pedig nem akarnak másoknak látszani, mint amilyenek valójában.
Mindaddig nem ítélhetjük meg az embert helyesen, amíg nem szeretjük.
Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.
Csak mi hisszük, hogy másoknak is létfontosságú, amit csinálunk, és emlékezetünk fennmarad az idők végezetéig. Ezek nagyon mulandó dolgok, az embereket mindig a jelen idő érdekli.
Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tűnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak.
Mindenki csak azt hallja meg, amit megért.
Egy ember jellemét az mutatja meg legjobban, hogy (a) miként bánik másokkal, akiktől semmi hasznot nem remélhet, és (b) miként bánik azokkal, akik nem tudnak visszavágni.