És ott állok majd behunyt szemmel,
mint aki már szólni nem mer,
hogy el sem köszönhettem tőled,
hogy elpazaroltam minden időmet.
Úgy váljunk el, mint álmoktól reggel,
Úgy váljunk el, hogy egy napot se temess el,
Úgy múljon el, hogy ne űzzön emlék, mit megmérgezel.
A szívedben érzed
Hogy van még mért élned
A tűz újra éled
És újból megéget
De nem kell, hogy félj
Nem kell több szó
Engedd, hogy fájjon
Engedd, így jó
A szíved újra érzed, hogy szabadon száll.
Minden nap fáradt lánggal ég, nélküled.
Egyedül meddig bírom még?
Minden nap várom, hova sodor a szél,
De úgysem hiszem el,
Hogy igazán itt felejtettél.
Amíg jót ígérsz,
Te jót remélsz,
Hát lépj ki álmomból,
Ahol régen élsz!
Altass el, ringass, mint régen,
Már értem a mesét,
hogy jól csak a szíveddel látsz.
De néha még a szív is téved.
Az aki voltam,
egy fényképről néz vissza rám,
És nem hasonlít már
múlt és jelen.
Valami elmúlt, lassan felnőttem én.
Árnyék fény nélkül
Mondat szó nélkül
Tenger víz nélkül
Ennyi vagyok nélküled én!
Dallam hang nélkül
Felhő szél nélkül
Erdő fák nélkül
Ez lettem nélküled én.
Egy méltatlan bérház ablakán
A pára hűvös bársonyán
Itt hagyom neked a rajzomat,
Míg felébredsz, talán megmarad.
Van, aki mindig, van, aki egyszer,
Van, aki gyűlöl, van, akinek tetszel,
Van, aki ellened, van, aki érted,
Úgy kapod, ahogy kérted.
Boldogság, gyere haza,
késő van, gyere haza,
honnan jössz, nem érdekel,
nekem elég, hogy itt leszel!
Lágy vagy és idegen,
Hozzám repülsz a széllel,
Álom terem a szemeden,
Ha mellettem alszol el.
Utolsót lobban a nyár,
Aztán kialszik végképp,
Arcodon most fakó a bánat,
Akár egy régi térkép.
Nélküled én sem élhetek,
Nélküled örökre elveszek
Örülsz, hogy élek, örülök, hogy élsz
Vidám az arcod, ha nézlek
Vidáman élsz
Tudom, hogy vársz rám és egyszer elérlek valahol
Akárhogy nézem, ez így szép, így a jó.
Körbezárnak rég a falak,
Kezeden a lánc, nem vagy szabad.
Nem figyel a Föld, csak forog,
Nem érez a szív, csak dobog.
A hajnal nyomában fehér lovamon ülve
Keresem a nőt, ki még meg sincs születve.
Egy dombon állok az álmok hegyén,
S mondogatom: ez nem is oly nehéz.
A boldogság csak egy álom a remény és a csalódás között.
Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém.
Mennyivel könnyebb volna,
Hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked,
A másik szabad lenne,
Minden nap szárnyra kelne,
S mindenkit szeretne, akit lehet.
A múltat megtalálni
Mondják, nem lehet.
Mit szólnál, ha
Megmutatnám azt a helyet?
Minden, miről azt hiszed,
Rég elveszett,
Minden, ami elmúlt,
Ott lebeg.
Gondoltam, hátha
Ez csak egy csúnya nátha,
De nem javul,
Érzem, hogy bennem
A szerelem a vírus,
Az vág övön alul.