Mennyi mindent tartunk lehetetlennek, mielőtt megtörténik?!
Miért van az, hogy a derekas emberek életük egyik felében semmivel sem jobbak a hitványaknál? – Alvás közben ugyanis mindannyian egyformák.
Fegyelmezetlen az olyan ember, akinek van ugyan tudása az erkölcsileg szép dolgokról, de nem aszerint cselekszik.
Aki kételkedik, olyan, mint a lekötözött ember, – egy tapodtat sem tud tovább haladni.
A pénz különleges tulajdonsága, hogy képes megmutatni a valódi személyiséget. A fukar és kegyetlen ember jellemhibái még tisztábban látszanak. Ám ha te nagylelkű, másokkal törődő és együtt érző ember vagy, képzeld el, mennyi jót tudsz majd tenni gazdag emberként!
A gazdagok rendelkeznek azzal a képességgel, hogy mindig megragadják az alkalmakat.
Azt szoktam mondani: Havas Henrik olyan, mint amilyennek látszik. És ezzel szerintem jól körülírtam a jelenséget.
A legboldogabb emberek azok, akik a legtöbbet tesznek másokért, a legnyomorultabbak pedig azok, akik a legkevesebbet.
Az embernek az őrültségnek csak piciny szikrája jut. Azt nem szabad elveszíteni.
Az emberek olyan veszteseket akarnak látni, akik végül győztesek lesznek. Vagy egy győztest, akiből vesztes lesz. De egy vesztest, aki vesztes marad? Az túlságosan önmagukra emlékezteti őket. Önmaguk pedig nem érdekli őket.
Amikor az embert betemetik a nehézségek, és nem lát kiutat, lehet, hogy egy pillanatig sem foglalkozik az elveivel.
A példaképeink nem mindig azok, akiknek hisszük őket.
Minden gyerek arról álmodik, hogy egyszer szuperhős lesz és embereket ment. De egyikük sem gondol arra, hogy milyen egy hős, mikor nem másokon segít. Az igazság az, hogy olyan, mint a többiek, ugyanúgy bánthatják, ugyanúgy szeret, ugyanúgy vágyakozik, remél és fél, és ugyanúgy szüksége van másokra, akikre támaszkodhat.
Van, aki ha összetörik, sose lesz már a régi. Más pedig még erősebb lesz.
A világunk tele van bizonytalan, féltékeny emberekkel. Egyesek a legjobb barátaink, netán vér szerinti rokonaink. A kudarc megrémíti őket. Ahogy a sikereink is. Mert amikor túllépünk azon, amit valaha lehetségesnek tartottunk, amikor a korlátainkat feszegetjük, és sikerül többé válnunk, a fényünk visszaverődik a falakról, amelyeket ők építettek. A fényünknél láthatóvá válnak a saját börtönük körvonalai, megpillanthatják a saját önkorlátozásaikat. Ám ha valóban olyan nagyszerű emberek, akiknek mindig is hittük őket, akkor a féltékenységük fokozatosan elenyészik, és hamarosan az ő fantáziájuk is átugorja a falakat, mert rajtuk lesz a sor, hogy jó irányba változzanak.
„Egy nap”. Nem ma, nem holnap, nem a jövő héten. Majd „egy nap”. Ezt mondja az ember, amikor valójában arra gondol, „soha”.
Az emberek arról szeretnek olvasni, amire a legjobban vágynak, és csak ritkán élnek meg.
Az emberek azt hiszik, különleges módon érzékelik a világot, mégis, a saját életünk olyan szabályos és olyan zárt, mint a gépeké.