A legtöbben fonák, hogy azt ne mondjam, arcátlan módon olyan barátot kívánnak maguknak, amilyenek maguk nem tudnak lenni, s olyasmiket kívánnak barátaiktól, amit ők nem nyújtanak nekik. Márpedig úgy illik, hogy mindenki először maga váljék derék emberré, s csak azután keressen magához hasonlót. Az ilyen emberek közt erősödhet meg az a tartós barátság, amiről már régóta beszélünk: hogy a rokonszenv alapján összebarátkozott emberek először is parancsolni tudnak szenvedélyeiknek, amiknek mások a rabjai, azután örömüket lelik a méltányosságban és az igazságosságban; egymásért mindent vállalnak; soha semmit nem kívánnak egymástól, csak ami tisztességes és helyes, s nemcsak becsülik-szeretik, hanem tisztelik is egymást. Mert a legnagyobb ékességétől fosztja meg a barátságot az, aki a tisztelettől fosztja meg.
Mivel pedig mindennemű képmutatás bűnös – mert lehetetlenné teszi az igazság megítélését s elferdíti azt –, éppen ezért a barátsággal is szögesen ellentétes: kiküszöböli ugyanis az őszinteséget, amely nélkül a „barátság” elnevezés értelmét veszti.
Mennyivel helyesebben járnak el a sztoikusok, akiket ti megrótok: ők ugyanis úgy vélik, hogy a bölcsek még az ismeretlen bölcseknek is barátai! Nincs szeretetre méltóbb ennél az erénynél, amelyet ha valaki megszerez, szeretni fogjuk, legyen bármelyik népből is való.
Rajtad kívül nincs jobb barátom, mint az egyedüllét. Eközben minden társalgásomat kizárólag az irodalommal folytatom.
Delonnal igazán nagyon közel állunk egymáshoz, egészen meghitt baráti viszony van köztünk. Belmondoval mindig inkább szórakozni lehetett, rengeteget bohóckodtunk együtt. Egészen borzalmas hülyeségeket csináltunk. Egyszer egy hotelben voltunk, és Jean-Paul azt kérte tőlem, hogy mosolyogjak folyamatosan az igazgatóra. Amíg én mosolyogtam, ő elkezdte kihordani a hotel felszerelését az utcára. A végén már az ágy is kint volt, de komolyan. Mastroianni már más eset, ő sokáig komolyan szerelmes volt belém, de én nem viszonoztam az érzelmeit. Amikor ezt egyszer nyilvánosan szóvá tette egy televíziós show műsorban, Catherine Deneuve annyira megsértődött, hogy évekig nem szólt hozzám. Sebaj.
Minél nagyobb a fizikai távolság két ember között, annál több időt, energiát és pénzt igényel az együtt töltött idő. A legbensőségesebb barátságok legyőzik ezt az akadályt, ám a legtöbb kapcsolatot már pusztán az erőfeszítések fölemésztik.
A barátság olyan, mint a rokonság, örök kötelék, ami akkor is összeköt, ha már nem találkozunk, az együtt töltött idő emlékei pedig kitörölhetetlenül ott maradnak a szívünkben.
Az élet lóhalálában rohan el. Vagy futó árnyékot űzünk, vagy minket űz, hajt valami félelem, kísértet. Ám ha baráttal találkozunk, megállunk, s most nagy őrültségnek tartjuk lázas rohanásunkat. Most szünetelésre, birtoklásra vágyódunk s arra a hatalomra, hogy a szívünk mélyéből fölötlött pillanatot tartóssá tehessük. Minden nemes viszonyban a pillanat minden.
Kissé magányos alkat vagyok – ez vitathatatlanul így van azok esetében, akik száz mérföld vagy még annál is több futóedzést jegyeznek maguknak hetente. De a sors fintora, hogy életem legszorosabb barátságainak némelyikét épp azokkal kötöttem, akikkel az ultramaratonokon versenyeztem. A futás során minden egyes nap egymagunkban járjuk meg a poklot, de az ott szövődő baráti kötelék mégis elképesztően erősnek bizonyul.
, ,
A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.
,
A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
,
Az igaz barátság arról szól, hogy az ember nem számolgatja a szívességeket. De azért jólesik visszafizetni a tartozást, még ha a legkisebb részletekben is.
,
Egy igaz barátság, amely nemcsak szeretetet, hanem hűséget és bizalmat is magában foglal, ritka és értékes dolog.
,
Kapcsolódó személyek és kategóriák:
Barátság idézetek – a valódi kapcsolatok ereje
A barátság az egyik legértékesebb kincs, amit életünk során szerezhetünk. Egy igazi barát nemcsak a boldog pillanatokban áll mellettünk, hanem a nehéz időkben is. Támogat, meghallgat, és olykor kimondja azokat az igazságokat, amelyeket senki más nem merne. A barátság idézetek segítenek megfogalmazni mindazt, amit érzünk, amikor a legjobb barátunkra gondolunk, legyen szó gyermekkori pajtásról vagy egy újonnan kialakult, mély kapcsolatról.
A barátságban az a csodálatos, hogy nem a vér köti össze az embereket, hanem a közös élmények, a bizalom és a szeretet. Egy jó barát mellett önmagunk lehetünk, nem kell álarcot viselnünk. A barátságról szóló idézetek pontosan ezt az érzést ragadják meg, és egyszerű, mégis megható szavakkal adják át a kapcsolat lényegét.
A barátság lehet könnyed és vidám, tele közös nevetésekkel, de lehet komoly és mély, ahol egy-egy beszélgetés örökre megváltoztatja a látásmódunkat. A nagy írók, költők és gondolkodók mind megörökítették a maguk barátságélményeit: Arisztotelész filozófiai gondolataitól kezdve József Attila érzékeny sorain át egészen napjaink filmjeinek frappáns dialógusaiig.
Ezek az idézetek nemcsak arra jók, hogy kifejezzük a hálánkat egy barát felé, hanem arra is, hogy inspirációt adjanak új kapcsolatok építéséhez. Egy kedves idézet egy születésnapi köszöntőben, egy üzenetben vagy akár közösségi médiában közzétéve is képes mély hatást gyakorolni. Sokszor egyetlen mondat is elég ahhoz, hogy valaki tudja: fontos számunkra.
Az igazi barátság ritka, és éppen ezért különösen becses. Nem mérhető pénzben, és nem lehet kikényszeríteni – önként, őszinte érzésekből születik. Egy barát olyasvalaki, aki akkor is ott van, amikor mindenki más eltűnik, és aki osztozik velünk a legnagyobb örömökben és a legfájdalmasabb veszteségekben is.
Ebben a gyűjteményben összegyűjtöttük a legszebb barátság idézeteket, hogy megtaláld azt a sort, ami leginkább illik a te történetedhez. Legyen szó régi, megszilárdult kötelékről vagy egy új kapcsolat kezdeteiről, ezek a gondolatok segítenek kifejezni azt, amit talán szavak nélkül is érzel.
Merülj el a barátság szavaiban, és találd meg a tökéletes idézetet, amivel köszönetet mondhatsz azoknak, akik szebbé teszik az életedet!