Az ember életét a gondolatai alakítják. Ha a rosszra figyel, akkor csak a rosszat veszi észre maga körül, és az tölti be egész lényét. Ellenkező esetben szabadon marad a gondolatainak „fenntartott hely” egy része – legalábbis így tapasztalta -, és ebbe a szabadon maradt részbe beszivároghat valami jó is. Ha valaki dagonyázni akar a rosszban – hát csak tessék, de akkor ne csodálkozzon, hogy nem történik vele semmi jó.
Az ember tekintete nem hazudik. Szavakkal lehet hazudni, de a szem mindent elárul.
Naponta érnek el hozzám emberi jajkiáltások; annyi emberi fájdalom van, annyi nyomorúság, mi pedig hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy mi közünk hozzá.
Az ember mindig jobban fél attól a bajtól, amely érheti, mint attól, amely már utolérte.
Valamikor arról lehetett megismerni egy úriembert, hogy milyen könyvei vannak, manapság meg arról, hogy milyen könyveket nem ad vissza.
Az akaraterő, a kitartás minden emberben megvan, de a legtöbbnél sosem mutatkozik, mert belesüppednek valamibe, amiben kényelmesen lustálkodhatnak egész életükben.
Az ember a legnagyszerűbb komputer, amit egy űrhajóba tehetünk… és az egyedüli, amit szériában gyárthatunk képzetlen munkaerővel.
Ha azt tanítjuk valakinek, hogy a tavaszi virágok nézegetése bűn, és ezt elhiszi nekünk, és mégis így tesz, akkor azt tehetünk vele, amit akarunk. Nem védekezik. Nem érzi úgy, hogy megérdemli a védelmet. Nem küzd. De Isten mentsen bennünket az olyantól, aki a saját értékrendje szerint él. Isten mentsen a tiszta lelkiismeretűtől! Ő az, aki le tud győzni bennünket.






