Intuíción nem az érzékek változó tanúságát, vagy a helytelenül társító képzelet csalóka ítéletét értem, hanem egy tiszta és figyelmes elmének annyira könnyű és határozott felfogását, hogy ahhoz, amit megértünk, semmiféle további kétely nem fér.
A csendes elmének az egész világegyetem megadja magát.
Nyaktól lefelé nagyon kevesen érnek heti száz dollárnál többet. Nyaktól fölfelé az ember értékének nincs határa. Ehhez képest mit csinálunk? Mindennap megtömjük a hasunkat, a száz dollárt sem érő, nyakon aluli részünket. Milyen gyakran tápláljuk az elménket, azt a részünket, amelynek az értéke, kereső- és boldogságszerző képessége határtalan?
Jelentős különbség köztünk és a számítógép között, hogy mi megválaszthatjuk elménk programját és programozóit. Ha még nem jutottunk annyira az élet országútján, amennyire szeretnénk, talán rossz programot követünk.
Uralmának fenntartása céljából az elme folyamatosan arra törekszik, hogy a jelen pillanatot a múlttal és a jövővel takarja be. Így a Mosttól elválaszthatatlan Lét vitalitását és végtelen teremtőképességét is elfedi az idő, valódi természetedet tehát elhomályosítja az elme.
Az elméd határa a csillagos ég. Ha az elme el tudja képzelni, hogy valami sikerül, biztosan menni fog – amennyiben te is vakon hiszel benne.
A múltban izomerőnket megsokszorozó eszközöket használtunk, ma pedig olyanokat, amelyekkel az elménket sokszorozzuk meg.
Az emberi elme tudat alatti részében olyan korlátlan erők rejlenek, amelyeket minden egyén kiaknázhat, és bármely kívánt cél elérésére felhasználhat.
Az univerzum olyan részecskékből áll, amelyek ki vannak szolgáltatva a céltudatos elme erejének.
Az emberek nem a sorsuk, hanem csupán a saját elméjük rabjai.
Az intellektuális elme, amelynek nincs kapcsolata a szívvel, csiszolatlan elme.
Egy alapos jógagyakorlást követően az elme megnyugszik és passzívvá válik.
A tapasztalt, érett elme felülkerekedik a korlátokon, hogy túlnyúljon az anyagi megfigyeléseken.
A tanult elme ismertetőjele, hogy képes foglalkozni egy gondolattal anélkül, hogy elfogadná.
Ha az emberi elme szárnyalását gúzsba kötő kötelék kibomlik, és az ember felismeri képességeit – valós, korlátok nélküli lehetőségeit – akkor, azt hiszem, a pokol kapui megremegnek a félelemtől, s a mennyország harangjai megkondulnak örömükben!
A legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől. Ez nem azt jelenti, hogy be kellene ismernünk: csak test vagyunk, semmi több; azt jelenti, hogy egészen új elképzelést kell alkotnunk a testről. Mert ha a test külön való az elmétől, akkor az nem más, csak amolyan porhüvely. Ha azonban elválaszthatatlan az elmétől, a test már egészen mást jelent, és még nincs megfelelő szavunk egy egyszerre szellemi és anyagi világ megnevezésére.
Csak az teszi lehetővé az egyén számára, hogy a testi betegségektől való félelmén felülemelkedjen, ha belegondol, hogy van egy elméje, amely mentes minden korlátozástól – kivéve azokat, amelyekkel ő maga kötötte gúzsba.
Ha csak ülsz és figyelsz, észreveszed, milyen fáradhatatlan elméd. Ha megpróbálod lenyugtatni, az csak ront a helyzeten, de egy idő után mégiscsak megnyugszik, és amikor ez megtörténik, képes leszel arra, hogy egészen finom dolgokat is meghallj. Ez az, amikor intuíciód kezd kibontakozni, és kezded a dolgokat sokkal tisztábban látni, és kezdesz sokkal inkább a jelenben élni. Az elméd szép lassan lelassul, és a pillanat hatalmasra tágul. Sok olyat meglátsz, amit azelőtt nem láttál. Ez az elmélet, ezt kell gyakorolni.