Némely ember kalapáccsal verdesi a falat jobbra-balra, és azt hiszi, hogy mindannyiszor fején találta a szöget.
Emberismeret idézetek
A sokadalomban semmi sem múlik azon, hogy ismerjük az embereket, hanem hogy adott pillanatban okosabbak legyünk azoknál, kik előttünk állnak. Bizonyság erre minden vásár és vásári kikiáltó.
Jobban ismernők egymást, ha nem akarnók magunkat örökösen egy sorba helyezni másokkal.
Aki mindenben egyetért veled, annak vagy nincs véleménye, vagy nem meri megmondani.
Az egyik azért ragaszkodik egy véleményhez, mert nagyra van vele, hogy önmagától jött rá, a másik azért, mert vesződséggel tanulta meg és büszke, hogy föl tudta érni ésszel. Tehát mind a ketten hiúságból.
Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye – sokszor alig-alig sejtjük!
Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.
Édes Istenem, sok ember nem lát a szemétől, sok meg csak azért nincs a mások véleményén, hogy ezzel is eredetibbnek lássék.
Az embereknek többre van szükségük, mint a puszta szidalomra, többre, mint hogy azt éreztessék velük, hogy hülyék és bűnösök. Többre van szükségük az Apokalipszis látomásánál. Szükségük van egy olyan látomásra a világról és önmagukról, ami ösztönzi őket.
A legtöbb ember tudattalanul teremt. Nem hiszik, hogy hatalmuk lenne a külső történésekre. Gondolataik és érzéseik automatikusak, így minden a véletlen műve.
A spekuláció kétségkívül a leginkább ámulatba ejtő játék a világon. De ez a játék nem azoknak való, akik lusták, ostobák vagy labilis érzelmi alkatúak. Az ilyen emberek mind szegénységben fognak megöregedni.
Minden embernek, aki valaha volt, van vagy lesz, van egy dala. Ezt a dalt nem írta senki. Van dallama, van szövege. Nagyon kevesen jutnak odáig, hogy eléneklik a saját dalukat. A legtöbben attól félünk, hogy a hangunk nem elég jó hozzá, vagy a szöveg túl butuska, túl őszinte, netán túl fura. Így az emberek inkább megélik a dalukat.
Az ember igazi titkai titkosabbak előtte, mint mások előtt.
Az emberek nem tudnak titkot tartani. A szemükből, a szavaikból, minden rezdülésükből, a pórusaikból szivárog szörnyű titkuk.
Legtöbb ember számára a rejtélyes nem azért válik természetessé, mert sikerül megértenie, hanem azért, mert hozzászokik.
Minden embernek van valami titka, amelyről sohasem beszél életében.
Minden ember hold: megvan a sötét oldala, amit sose mutat meg senkinek.
Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.
Amikor az ember valódi veszéllyel áll szemben, képtelen elfordítani a tekintetét, noha ez lenne a helyes és legbiztonságosabb lépés, amit tehet.
Rengeteg mindentől félünk: a szegénységtől, a nevetségességtől, a szellemektől, a betörőktől, a balesetektől, a közvéleménytől, a betegségtől és a haláltól. Egy ember élete a félelmeinek története.
Kövess minket Facebookon is!
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Adolf Hitler (160) Ady Endre (120) A kis herceg (50) Albert Einstein (147) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (60) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (121) Arthur Schopenhauer (100) A szökés (44) Audrey Hepburn (41) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (76) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (100) Carl Sagan (54) Charles Dickens (50) Charlie Chaplin (60) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (109) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) Dexter (110) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (107) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (55) Friedrich Schiller (45) George Gordon Noel Byron (43) Gyurcsány Ferenc (50) Henrik Ibsen (60) Henry Ford (41) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Hofi Géza (53) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (70) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (41) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Leiner Laura (60) Lewis Hamilton (49) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (46) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Moliére (41) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (151) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (100) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (70) Rabindranath Tagore (49) Richard Bach (60) Sadhguru (70) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) Szent Ágoston (50) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (55) Ákos (56)
Legnépszerűbb idézet kategóriák
Ateista idézetek (149) Barátság idézetek (444) Becsület idézetek (140) Beszéd idézetek (268) Biológia idézetek (136) Bizalom idézetek (141) Boksz idézetek (211) Boldogság idézetek (427) Bátorság idézetek (171) Béke idézetek (149) Bölcsesség idézetek (379) Búcsú idézetek (195) Bűn idézetek (141) Carpe diem idézetek (184) Család idézetek (241) Csalódás idézetek (184) Cél idézetek (265) Dalszöveg idézetek (816) Döntés idézetek (257) Egyéniség idézetek (262) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (170) Emberismeret idézetek (890) Emlékezés idézetek (226) Fejlődés idézetek (407) Felelősség idézetek (198) Film idézetek (830) Foci idézetek (308) Forma-1 idézetek (216) Fájdalom idézetek (264) Félelem idézetek (291) Férfiak idézetek (198) Gyermek idézetek (229) Gyász idézetek (210) Halál idézetek (432) Hatalom idézetek (221) Hazugság idézetek (279) Hit idézetek (194) Háború idézetek (324) Házasság idézetek (177) Idő idézetek (247) Igazság idézetek (301) Irodalom idézetek (138) Isten idézetek (285) Jóság idézetek (235) Kapcsolatok idézetek (389) Karácsony idézetek (172) Kedvesemnek idézetek (327) Kihűlt szerelem idézetek (136) Kitartás idézetek (198) Könyv idézetek (190) Lélek idézetek (179) Magány idézetek (250) Megbocsátás idézetek (162) Megküzdés idézetek (337) Motivációs idézetek (1649) Munka idézetek (262) Média idézetek (178) Művészet idézetek (255) Nemzet idézetek (265) Nézőpont idézetek (253) Nők idézetek (333) Oktatás idézetek (176) Optimizmus idézetek (178) Politika idézetek (300) Pszichológia idézetek (188) Pénz idézetek (306) Remény idézetek (193) Siker idézetek (345) Sorozat idézetek (1162) Sors idézetek (272) Sport idézetek (629) Szabadság idézetek (244) Szerelem idézetek (535) Szerencse idézetek (135) Szeretet idézetek (417) Szépség idézetek (184) Színészet idézetek (209) Születésnapi idézetek (136) Szülőség idézetek (154) Tanács idézetek (193) Tehetség idézetek (173) Természet idézetek (219) Titok idézetek (143) Tudomány idézetek (140) Tudás idézetek (245) Társadalom idézetek (522) Történelem idézetek (238) Vallás idézetek (229) Vicces idézetek (452) Világ idézetek (205) Zene idézetek (297) Állatos idézetek (184) Álom idézetek (161) Élet idézetek (891) Érzelmek idézetek (252) Önbizalom idézetek (186) Önismeret idézetek (949) Öregedés idézetek (180) Üzlet idézetek (218)