Miért beszélek neked az érzéseimről, amikor te sosem mondasz nekem semmit? Olyan, mintha a falba verném a fejem, kivéve, hogy ha a falba verném a fejem, azt legalább abba tudnám hagyni.
Bizalom idézetek
Azon a napon, amikor teljesen megbízhatunk egymásban, béke lesz a Földön.
Minél inkább megnyitjuk a szívünket egy másik ember előtt, annál sebezhetőbbé válunk.
A kötés, ha egy szeme leszalad, egészen felbomlik. Hogy emlékeztet a bizalomra!
A kölcsönös szükség miatt szövetkeznek az emberek. Semmi köze a bizalomhoz, jósághoz vagy bármilyen szentimentális érzelemhez.
Az életemben mindig is voltak jó emberek… és olyanok, akik szeretnek. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megbízhatok bennük, vagy hogy mindent elmondhatok nekik.
Sokat kérünk a betegeinktől. (…) Arra kérjük őket, hogy vakon bízzanak meg bennünk. De az ironikus az, hogy a sebészek nehezen bíznak meg valakiben, mert az első naptól arra tanítanak, hogy senkiben ne bízzunk, csak önmagunkban. Csak a saját ösztöneidre hagyatkozhatsz.
A barátság két dolgon alapul. Tiszteleten és bizalmon. Mindkettőre szükség van. Mindkét félnél. Tisztelhetünk valakit, ám ha nincs meg a bizalom a másik iránt, úgy szétforgácsolódik a barátság.
Életében először érezte sürgető szükségét annak, hogy valakitől tanácsot kérjen. Annyi baj volt csupán, hogy a tanácskéréshez valakit a bizalmába kellett avatnia, s ez egyúttal azt jelentette, hogy kénytelen kiszolgáltatnia magát, elárulni titkait.
Ha csak önmagamban hiszek, de a felém nyújtott kezekben nem: lezuhanok. (…) Rossz egyedüllét az, amikor senkiben sem bízunk. Ez a terméketlen, rideg csontmagány. A sivár egyedüllét.
Nem kell senki szívét elnyernie, bőven elég csak kérnie.
Néma barátok voltak, s mint valami balsorstól, úgy óvakodtak tőle, hogy bizalmasabb kapcsolatra lépjenek. (…) Lehetett volna megmagyarázni ezt az érzést, mely egyszerre tette baráttá és ellenséggé, s éppúgy vértezte egymás irányában közönnyel, mint amennyire egymáshoz kapcsolta ösztönük szerint egyesítve, valójában pedig elkülönítve kettejüket. Ki tudja, talán meg akarták őrizni illúzióikat.
Sok embernek adtam esélyt… De egy idő után elfogy az ember bizalma.
Engedj, vezess, mondd, merre menjek,
Mutasd meg, kit szeressek,
Hol találom a fényt,
És kiben bízhatok még.
Semmi sem félelmetesebb a kételkedésnél. (…) A kételkedés embereket választ el. Olyan méreg, ami barátságokat porlaszt szét és kellemes kapcsolatokat darabol fel. Olyan tüske, ami irritál és sebez; olyan fegyver, ami öl.
A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.
Hol a bizalom hiányzik, ott a szerelem koszorújának hiányzik a legszebb virága.
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (46) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (60) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (39) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (59) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (72) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Puzsér Róbert (35) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (34) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)