Aki még az időjárásról is képes fecsegni, az inkább vallja be, hogy nincs semmi mondanivalója, csak imádja a saját hangját.
Nem hazudott. A teljes igazat mondta. De a szavak csak szavak, ritkán térítenek le valakit az útról, hacsak maga is nem akarja, hogy letérítsék.
A civilizáció akkor kezdődött, amikor egy dühös ember kövek helyett szavakkal kezdett dobálózni.
Szavakban gondolkodunk, mert a gondolat a szónak köszönheti legmagasabb rendű és legigazibb létét.
Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni.
A szavak, akár csúnyák, akár szépek, ezerféleképpen tudnak viselkedni attól függően, hogy ki, mikor, hol, hogyan, kinek, miért mondja őket.
Aki könyvet olvas, kezdetnek éppúgy hajlandó eltársalogni az időjárásról, mint akárki más, de innen általában tovább is tud lépni.
Egy csók mindig erényes; egy szó, mely a csókról beszél, mindig szemérmetlen.
Hiába tanulunk meg beszélni. Mert először nem is tudjuk kimondani azt, ami a lelkünk mélyén él. Elhallgatjuk, vagy mást mondunk helyette. És ha nagy nehezen sikerül is végre kimondani: a másik nem érti meg. A szavakat érti persze. A mondatokat is. Csak ami a szavaink mögött rejlik, vagyis a lényeget, azt nem érti.
Nem kell mindent kimondani. Nem kell mindent megkérdezni. Nem kell mindenre válaszolni.
Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik.
Néha azon tűnődöm, megnyikkannánk-e egyáltalán, ha törvényt hoznának, hogy ezentúl csak lényeges dolgokról lehet beszélni. Ha megtiltanák az üres pótfecsejt.
Aki a hallgatásom nem érti, az a beszédemet sem.
A beszéd maga a civilizáció. A szó, még az ellentmondó is, összekapcsolja az embereket. A szótlanság elszigetel.
Barátok közt a hallgatás az igazi beszélgetés. Nem a szavak számítanak, hanem az, hogy nincs szükségük rájuk.
Sajnos nagyon sokan hiszik azt, hogy a csend olyan űr, amit mindenképp ki kell tölteni még akkor is, ha nincs fontos mondandójuk.
