175 idézet
A kétoldali szimmetriával rendelkező testek arra terveződtek, hogy egyenes vonalban mozogjanak előre. Az okok nyilvánvalóak. Egy aszimmetrikus testtel rendelkező lény körbe-körbe járna, egy aszimmetrikus érzékszervekkel megáldott lény csökönyösen testének csak egyik oldalát figyelné, bár a másik oldalon is történhetnek hasonlóan érdekes dolgok.
Miközben beszélgetünk, minden másodpercben egymillió sejt hal meg a testedben, és ugyanennyi születik. A halál tehát benned él. Nem az ellenséged. A részed.
Míg az alfahímek gyakran kitűnő fizikai tulajdonságokkal vannak megáldva – termet, erő, gyorsaság, szépség -, s az evolúció választotta ki őket eónok során azon az alapon, hogy a legerősebb éli túl és kapja meg az összes bigét, a bétahím génje nem úgy maradt fenn, hogy találkozott az ellenséggel és legyőzte, hanem hogy számított rá, és nagy ívben elkerülte. (…) A bétahím ritkán a legerősebb, vagy a leggyorsabb, de mert számít a veszélyre, számban messze felülmúlja az alfahím vetélytársakat. A világot az alfahímek vezetik, de a világ gépezete a bétahímek csapágyán forog
A legnagyobb mértékben szégyenletes az, hogy egy értelmes lélek oly istenien megépített házban lakozik, mint a test, és teljesen ismeretlen előtte annak pompás szerkezete.
Minthogy a tavakat és a folyórendszereket szárazföldek gátja választja el egymástól, azt gondolhatnánk, hogy az édesvízi élőlények egy-egy vidéken belül nem terjednek el széles körben. És mivel számukra a tenger látszólag még ennél is nehezebben leküzdhető akadályt jelent, azt is hihetnénk, hogy ezek a lények nem jutottak el távoli vidékekre. Valójában épp fordított a helyzet.
A távoli múltban legalább öt természetes kihalás fordult elő, közöttük pedig számos kisebb kihalási hullám. Mindegyikük jócskán megváltoztatta az evolúció menetét. A tömeges kihalások nagyon ritkák, és évmilliók választják el őket egymástól. A legutóbbi ilyen esemény 66 millió évvel ezelőtt történt, az azt megelőző pedig 140 millió évvel korábban. Sok biológus szerint az az egyre fokozódó ütem, amellyel az ember elhasználja a természetes erőforrásokat és a teret, máris elindította a hatodik tömeges kihalást – egyben az elsőt, amelynek okai nem természetes folyamatok, hanem mi magunk.
Hiába szeretjük bukott angyaloknak tekinteni magunkat, ha valójában felkapaszkodott majmok vagyunk.
Húzd ki magad, Kétlábú Majom! Bár a cápák legyőznek téged úszásban, a gepárdok futásban, a sarlósfecskék repülésben, a csuklyásmajmok ügyesebben másznak, az elefántok erősebbek, a mamutfenyők jóval túlélnek téged, mégis nálad a legnagyobb kincs: az, hogy megérted azt a kegyetlen folyamatot, amelynek létedet köszönheted.
Az óceán tele van szivaccsal. Ez durva. Képzeljék el, mennyivel mélyebb volna, ha nem lenne benne szivacs.
A mi fajunk sem csúcsa az alakuló lét végtelen piramisának. Mi sem vagyunk tökéletesek. Mi is éretlenek vagyunk, s nem pedig túlérettek, hiába áhítoztok rá gőgösen.
Minden sóhajtásnak előzménye van, a sejtek, a vér, az izmok, a könnyek, a verejték mind a lélek szolgálatában állnak.
Azt kérem Öntől és az egész világtól, hogy adjanak meg valamilyen általános különbséget az ember és a majom között, amely összhangban áll a természet történetének alapelveivel. Én magam természetesen nem ismerek ilyent. (…) Ha a majmot embernek nevezném, vagy az embert majomnak, akkor az összes teológus azonnal nekem esne. Pedig talán a természettudomány szabályait követve ekként kellene eljárnom.
A szimmetria típusában akkor léptek fel az első változások, amikor az állatok egy része megtelepedett a tenger fenekén, más része viszont aktív helyváltoztató képességre tett szert. A tengerfenéken megtelepedett, gömb alakú szervezetben kialakult egy felülről lefelé húzódó tengely. (…) Az aljzaton rögzült élőlények gömbszimmetriája sugaras szimmetriába ment át, amely napjainkban csaknem az egész növényvilágra jellemző. (…) De mihelyt egy állat képessé vált arra, hogy helyét változtassa, (…) testének felépítése máris megváltozott. Elölről hátrafelé húzódó tengely alakult ki benne. Testén már nemcsak a felső hát- és az alsó hasoldal különült el egymástól, hanem az elülső és hátulsó testvég is.
A régi nézeteket valló természettudósok ragaszkodnak a biblikus felfogáshoz, a mózesi teremtés-monda tanához, s annak kronológiai alapján mind a világot, mind magát az emberiséget csak 5000-6000 esztendősnek tartják. Akad köztük olyan is, aki nemcsak a teremtés évét, de hónapját és napját is kiszámítja. Mások azt is tudni vélik, hogy az ősi patriarcháknak milyenek voltak a testi adottságaik, így pl. Henrion francia akadémikus kiszámította, hogy Ádám 27 méter, Ábrahám 9 méter, míg Mózes csak 3 méter magas volt – s ezt a francia akadémián erősen bizonygatta is.
Számomra nincs nyilvánvalóbb igazság annál, hogy az állatok ugyanúgy rendelkeznek a gondolkodás képességével és értelemmel, mint az emberek.
Miért annyira fontos, hogy az evolúciónak, ennek a természeti folyamatnak legyen matematikai modellje? (…) Ha a matematikusok szakmai intuíciója azt súgja, hogy mégiscsak kell lennie egy ilyen modellnek, és nagy erőfeszítések ellenére sem sikerül ilyet építeni, az nagyon komolyan veendő jel. Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor állítólag egyszer két penny hiányt találtak az angol bank mérlegében, és ahelyett, hogy valaki a zsebéből betette volna ezt a pénzt a kasszába, hetekig kutatták a hiány okát, és végül egy kitűnően álcázott sokmilliós sikkasztásra bukkantak.
Valójában nem azokat a tulajdonságainkat tekintjük öröklött tulajdonságainknak, amelyekben hasonlítunk az őseinkre, hanem azokat, amelyekben hasonlítunk hozzájuk és különbözünk másoktól. Amikor a rokonság kíváncsian vizslatja az újszülöttet, általában olyasmiket hallunk, hogy milyen göndör a haja, ezt biztosan az apjától örökölte, vagy a szeme éppen olyan, mint a dédanyjáé volt. Olyasmit viszont sohasem hallunk, hogy nézd már, két lába van, ezt vajon kitől örökölhette?
A legtöbb faj elvégzi saját fejlődését, menet közben ókumlálja ki a dolgot, ami pontosan az a módszer, amit a Természet szándékolt. És ez az egész roppant természetes meg szerves meg összhangban áll a világmindenség titokzatos körforgásával, amely azt hiszi, hogy semmi sem ad olyan jól egy fajnak erkölcsiséget (…), mint az évmilliókig tartó, igazán csalódást keltő „próba és tévedés” módszer. Ez alkalmasint rendben is van a faj szempontjából, ám a ténylegesen belekeveredett egyének szemszögéből igazi disznóság.
