Az életnek megvannak a maga évszakai, és mindig eljön az elengedés évszaka. De van valami szép is ebben az időszakban, az elengedésben. A levelek mindig szépen, kecsesen hullanak alá a fáról.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Az élet is olyan, mint a sakk. Bizonyos lépéseket azért teszünk meg, hogy nyerjünk, másokat pusztán azért, mert így kívánja a játék menete, és emiatt kikapunk.
Semmi értelme nincs a létnek. Kizárólag az egyén, aki már egyszer megszületett, az, aki értelmet tud adni a létnek. Beleélni csak úgy a világba… annak végképp nincsen értelme. De ha énnekem van egy olyan célom, hogy más embernek hasznára lehetek, akkor van értelme, és csak akkor van értelme.
Vannak napok, amikor azzal a gondolattal ébredünk, hogy jó élni. Ha mindenki állandóan ilyen jókedvű lenne, az élet értelmének kérdése soha nem merülne fel bennünk vagy beszélgetéseinkben.
Az élet egy próbatétel; mindenkin magán múlik, hogy jól vizsgázik vagy sem.
Az életnek csak úgy van értelme, ha valami hatalmas gondolat szolgálatába állítjuk.
Az embereket annyira lefoglalja az élet, hogy soha nem állnak meg elgondolkodni a miérten.
Aki nem csupán a pillanatnak szeretne élni, hanem tudatosan vállalja az emberi létet, legelemibb szükségletének és legnehezebb feladatának azt tekinti, hogy megtalálja élete értelmét. Köztudott, hogy sokan, akiknek ez nem sikerül, elvesztik életkedvüket, és lemondanak a keresésről is. Az élet értelmének felismerése nem hirtelen következik be egy bizonyos életkorban, és nem is az évek számán alapuló érettség hozza magával. Ellenkezőleg: épp az élet lehetséges vagy kívánatos értelmének biztos felismerése az, ami az ember lelki érettségének meglétét bizonyítja. Ez pedig hosszú fejlődés eredménye: minden életkorban keressük, és minden életkorban meg is találunk valamit az élet értelméből – szellemi képességeink mindenkori fejlettségének megfelelően.
Az antik mitológia felfogásával ellentétben, a bölcsesség nem úgy pattan ki az emberből, mint Athéné Zeusz homlokából, vagyis nem teljesen kifejlett állapotban jön világra, hanem irracionális kezdetekből alakul ki, apránként, fokról fokra. A világban szerzett tapasztalatok alapján csak a felnőttkorban alakulhat ki az emberben az élet értelmének mélyebb felfogása. Sajnos túlságosan sok az olyan szülő, aki azt szeretné, hogy gyermeke ugyanúgy gondolkozzon, mint ő – mintha nem tudnánk, hogy az önmagunkról, a világról és az élet értelméről alkotott nézeteink éppoly lassan fejlődnek, mint testünk és szellemünk.
Szembesülünk a hatalmas és drámai harccal, ami a rossz és a jó, a halál és az élet, a „halál kultúrája” és az „élet kultúrája” között zajlik. Nemcsak, hogy szembesülünk vele, hanem a konfliktus közepén találjuk magunkat: mindannyian részesei vagyunk, és mindannyian osztozunk benne azzal az elkerülhetetlen felelősséggel, hogy feltétel nélkül az élet pártjára álljunk.











