Valaki mondja meg, hogyan kell élni,
Apám azt mondta, ne bánts mást,
Valaki látta, hogy bántottalak már,
Valaki látta, hogy bántottál.
Ne számíts jóra,
és nem csalódhatsz nagyot.
Attól nem vidám az életem,
hogy az arcomra mosoly fagyott.
Néha úgy érzem, feladnám,
de nem tudom;
ez nincs a véremben.
Csak egy vándor voltál
A szerelem országútján
Néha-néha vettek fel
De az igazi nem jött el.
Mégis mindig vártad
Tiéd lesz a kincs
És most úgy érzed
Gazdag vagy, pedig semmid nincs.
Üres a szó, mondhat bármit,
A szemedbe néz, s a lelked is fázik.
Szemeiben ég a tűz,
És csak néha oltja könnye el,
Ha fáj nagyon a búcsúzás.
Ha a végső percben átölel.
Mindent elviszek és mindent itt hagyok,
Sohasem voltam és sohasem vagyok,
Te álmodj engem, álmodj tovább,
Soha nem veszíthetsz el.
Nem tudni, merre visz az út, ki tudja, láthatlak-e még,
lehet, hogy holnap a szívemet eltévedt golyó tépi szét.
Sorsom akármerre mégyen,
Rólatok el nem felejtkezem,
Minden járáson-kelésen
Véletek lesz majd emlékezetem!
Hajnalnak fénye, vezess az úton,
Mély, sötét éjszakán, láng, vigyél át!
Szél és felhők, távoli erdők,
Föld takarja el bús lábam nyomát.
Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat,
Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat.
De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Ugyanaz a szív legbelül
Ma merre hajt észrevétlenül?
Ugyanolyan szép az a csillogás
Te kinek hazudtál valami mást?
Ne sírj majd, ha nem leszek,
Lesz majd más, aki rád nevet.
Elindultál hát felém,
Jöttél, és mindent vittél.
Talán te hittél egy másik új csodában,
Mert a régi neked így már kevés.
Áldj most meg, erőt adj, hogy holnap itt legyek
Fáj a szó, máshol, nélküled.
Emlékezz, mennyire szerettél,
Mennyire fájt, mikor elmentél.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem.
Én elindultam, és vissza se nézek már,
Felejts el, és soha ne gondolj rám,
Ne kérdezd, hová, ne kérdezd, miért,
Nyugtalan szív pumpálja bennem a vért.
Együtt indultunk el, te elvesztél a ködben.
Én napfényízre vágytam, és álmot űzni jöttem.
Minden, ami szép volt,
minden, ami ránk várhat még,
már bennünk van rég,
a szemünkben ég.
Egy pillanat, mit kértem, az utolsó szó jogát,
egy árva, sárga képet, a múlt időnek nyomát.
Lenne itt egy élet, mit félni kéne talán,
de nincsenek emlékek, nem volt gyerekszobám.
Hova tűnt a „hol volt, hol nem”?
A meséd felnőtt rég.
Vagy nagyon mélyen a szívedben
Vár, hogy eljátszd még.