Ezért kell mindig is megadni a kellő tiszteletet az ősöknek, mert egy napon magad is azzá válhatsz.
Bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket.
Néha nincs idő másra, csak egy nagy ugrásra. Néha az ember meg kell bízzon a tapasztalatában, az intuíciójában és a felfogóképességében, és nekifutásból kell ugrania.
Azt mondják, mielőtt meghalsz, minden lepereg a szemed előtt. Ez igaz is. Ezt hívják életnek.
A legtöbb faj elvégzi saját fejlődését, menet közben ókumlálja ki a dolgot, ami pontosan az a módszer, amit a Természet szándékolt. És ez az egész roppant természetes meg szerves meg összhangban áll a világmindenség titokzatos körforgásával, amely azt hiszi, hogy semmi sem ad olyan jól egy fajnak erkölcsiséget (…), mint az évmilliókig tartó, igazán csalódást keltő „próba és tévedés” módszer. Ez alkalmasint rendben is van a faj szempontjából, ám a ténylegesen belekeveredett egyének szemszögéből igazi disznóság.
Az ihlet folyamatosan áramlik a világmindenségben. Célpontja minden jó helyen, kellő időben lévő alkalmatos elme. Az ihlet sugara beleütközik a megfelelő idegsejtbe, elindul egy láncreakció, egy kis idővel később pedig valaki értetlenül hunyorog a tévé villódzó fényében, és azon töpreng, hogy a fenébe juthatott egyáltalán eszébe a szeletelt kenyér ötlete.