Ha sok a szó, baj, ha kevés, kár.
Beszéd idézetek
A pletykák olyan gyorsan terjednek, hogy néha már azelőtt megérkeznek, mielőtt megtörténtek volna.
Olyan mintát kaptam, mely szerint nem a szépség, az ész a fontosak, hanem valami egészen más. És az, hogy mit hogyan mondunk. Persze mondhatunk sok mindent, nem kell félni, hogy melyik szavunk hova esik és mi lesz belőle, de amit szívből mondunk, az tényleg belehullik a lelkünkbe, mint egy mag. Ilyen vagy, olyan vagy, nem számít, ha mindeközben szeretnek.
Nem az a baj, ha valaki ügyetlenül vagy rosszul fogalmaz. Hanem amikor felületesen és mellékesen.
Ha tíz ember beszél, az nagyobb zajt kelt, mintha tízezer ember hallgat.
Szerintem csapnivaló manapság a beszédkultúra, egyre rosszabbul beszélnek az emberek magyarul.
Szerintem egy férfinál a duma a leglényegesebb. Ha az jó, akkor már nem kell, hogy szép fiú legyen az illető. Legfeljebb az első pillantásnál. Beszélgetni kell tudni, és ha elég érdekeset mondasz, akkor minden lányt leköthetsz.
Én olyan családi környezetből jövök, ahol az volt a szokás, hogy van öt dolog, amiről kultúrember nyilvánosan nem beszél. A magáéról, ha akar, talán, de az sem egy illő dolog, a máséról viszont végképp nem. A vallás, a származás, a politikai hovatartozás, a családi státusz és a pénz. Ez az öt dolog az, amit kultúrember nyilvánosan nem hoz elő. Se azt, hogy nős, se azt, hogy férjezett, se azt, hogy elvetélt, hogy hány abortusza volt, hogy ő fekve szereti vagy állva, hogy mennyi van a bankszámláján, vagy hogy a férje négyezerrel többet keres vagy kevesebbet. És most nézze meg, hogy ezen az ötön kívül talál-e más témát, amiről a magyar közéletben szó van. És akkor tessék elindulni megnézni, hogy hogyan állunk a kulturált magatartással.
A kimondott szó önálló életet él, olyan hatást is kiválthat, amelyre a kimondó nem is gondolt volna.
A szó a tökéletes smink a valóságon, a nyelv a legfontosabb kozmetikai eszköz, amivel bármit át lehet festeni igazsággá.
Szeretek beszélni, de alapvetően nem az a típus vagyok, aki magától állandóan szerepelne. Inkább az elemző, a mindent átlátó és a mindenre külön figyelő. Jól érzem magam akkor is, amikor valaki mellettem viszi a szót.
Olyan előadásban, amelyben mindenki ordít, azt hallják meg, aki csöndesen szól.
Ha valaki azon van, hogy mederbe fogja a vitát, az emberek eltérnek a tárgytól, s egyre újabb és kínosabb dolgokkal hozakodnak elő.
Ha az ember meg akar győzni valakit, ne a megfelelő érvekben bízzon, hanem a megfelelő szavakban.
Rá fogsz jönni, hogy mindent, amit mondani akarsz, ki lehet fejezni pozitív módon. Csak arra gondolj, hogy mit akarsz, és azt is fogod kapni.
Az lenne a jó, ha egyetlen nyelv sem tartalmazna tagadó szerkezeteket – ne legyen „nem tudom”, „nem sikerül”, stb. Csodálatos volna, ha ezek a dolgok eltűnnének az emberi nyelvekből.
Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.
