Van, aki ha összetörik, sose lesz már a régi. Más pedig még erősebb lesz.
A világunk tele van bizonytalan, féltékeny emberekkel. Egyesek a legjobb barátaink, netán vér szerinti rokonaink. A kudarc megrémíti őket. Ahogy a sikereink is. Mert amikor túllépünk azon, amit valaha lehetségesnek tartottunk, amikor a korlátainkat feszegetjük, és sikerül többé válnunk, a fényünk visszaverődik a falakról, amelyeket ők építettek. A fényünknél láthatóvá válnak a saját börtönük körvonalai, megpillanthatják a saját önkorlátozásaikat. Ám ha valóban olyan nagyszerű emberek, akiknek mindig is hittük őket, akkor a féltékenységük fokozatosan elenyészik, és hamarosan az ő fantáziájuk is átugorja a falakat, mert rajtuk lesz a sor, hogy jó irányba változzanak.
„Egy nap”. Nem ma, nem holnap, nem a jövő héten. Majd „egy nap”. Ezt mondja az ember, amikor valójában arra gondol, „soha”.
Az emberek arról szeretnek olvasni, amire a legjobban vágynak, és csak ritkán élnek meg.
Az emberek azt hiszik, különleges módon érzékelik a világot, mégis, a saját életünk olyan szabályos és olyan zárt, mint a gépeké.
Minden emberben van valami, ami rokon az igazsággal.
Okos ember a fájdalomtól mentességet, nem a gyönyört keresi.
A leggonoszabb ember kétségkívül az, aki magának is, másnak is rosszat tesz; a legjobb viszont nem az, aki az erényt csak önmagával, hanem aki mással szemben is gyakorolja; ez az igazi nehéz feladat.
Mért hogy az izlés és zseni oly ritkán egyesülnek?
Fél az erőtől ez, zabla elől fut amaz.
Az egészségesen megépített emberben három alaptényező parancsol: a fajszeretet, a hazaszeretet és a munkaszeretet. A Hungarizmus erkölcsi alapjába ennek kell beágyazva lennie. Nézetem szerint a vallás is csak úgy jó, fedi az ember gyakorlati életkötöttségét is, ha ezt a hármat az erkölcsi magaslatra tudja emelni. Vonatkozásai e háromnak a kultúrához, a civilizációhoz és a technikagazdálkodáshoz elvitathatatlanok.
Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb kreatív alkotó, aki rangot vívott ki magának a működési területein, alapjában véve mind fegyelmezett ember. A hírnév, gazdagság és siker mögött hihetetlen fegyelem húzódik meg.
Az ember nem azért marad meg valahol, mert szeret valakit, hanem azért megy el, mert másokat viszont utál. Csak a rút késztet cselekvésre.
Ha sok kutatónak nem lenne akkora az egója, jóval előbbre tarthatna a világ. Csak sokan nem akarják az eredményeiket másokkal megosztani, mert maguknak kívánják a dicsőséget.
Kétféle ember van. Azok, akik motoroznak és a többiek, akik csak vágyódnak a motorozás után.
Vannak, voltak és lesznek nagyon sokan, akiknek bármit csinálsz, semmi sem jó.
Szerintem mindig lesznek olyan emberek – teljesen mindegy, hogy mit érek el -,akik azt mondják, hogy „szerencse”, hogy „pont úgy jött ki a lépés”. De én nem foglalkozom ezekkel, csinálom a saját dolgomat, és megmutatom, hogy ez nem szerencse.
Nem értem, hogy a híres emberek miért csak híres emberekkel akarnak találkozni.
Minden ember szereti az igazságot, de a becstelen csak magának, a becsületes ellenben minden felebarátinak.