A friss gyásznak finom éle van, elmetszi az idegeket, lehasít a valóságról; ha éles a penge, az igazi kegyelem. Amikor ez az él idővel eltompul, az igazi fájdalom csak akkor áll be.

Míg az alfahímek gyakran kitűnő fizikai tulajdonságokkal vannak megáldva – termet, erő, gyorsaság, szépség -, s az evolúció választotta ki őket eónok során azon az alapon, hogy a legerősebb éli túl és kapja meg az összes bigét, a bétahím génje nem úgy maradt fenn, hogy találkozott az ellenséggel és legyőzte, hanem hogy számított rá, és nagy ívben elkerülte. (…) A bétahím ritkán a legerősebb, vagy a leggyorsabb, de mert számít a veszélyre, számban messze felülmúlja az alfahím vetélytársakat. A világot az alfahímek vezetik, de a világ gépezete a bétahímek csapágyán forog

Nem tudom, hogy most miután éltem és meghaltam, írhatok-e a kisfiús szerelemről, de visszagondolva a legtisztább fájdalomnak látom. Vágy, határ és feltétel nélküli szerelem… a szív tiszta, ragyogó sugárzása, amitől egyszerre voltam kába, szomorú és hősies. Hová tűnik el? Hogyhogy a bölcsek, akik annyi mindennel kísérleteztek, ezt a tisztaságot sosem próbálták üvegbe zárva megőrizni? Talán nem tudták?

Minden könyv feltárja a tökéletességet,
azzal, amit elmond, vagy azzal, amit nem.
Találd meg, amit keresel,
e lapokon vagy kívülük.
Találd meg a tökélyt,
és nevezd nevén.