Az ember életét a gondolatai alakítják. Ha a rosszra figyel, akkor csak a rosszat veszi észre maga körül, és az tölti be egész lényét. Ellenkező esetben szabadon marad a gondolatainak „fenntartott hely” egy része – legalábbis így tapasztalta -, és ebbe a szabadon maradt részbe beszivároghat valami jó is. Ha valaki dagonyázni akar a rosszban – hát csak tessék, de akkor ne csodálkozzon, hogy nem történik vele semmi jó.
Az ember tekintete nem hazudik. Szavakkal lehet hazudni, de a szem mindent elárul.
Naponta érnek el hozzám emberi jajkiáltások; annyi emberi fájdalom van, annyi nyomorúság, mi pedig hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy mi közünk hozzá.
Ha nem jön ki számodra a lépés, és nincs szerencséd, akkor az emberek hajlamosak elfelejteni azt, hogy korábban mit tettél le az asztalra.
Elgondoltam, hogy milyen titkos teremtmény is az ember! Nappal küszködik azzal, ami van; s éjjel pedig küszködik azzal, ami nincs. És ha elmúlik a nap és elmúlik az éjjel, akkor az, ami volt, egészen egyforma lesz azzal, ami nem volt.
Néztem az embereket, akik vagy nagyon hangosak voltak, vagy nagyon csendesek. A nagyon hangosak minden szavában az volt, hogy itt minden az övék, s a nagyon csendesek emésztő némaságában is az volt, hogy itt minden az övék, mert a hallgatásuk nagyobb volt, mint minden kiáltás.
Nem csoda, hogy annyi baj van a világon, mert az emberek gonoszságánál csak az ostobaságuk nagyobb.
Én nem szeretem az erejükben dölyföseket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet: alázatos és révedező lesz, a parancsoló hang: lágy és kérő. Az ököl: kinyújtott, reszkető tenyér.
Ki tudom számítani a mennyei testek mozgását, de képtelen vagyok kiszámítani az emberi őrültséget.
Minél többet tudsz meg az emberekről, csak annál jobban utálod majd őket.
Az ember mindig jobban fél attól a bajtól, amely érheti, mint attól, amely már utolérte.
Valamikor arról lehetett megismerni egy úriembert, hogy milyen könyvei vannak, manapság meg arról, hogy milyen könyveket nem ad vissza.
Én az embert a nevetéséről ítélem meg. A varga röhög. A tudós csak mosolyog.
Az akaraterő, a kitartás minden emberben megvan, de a legtöbbnél sosem mutatkozik, mert belesüppednek valamibe, amiben kényelmesen lustálkodhatnak egész életükben.
Az ember a legnagyszerűbb komputer, amit egy űrhajóba tehetünk… és az egyedüli, amit szériában gyárthatunk képzetlen munkaerővel.
Ha azt tanítjuk valakinek, hogy a tavaszi virágok nézegetése bűn, és ezt elhiszi nekünk, és mégis így tesz, akkor azt tehetünk vele, amit akarunk. Nem védekezik. Nem érzi úgy, hogy megérdemli a védelmet. Nem küzd. De Isten mentsen bennünket az olyantól, aki a saját értékrendje szerint él. Isten mentsen a tiszta lelkiismeretűtől! Ő az, aki le tud győzni bennünket.
A konzervatív olyan ember, akinek két tökéletes lába van ugyan, mégsem tanulta meg, hogy kell hátrafelé járni.
Az emberek nem a sorsuk, hanem csupán a saját elméjük rabjai.