Tudod, ahogy a kutyák is megérzik a félelmet,
Én is úgy hallom a szívverésedet,
Te csak ugatsz, amíg mi harapunk is.
Csak akkor érzek fájdalmat, amikor szerelmes vagyok.
Hívj fel mikor tudsz, lány
Felmenni, lemenni, bemenni, kimenni, megfordulni
Szeretem azt, ahogyan most mozogsz.
Mi van, ha csak meghalsz?
Mi van, ha az élet, amit ismerünk mind csak egy álom?
Mi van, ha csak ok nélkül élünk?
Mi van, ha mi csak eltűnünk, amikor meghalsz?
Miért velem történik meg ez,
miért nem mással játszottál?
Szívem már új jövőt tervez
mert te mindent eldobtál.
Füstöl a cigi, nem látok színeket,
tömegben is úgy érzem magam,
mint egy kiba*ott lakatlan szigeten.
Nekem soha nem volt tervem,
Az életem soha nem volt rendben,
Mert a zenére minden feltettem.
A zene segít, ha baj van,
Ha csalódtam csajban, spanban,
Ha lent tart az élet és nincs megoldás,
A zene az egyetlen társ.
Bajban láttam hogy szeret,
de ha miatta sírok, akkor a szemembe nevet,
szeretem a csendet, de most megöl,
nem tudok szembesülni a jelennel, menekülök minden elől.
Akárhányszor elmentünk, mindig egymásra találtunk,
egymásnak voltunk szeretők, közbe a legjobb barátunk,
együtt néztük a napot ahogy kibújik a föld alól,
úgy éreztem enyém a világ, én vagyok a győztes oldalon.
Tudom hogy milyen a véred édes, még is tiszta méreg,
soha nem lesz olyan mint régen, ezért elengedlek téged.
Kicsik voltunk még a gondokhoz,
pedig akkor is mondták egy ilyen alakkal ne foglalkozz,
becsaptuk a szülőket hogy egymás mellet aludjunk,
mindenre megesküdtünk csak hogy egymás mellett maradjunk.
A szemedbe volt valami amire rátaláltam,
miattad mindent elkövettem a suli mellé jártam.
Nem tudom minek szenvedek még, mert szenvedek rég
hiába a sok szép emlék most hamvasra ég.
Az ősz ma áprilist játszott,
Köldökömbe eső esett.
A zöldet unt fák földre ejtik
Rőtessárgás színüket.
Nincs pokol alattunk,
Fölöttünk csak az ég,
Képzeld el az összes embert,
Ahogy csak a mának él.
De eljön az a nap, amire vártunk.
Kéz a kézben együtt állunk
majd, egy csodás ünnepen.
Révületben, csak mi ketten.
Emlékként mégis bennem él,
színes képek s egy új remény.
Gondtalan életem véget ért
– ez valóság, nem képregény.
Volt idő, mikor elhittem
a gyerekmeséket a könyvekben.
Ártatlan lelkem hogy sejtené,
a szép könyvek csak átverés?