Egy csók mindig erényes; egy szó, mely a csókról beszél, mindig szemérmetlen.
Hiába tanulunk meg beszélni. Mert először nem is tudjuk kimondani azt, ami a lelkünk mélyén él. Elhallgatjuk, vagy mást mondunk helyette. És ha nagy nehezen sikerül is végre kimondani: a másik nem érti meg. A szavakat érti persze. A mondatokat is. Csak ami a szavaink mögött rejlik, vagyis a lényeget, azt nem érti.
Nem kell mindent kimondani. Nem kell mindent megkérdezni. Nem kell mindenre válaszolni.
Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik.
Néha azon tűnődöm, megnyikkannánk-e egyáltalán, ha törvényt hoznának, hogy ezentúl csak lényeges dolgokról lehet beszélni. Ha megtiltanák az üres pótfecsejt.
Aki a hallgatásom nem érti, az a beszédemet sem.
A beszéd maga a civilizáció. A szó, még az ellentmondó is, összekapcsolja az embereket. A szótlanság elszigetel.
Barátok közt a hallgatás az igazi beszélgetés. Nem a szavak számítanak, hanem az, hogy nincs szükségük rájuk.
Sajnos nagyon sokan hiszik azt, hogy a csend olyan űr, amit mindenképp ki kell tölteni még akkor is, ha nincs fontos mondandójuk.
Az emberek élnek, lélegeznek és beszélnek. Életünk egyik fontos tevékenysége – pusztán külső szemléletre is – az, hogy gondolatainkat, érzelmeinket szavakkal közöljük, hogy mások gondolataira, érzéseire figyeljünk, azokat a nyelv közege által fölfogjuk, megértjük. Attól a pillanattól fogva, hogy a világra születtünk, mindaddig, míg meg nem halunk, beszélünk.
Ahogy a kavics legömbölyödik, ha sokat sodorja víz, úgy a precíz fogalmak, finom különbségtételek is elkopnak, ha sokan használják őket.
Ha mindenki tudná, mit beszélnek róla embertársai, nem lenne négy barát se a világon. Kiderül ez azokból az összeveszésekből, amelyeket a néha visszamondott, tapintatlan pletykák okoznak.
Ha hebehurgyán, oktalan beszélsz,
azt visszaszívni később már nehéz.
Ha kimondták, már elrepült a szó,
útjában többé nem gátolható.
Ha bánod is, kiadtad már magad,
kinek meséltél, rabszolgája vagy.
Beszélni jó, ha a boldogság áll a beszéd mögött, ha könnyen és elevenen folyik a szó, de mit segíthet az olyan változékony, könnyen félreérthető dolog, mint a szó, ha szerencsétlen az ember? Csak növeli a bajt.
Halkan szólj, különben azt fogják hinni, hogy csak figyelmet követelsz. Gyengéden szólj, hogy mindenki megismerje a szeretetet. Nyíltan beszélj, különben azt fogják hinni, hogy rejtegetnivalód van. Őszintén szólj, hogy senki se érthessen félre. Gyakran szólj, hogy szavaid eljussanak mindenkihez. Tiszteletteljesen szólj, hogy senki se fosztassék meg a tisztelettől. Szeretetteljesen szólj, hogy minden szavad gyógyíthasson. Énrólam szólj minden szavaddal. Tedd egész életedet ajándékká. Soha ne feledd, te magad vagy az ajándék. Légy ajándéka mindenkinek, aki életedbe lép, és akinek életébe te belépsz. Óvakodj attól, hogy bárkinek az életébe lépj, ha nem lehetsz ajándéka is egyben.