Ami elmúlt, nem mindig a múlté. Néha messzire kihat a jövőbe.
A múlt (…) szerves és elválaszthatatlan része a jelennek, mint ahogy a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete.
Kerüld, messzire kerüld el azokat, akik aszerint ítélik meg az embert, hogy milyen nyelven beszél. Vagy milyen templomban imádkozik, vagy milyen jelvényt visel a gomblyukában. Az ilyen ember lelke bomlik már, mint az állati hulla, és gyűlölettel fertőzi meg maga körül a levegőt. S végül fuss, menekülj az okos gyűlölet közeléből. Ez a legveszedelmesebb és nincs ellene orvosságos szer. A tárgyilagosságba bújtatott gyűlölet. A megfontolt gyűlölet. Az emberségesnek látszó, a megértő gyűlölet. Amelyik így kezdi: igaz, hogy ők is emberek, de… Ha ilyennel találkozol, fuss, mintha szemedet vették volna. A szent gyűlölködők gyújtják föl mindig a világot.
Az ember sorsán egyedül csak az ember maga segíthet. Az Úristen mindössze megadja hozzá a lehetőséget.
Mert az ember vagy csinál valamit, vagy nem. De amit csinál, azt egészen kell csinálja.
Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor…
Magyarnak lenni annyit jelent, emberek, mint kétszer annyit dolgozni, mint más. Okosabbnak lenni, jobbnak lenni, tisztességesebbnek lenni, mint más.
Minden embernek van egy csillaga, csakhogy azt a csillagot nem az égen kell keresni, gyermek, hanem a szívedben.
Most olyan a világ, hogy az ember azt hiheti: az egyszerű, szép és tiszta dolgok kivesztek belőle egészen.
Az élet olyan, mint a mellény: ha rosszul gombolta az ember, hiába keresi rajta a hibát. Ki kell gombolni végig az egészet, és kezdeni elölről.
1. A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
2. A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
3. A barátság nem azt jelenti, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
4. A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
5. A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
6. A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
7. A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.
Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.
Sokat voltam egyedül. Az ember azt hinné, hogy meg lehet azt is szokni, ha az ember sokat van egyedül. De nem. Ezt az egyet nem lehet megszokni soha.
Milyen furcsa, hogy a világ így emberek nélkül olyan csöndes és olyan békés és olyan szép. Csak éppen az ember nem akar békében élni, nem akarja a csendet és elfut a széptől. Milyen különös is az ember. Szaladgál ide-oda a földön, mint egy nagy, kártékony féreg, óriási mérges hangya, mindent lerág, mindent eltapos, még a magafélét is, még önmagát is.
A jó embereknek szép haláluk van.
Nem akkor halnak meg az emberek, amikor véletlenül történik velök valami. Hanem akkor történik ez vagy az, amikor meg kell haljanak.
Akivel az Istenről nem beszélhetek, annak a gyerekemhez sem lehet köze.
Az ember nem víz, ahol minden csepp egyforma. Az ember ember. Minden ember külön valaki, sajátságosan más, mint a többi, és semmiféle művelettel össze nem olvasztható.
Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
Az idő takarójába szőtt folyamatosság titkos szálait nem könnyű megtalálni és megmagyarázni. De a lélek titkait mindig a megmagyarázhatatlan őrzi, s érte érdemes megismerni a múltat a jövő kedvéért.
