Állandóan figyeltem másokat, és igyekeztem rájönni, hogyan viselkednek, de soha nem tudtam beilleszkedni. Minden társas interakción gondolkodnom kellett. Amikor más diákok bele voltak zúgva a Beatlesbe, én a viselkedésüket magamban ÉSZJ-nek, Érdekes Szociológiai Jelenségnek neveztem. Olyan voltam, mint egy tudós, aki igyekszik rájönni a bennszülöttek viselkedésének nyitjára.
Egy másik embert csak akkor tudok megérteni, ha a cipőjében járok.
Vajon ki a bolondabb, a bolond, aki dicséri a józan embert, vagy a józan, aki hisz a bolond dicséretének?
Az ember, bárki legyen is, mindig és mindenütt úgy szeretett cselekedni, ahogy akart, nem pedig úgy, ahogy a józan ész és az előny parancsolta; akarni pedig akarhat bárki bármit, tulajdon érdekei rovására is.
Az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény.
Három erő, csupáncsak három erő van a földön, amelyek képesek örökre legyőzni és rabul ejteni e tehetetlen lázadókat, épp a boldogításuk végett – ezek az erők: a csoda, a titok és a tekintély.
A modern ember nem hűvös megfigyelő és számbavevő, ahogy képzeli magáról. A tényekből feléje áradó érzések és szenvedélyek hatása alatt áll.
Bárki, aki bármely élőlény életét értéktelennek tartja, azzal a veszéllyel néz szembe, hogy előbb vagy utóbb az emberi életet is értéktelennek fogja tekinteni.
Ha hatást akarunk gyakorolni másokra, a példamutatás nem csupán a legfontosabb, hanem az egyetlen célravezető dolog.
Nagy feladatok véghezviteléhez igen gyakran egy csöppnyi naivitás is szükséges.
Mert nagy őseihez nem lehet érdemes,
Aki csak azoknak virtusáról nemes.
Nincs rémesebb az őszinte embernél, ha ostoba.
Szerintem a példaképeknek realisztikusnak kéne lenniük. A probléma ott kezdődik, mikor az embereknek elérhetetlenek a példaképeik, és egy elérhetetlen életről, arcról, testalkatról, álmodoznak. Nem egészséges, főleg nem a gyerekek számára. Mindannyian emberek vagyunk. Úgy gondolom, mikor az emberek látják a hírességeket az interneten vagy a közösségi médián, nem tekintik őket valódi embereknek, sokkal inkább karaktereknek. Néha észreveszem, hogy én is ezt csinálom.
Olyan harsány személyiségem van, amitől az emberek úgy érzik, hogy mindent tudnak rólam, pedig szó szerint semmit.
A zen értőjét az választja el a közönséges emberek sokaságától, hogy az utóbbiaknak így vagy úgy bajuk van saját emberi mivoltukkal, törekvéseikben angyalokká vagy démonokká szeretnének válni.
Csak az ember arcvonásairól olvasható le a jelleme, mert azokban tükröződik. Megfigyelhető, hogy a kifejezéstelen arcú emberek híján vannak jellemnek is. Következésképp ahány arc, annyi jellem.
Kollégámként tisztelem és csodálom Tomot, de emberként mintha különböző bolygókról érkeztünk volna.
