Isten és Sátán csak két szó, mint a Marilyn és a Manson.
Ateista idézetek
161 idézet
Vaknak, ki fényt nem kapott,
Sose láthat napot, csillagot,
Neki mondd, hogy van Isten.
Én ateista vagyok, a lehető legnagyobb mértékig. Sokáig tartott, amíg kimondtam. Már jó pár éve ateista vagyok, de valahogy úgy éreztem, intellektuális felelőtlenség azt mondani, hogy valaki ateista, mert ez valami nem létezéséről a tudásunk. Valahogy jobb volt azt mondani, hogy humanista vagy szabadgondolkodású. Végül úgy döntöttem, hogy én legalább annyira érzelmi lény vagyok, mint gondolkodó, érzelmileg pedig ateista vagyok. Nincs rá bizonyítékom, hogy megmutassam, Isten nem létezik, de ezt olyan erősen gyanítom, hogy nem akarom pazarolni az időmet.
A józan tudománynak minden vallást teljesen el kell vetnie mint a babona termékét.
Éppen azért, mert mindenféle vallásos eszme, mindenféle isteneszme vagy akárcsak az istennel való kacérkodás is kimondhatatlan hitványság, amelyet a demokratikus polgárság különös türelemmel (sőt gyakorta még jóindulattal is) fogad, – éppen ezért ez a legveszélyesebb hitványság, a legundorítóbb „métely”. Millió bűnt, szennyet, erőszakot és fizikai ragályt sokkal könnyebben ismer fel a tömeg, és ezért ezek sokkal kevésbé veszélyesek, mint a legdivatosabb „eszmei” köntösbe bújtatott, kifinomult, szellemi isteneszme.
A világ megdöbbenne, ha tudná, hogy tündöklő büszkeségeinek, akár a bölcsesség és erény tekintetében legkiválóbbaknak is milyen nagy hányada teljességgel szkeptikus a vallás tekintetében.
Ha egyvalaki szenved téveszmében, azt őrültségnek mondjuk. Ha sokan, azt vallásnak.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Ha én keresztet vetnék, ezt mondanám: „a természetnek, a művészetnek, a tudománynak nevében”.
Ha az embereknek dolgait vizsgálom,
Azt a jó, bölcs, igaz Istent nem találom…
Isten ma már nem magyarázat semmire, hanem inkább olyasvalamivé vált, aminek önmagában van szüksége elképesztő mennyiségű magyarázatra.
A vallást történelmi szempontból nézni annyit tesz, mint szétrombolni.
A világon minden hit koholmányokon alapul. Ez a hit meghatározása: elfogadni azt, amit igaznak gondolunk, de nem lehet bizonyítani.
A kereszténység biztosan túlél még egy évezredet a földön – múzeumban, kitömve.
Amikor gyerekként az Ószövetség Gustav Doré metszeteivel díszített ifjúsági változatát lapozgattam, megpillantottam benne a Jóistent, amint egy felhőn ül. Öreg férfi volt, láttam a szemét, orrát, hosszú szakállát, és arra gondoltam, hogy ha szája van, akkor ennie is kell. És ha eszik, akkor nyilván belei is vannak. E gondolattól azonban nyomban megrémültem, mert – bár családom nem volt vallásos – éreztem, hogy Isten beleiről képzelődni szentségtörés. A legcsekélyebb teológiai felkészültség nélkül tehát már gyerekként ösztönösen éreztem a szar és az Isten összeegyeztethetetlenségét, s innen a kétségem a keresztény antropológia alaptézise iránt, mely szerint Isten saját képére teremtette az embert.
– Imádkozni fogok önért.
– Köszönöm. De ki fogja meghallgatni?
Egyetlen nemzet egyetlen geológusa, akit mások komolyan vettek, sem tarthatott helyesnek egy megállapítást, ami a Teremtés könyve szó szerinti értelmezésén alapul.
Akit nem fertőztek meg a kereszténység mémjei, annak végső soron bizarrnak tűnnek ezek az eszmék.
Hány és hány vallás próbálkozik azzal, hogy próféciával alapozza meg helyét a világban! Mennyien hisznek az ilyen próféciákban, akárhányszor bizonyultak is tévesnek, csupán azért, hogy támogatást és erőt meríthessenek belőle. De létezett valaha is vallás, amelyik olyan sikeres és pontos „próféciákra” lett volna képes, mint a tudomány?