Mi az értelme létezésünknek, és mi értelme egyáltalán az élőlények életének? Erre a kérdésre válaszolni nem egyéb, mint vallásosnak lenni.
Minden ember számára önmaga érzékelése és megismerése a legkívánatosabb, és ezért természettől van meg minden emberben az életre való törekvés, mert az életet egy bizonyos fajta megismerésnek kell tekinteni.
Tudod, megfigyeltem, hogy az emberek mindig várnak valamire. Várják, hogy vége legyen az aznapi munkának, várják, hogy hétvége legyen, várják, hogy jöjjön a nyár, várják, hogy végre év vége legyen, meg karácsony. Így voltaképpen az egész életük egy nagy várakozás valamire, ami ha ott van, meg se nézik, át se élik igazán, csak rögtön várják a következő állomást. Azután meg panaszkodnak, hogy milyen gyorsan eltelt az élet, és nem is éltek benne igazán.
A boldogság akkor jön el, amikor az ember már nem azzal törődik, hogy az életének milyennek kellene lennie, hanem meg tudja ünnepelni azt, amilyen éppen abban a pillanatban.
Nagyon fontos, hogy ne vegyünk magunkat túl komolyan. Mindenki azon van, hogy tökéletesnek mutatkozzon, én viszont úgy vagyok vele, hogy inkább lazítsunk és viccelődjünk egy kicsit. Az életben is ez a kulcs: ülj le egy pillanatra, és vegyél egy nagy levegőt.
Néha egyszerűen csak venned kell egy nagy levegőt, megállni egy pillanatra, és végiggondolni, hogy az élet szép.
A legfontosabb dolog az életben, hogy az ember ne játssza ki utolsó ütőkártyáját. Ha az utolsót is kiadja, megtudja, hogy vesztett, mert szétfoszlik minden illúziója. Ha azonban magánál tartja, még mindig hiszi, hogy – nyerhet.
Száz évig, míg a testem megtörik,
szeretnék élni, élni örökig.
Létünk egy óriási kirakójáték, melynek minden darabja megvan, csak alázatosan, kitartó tervezéssel mindennek meg kell keresnünk a helyét, szerepét.
Mindnyájunk életében időről időre elkövetkezik egy olyan pillanat, amelynek semmi értelme.
Az életben annyi veszély és annyi rossz leselkedik ránk, és ezek közül nem is a halál a legrosszabb.
A legszebb, amit megérhetünk, az élet titkának keresése. Ez az az alapérzés, amely az igazi művészet és tudomány bölcsőjénél jelen van. Aki ezt nem ismeri, aki nem tud csodálkozni, elámulni, az – hogy úgy mondjam – halott, és a szeme kialudt.
Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.
Az életben a legjobb dolgok azok, amikor az ember tisztán látja az összefüggéseket. Ezt csak nagyon csüggedt, nihilista hangulatban lehet tagadni.
A saját létünk vagy egyáltalán az élőlények létének értelmét és célját kutatni – objektív szempontból – mindenkor értelmetlennek tűnt fel nekem.
Korunk talán legfontosabb igazsága, hogy bolygónk kicsi, magányos és sebezhető. Ez az egyetlen hely, amink van, és eddigi ismereteink szerint ez az egyetlen hely, ahol élet létezik. Egyedülálló és pótolhatatlan kincs.
Az élet és az álmok: egy ugyanannak a könyvnek lapjai. Az összefüggő olvasást hívják úgy, hogy valóságos élet.
Az embert kivéve egyetlen lény sem csodálkozik saját létezésén, mindegyikük annyira magától értetődőnek tartja ugyanis, hogy észre sem veszi.
Elmondhatjuk, hogy életünk első negyven éve adja meg a szöveget, a következő harminc pedig a hozzávaló kommentárt, amely feltárja annak igazi értelmét és összefüggését, erkölcsi tanítását és minden finomságait. Az élet végével pedig úgy vagyunk, mint mikor vége van az álarcosbálnak, midőn leszedik az álarcokat. Most látjuk csak igazán, hogy kikkel érintkeztünk életünk idején. A jellemek megvilágosodnak előttünk, a tettek meghozták a gyümölcsüket, a művek elnyerték igazságos méltatásukat és a tévesztő délibáb elfoszlott. Mindehhez pedig idő kellett.