Ami feldob, az el már nem kap,
Az élet ilyen, de könnyen megszokod majd.
Gyerek vagyok, és utcákon át szaladok
Gyerek vagyok, és lányok szemében úszom el
És nem vagyok, ha nem kapok szerepet
Ebben a filmben csak magamat játszom el.
Akik végig menekülik és végig rettegik az életüket, mert nem akarják megoldani a problémákat, azok vissza fogják ezt kapni, még súlyosabban. Senki nem fogja megúszni. Mindannyian megkapjuk. Akkor nem jobb kimondani, még ha fáj is? És addig megváltoztatni, amíg a gondolkodás szikrája bennünk van? Mert lehet megkeseredve élni. Kétségtelen.
Miért olyan nagy baj, hogy esetleg fájni fog a változás? Szerintem nem baj. Amikor az ismeretlenbe ugrom bele, akkor nem tudom, hogy ami következik, az jó lesz-e vagy rossz, egyet azonban biztosan tudok: hogy mind a jóval, mind a fájdalommal hajlandó leszek szembenézni. Akár pozitív, akár negatív élményben lesz részem, mind a kettővel elboldogulok, mert önmagamban elfogadtam a jót és a rosszat is. A sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, meg tudom oldani, sem az örömtől, sem a fájdalomtól nem félek. A legfontosabb, hogy amikor beleugrom az ismeretlenbe, érezzem, hogy merek élni – mert az élet szép!
Az élet értelme nem a halálon túli valami, jutalom vagy büntetés, örök, émelygő édelgés a jóknak, pokol a rosszaknak. A halálon túl nincsen semmi.






