Bármit mondjanak is a cinikus emberek, a boldogság belső ügy, egy teljesen szellemi, lelki állapot, mely független minden vagyontól, birtoktól, világi kincstől.
Van az érzés… Ami másnak nem adható. Csak neki. Aki felébresztette. Ott ülsz az asztalnál, a kávéd lassan kihűl, de te észre sem veszed. Ő figyelmeztet, hogy hideg lesz. De nem számít, nem érdekel. Most nem. Most csak az érdekel, aki veled szemben ül. Amit mond, ahogy mosolyog, ahogy a fejét billenti. Minden apró mozdulatát figyeled, minden szavát lesed, és egyre inkább érzed: közöd van hozzá. Hozzá van közöd. Ezekben a pillanatokban fedezed fel őt, és bár még alig tudsz róla valamit, mégis, a legfontosabbat már tudod: ő az, akivel szívesen vagy együtt.
Az igazi boldogság néma, mint a harmatcsepp közepe, mint a titkos vágy, melyet nem kiált el senki.
A boldogságot nem lehet megbeszélni, nem lehet megosztani, és nem lehet megtartani.
Amikor a dolgok igazán jól mennek, nagyon figyeljünk oda, hogy észre is vegyük. Nem nagy diadalokról van szó, hanem egyszerű alkalmakról: olyasmiről, mondjuk mint limonádét inni az árnyékban egy forró délután, vagy egy közeli pékség illatát beszívni, vagy horgászni, vagy ügyet se vetni rá, fogunk-e valamit, vagy sem, vagy hallani, amint valaki csak úgy magában gyönyörűen zongorázik a szomszéd házban.
A csoda, az áhítat és a vidámság ott lakozik mindenki fejének padlásán, és nem kell hozzá sok, hogy lekerüljön.
Ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem, csupán arra van szükséged, hogy lelkesedni tudj valamiért.
A szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk.
A boldogság táplálja szívünket,
Inspirálja elménket,
Energetizálja vitális részünket
És megvilágosítja testünket.
Sosem szabad elfelejtened,
Hogy a nagyság
Nem garancia a boldogságra,
A jóság ellenben mindig az.
Ha az ember szeret valakit, mindent könnyűnek talál. A Nap fényesebb, a virágok szebbek, az emberek jobbak.
Senkinek sem volna szabad föltennie ezt a kérdést: miért vagyok boldogtalan? Ez a kérdés magában hordja azt a vírust, amely mindent elpusztít. Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor hamarosan azt is megkérdezzük, mi tesz minket boldoggá. És ha az, ami boldoggá tesz minket, különbözik attól, amiben élünk, akkor vagy változtatunk a dolgokon, vagy még boldogtalanabbak leszünk.
Nem könnyű boldogságra találnunk önmagunkban, csakhogy sehol másutt nem lelhetünk rá.
A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz: egyszerűen csak harmónia dolga.
Miben tévednek hát az emberek, noha mindannyian a boldog életre vágynak? Abban, hogy a rávezető eszközöket fogadják el helyette, s mialatt keresik, menekülnek előle.
Nem kell a boldogsághoz semmi, uram, a boldogságot nem lehet akarni. Nem kell hozzá sem szivárvány, sem naplemente. Sem nyugalom, sem béke, sem beteljesült vágyakozás… a boldogság egyszer csak hirtelen elárad, betölt, nem tudni, mitől. Lehet, hogy éppen esik, kopog a tetőn, és attól jön a boldogság, és átsuhan, megáll itt, kicsit elidőz, majd továbbáll. Lehet itt épp akkor, mikor jön szomorúság, gyász, szürkeség, ború és eső. Kilátástalan eső. És lehet, hogy a kopogásától mégis boldogság lesz akaratlanul és véletlenül. Áll az ember valahol az út mellett elhagyatottan, vár valamire, sár van és eső és hideg, és mégis egyszerre, érthetetlenül boldogság van.
Ez a boldogság: az életben fölfedezni a szépet, a harmóniát. A boldogságot magából építi fel az ember. Még ha az építőanyagot az életből bányássza is ki.
Elnézni a kukorica növekedését, a rügyek kipattanását, megpihenni az ekevas vagy a kapa fölött; olvasni, gondolkodni, szeretni, reménykedni, imádkozni – ezek a dolgok teszik boldoggá az embereket.
A boldogság egyik titka az, hogy tudomásul vesszük, milyenek vagyunk.