A búcsú könnye ég a szemeken,
fakóra vált egy pillanat alatt
minden bóktól-kigyúlt arcocska benn,
olyan nehéz elválni hirtelen!
Lehet: az élet szívükből kifoly,
ajkukon sóhaj többé nem terem,
s szemeznek-é vajon valamikor?
Varázsos éj után a reggel oly komor!
Nagyon sokat gondolkodom a befejezésen. Úgy szeretném abbahagyni, ahogyan Albert Flóri tette. Császárként. Szinte minden nap gondolkodom azon, hogyan lehetne méltósággal elköszönni, mert nem szeretném megvárni azt a pillanatot, amikor azt mondják, mit erőlködik itt ez a hülye.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Jó éjszakát kedvesem,
Búcsúzom magától,
Búcsúzom kedvesem,
A nagy boldogságtól.
Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk,
Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk.
Nézz a csillagokra! A múlt idők nagy királyai a csillagok szemével néznek le rád. Emlékezz rá, a nagy királyok odafentről figyelnek téged! És köztük leszek én is.
Megígértük, hogy jelentkezni fogunk, nem tűnünk el. Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. Biztosan fogunk írni neki, talán egyesek többször, mások ritkábban, de az biztos, hogy a jövőben minden megváltozik, mert olyan, mint amilyen ma volt, már soha többé nem lesz. Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.
Igazából még mindig nagyon szép emlék él bennem rólad, rólunk, van egy kis darab közös múltunk, de ahhoz, hogy ez így maradjon meg, az kell, hogy ne rontsuk tovább.
Ne sírj, ha meghalok. Csak nézz fel az égre, és búcsúzz el tőlem.
Mikor elválnak útjaid attól, aki testvérnél is több, és hitvesnél alig kevesebb számodra, egy alapos közös berúgás a búcsú egyetlen méltó módja.
Isten veled! Ma oly dal kél szívemben,
Mint boldog visszhang bús szőlőhegyen,
Mely várni fog fagyos, fehér telekben.
A szőke napra vár.
Isten veled napom, egyetlenem.
Most elköszöni kell, csendesen.
Remélni, hogy nyomot hagyok a szíveken.
Ígérd meg nekem, hogy nem felejtesz el,
hiszen a részem vagy és a szívemben mindig ott leszel.
Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök. És főleg köszönet illet, amiért megmutattad nekem, hogy eljön az idő, amikor elengedhetlek.
Zengjük el hát utolsó dalunkat és váljunk el!
Feledd el az éjt, ha már elmúlt az éjszaka!
Kit igyekszem ölelő karjaimba zárni?
Álmokat sohasem lehet fogságban tartani!
Mohó kezeim az ürességet szorítják szívemre és ez megsebzi keblemet!
Ha elmegyek is, veled maradok; erre csupán a szeretet képes.
Bámulok a távozó hajó után.
Nem ugorhatok a tengerbe, szép a világ.
Nem sírhatok, hisz férfi vagyok.
Aki elment, kicsit mindig meghal azoknak, akiket hátrahagyott.
Csak rám kell hogy gondolj, szívből, melegen és nagyon, s ha akaratod ereje felemelkedik a vágyban, száll felém a messzeségből és érzéseink találkoznak a gondolatban, ez a legelválaszthatatlanabb találkozás és összetartozás.
Minden találkozás meghatározó lehet. Minden találkozás ajándék. Minden találkozás kapcsolat, s a találkozást búcsú követi. Minden búcsúzásban megérzi az ember a végtelenre éhező ember végességét.
