Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok.
Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom.
Élet idézetek
1184 idézet
Nincs bakancslistám, pontosabban minden lényeges dolog ki van rajta pipálva, és ez nyilván nem véletlen. Már hosszú évek óta úgy éreztem, mintha folyamatosan egy napfényes fennsíkon sétálgatnék. Minden megadatott, amit valaha fontosnak gondoltam. Sikeres voltam a szakmámban, biztos egzisztenciát teremtettem magamnak. Sőt, még most is dolgozom. Hosszú távú, sikeres kapcsolataim ugyan nem voltak, de akadt részem szép és kölcsönös szerelmekben. Szabadidőmben sportoltam, utaztam, hegyet másztam, csak Nepálban négyszer voltam, focimeccsekre jártam – nem tudok felidézni semmit, amire ezeken kívül vágytam volna.
Az élet legjobb részei azok, amikor az ember nem csinál semmit, csak vakarózik, csak nyammog. És ha azt mondjuk, minden értelmetlen, akkor nem lehet minden értelmetlen, mert ha tisztában vagyunk vele, hogy minden értelmetlen, akkor az, hogy tisztában vagyunk ezzel, már némi értelmet ad az egésznek. Értik, amit mondok? Amolyan optimista pesszimizmus ez.
Amikor kilencszer is meglőttek, rá kellett jönnöm, hogy ez bármelyik másodpercben megtörténhet újra. Ezért úgy döntöttem, hogy megyek és megvalósítom az álmaim és megteszek mindent, amit szeretnék. Már nem félek a haláltól és ez tesz engem megállíthatatlanná.
Titokban mindenki azt hiszi, hogy pontosan tudja, milyen lesz az élete. De arra nem gondolunk, hogy az életnek megvannak a maga tervei, és hogy tetszenek-e nekünk vagy sem. Így az embernek döntenie kell: vagy elfogadja a változást és halad előre, vagy küzd ellene és lemarad.
A fájdalmat nem lehet lehagyni. (…) Az élet tragikus, de egyben értékes is, édes és rendkívüli.
A Memento Mori szó szerinti fordításban azt jelenti: emlékezz, hogy neked is meg kell halnod. De ez a mondat arra is emlékeztet, hogy éljük a lehető legteljesebb életet. És hogy esetleg mindeközben azért próbáljunk meg helyesen is cselekedni. Persze tudom, hogy ezen a fronton mindannyiunknak vannak súlyos hiányosságai, nekem legalábbis biztosan.
Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, fiatalember, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább… Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között.
Ítélkezés nélkül nyújts kezet a másiknak. Készíts neki helyet a szívedben, hogy megpihenhessen. Hogy igyon egy korty vizet. Ezen a világon, fiatalember, mindenből kivesszük a részünk. Jut az örömből, a hibákból, a kiúttalanságból. Téged is elérnek majd ezek, s lesz, amibe beletörik a bicskád. Na, de ez nem azt jelenti, hogy vége a világnak! Én öreg vagyok, ám még mindig követek el hibákat. Az életre nincs recept.
Az élet azokat szereti, akik az utcasarkon virággal a kezükben várnak rá. Lehet, hogy térdre kényszerít, hogy meghurcol, hogy összevérez. Ám legyen! Attól még nem dől össze a világ. Az embernek ez a sorsa. Mindig eljön a te időd, amikor talpra állhatsz. Csak a szobrok nem hajolnak.
Az élet szép. Higgy nekem. Megéri, hogy megszüless, még ha fájdalmas is olykor. (…) De mindig tartsd eszedben, kis barátom, hogy holnap megvirrad, és új nap kezdődik. Az élet sehol nem áll meg. Ne zavarjanak meg azok a nyomorultak, akik úgy meghúzzák a lelküket, mint a hátizsák száját. Az ember olyan, mint a fa. Virágzik, gyümölcsöt hoz, lehullatja a levelét, aztán kezdi elölről.
A zsebkésével minden ember bemetsz egy jelet az élet fájába. Vannak, akiknél rajzolás közben félrecsúszik a bicska, és megsérülnek. Azért, mert nagyon izgatottak abban a pillanatban. Mert remeg a kezük a temérdek álomtól. Mert káprázik a szemük a világ gyönyörűségétől. Az ördögbe is! A föld nem szűnt meg forogni, mi?
Ragadd meg minden napodat. Örülj a teljesség igényével. Minden napnak, úgy, ahogy van. Az embereknek, úgy, ahogy vannak. (…) Nem arról van szó, hogy a mának kell élnünk – ez materialista hozzáállás lenne, hanem arról, hogy a mának kincsként kell örülnünk. Úgy látom, hogy a legtöbben felszínesen élünk, nem is gondolva arra a csodára, hogy egyáltalán élnünk adatott.
Nagyon korán eldöntöttem, hogy feltételek nélkül elfogadom az életet. Soha nem gondoltam, hogy bármi különlegeset tartogat számomra, mégis úgy tűnt, hogy sokkal többet érek el, mint amiben valaha is reménykedtem.
Az élet olyan, mint egy kutyafuttában végignézett múzeumi kiállítás. El kell telnie egy kis időnek, amíg értelmezni tudjuk mindazt, amit láttunk – elgondolkodunk rajta, utánaolvasunk, majd elraktározzuk. Egyszerűen képtelenek vagyunk mindent egyszerre befogadni.
Minden ugyanarra vezethető vissza: a gyerekekre és a virágokra – ők jelképezik az életet, az élet továbbadását… Azt hiszem, az élet tulajdonképpen tényleg bennük testesül meg: a gyerekekben és a virágokban.
Amikor senki sincs, akinek adhatnál egy csésze teát, vagy akinek szüksége lenne rád, azt hiszem, akkor ért véget az élet.
Az a legfontosabb, hogy élvezd az életet, hogy boldog légy – ez minden, ami számít.