amerikai vígjátéksorozat(2004-2012)
Olyan gyönyörű napnak indult! De akkor jött a szél, és megváltoztatott mindent, és nem csak a házakat és kerteket, megváltoztak az emberek is. Míg a vihar tombolt, mindegyikük tanult valamit barátságról, megbocsátásról és megváltásról, és volt, aki a legkeményebb leckét tanulta meg: hogy az élet mindig törékeny, és nagyon gyakran igazságtalan.
A pletyka kikapcsolódás csupán. Meggondolatlan fecsegés, amit udvarias valótlanságok szőnek át. Rosszmájú spekuláció, ami nem is olyan udvarias tényeken alapul. Hogy is védhetnénk meg magunkat az efféle haszontalan pletyka mérges fullánkjaitól? Legjobb, ha egyszerűen igazat mondunk, és megvárjuk, míg az emberek elkezdenek másról pletykálni.
A hősöket a legkülönbözőbb okok miatt tiszteljük. Van, akit a merészségéért. Van, akit a bátorságáért. Van, akit a jóságáért. De rajongásunk oka leginkább az, hogy szívünk mélyén mind arról álmodunk, hogy egyszer minket is megment valaki. Na persze, ha a sors nem hoz össze a megfelelő hőssel, kénytelenek vagyunk mi magunk megmenteni magunkat.
Nem csupán szeretlek: szeretem, ahogy te szeretsz engem.
Miért ragaszkodunk még úgy a csomagunkhoz akkor is, mikor kétségbeesve próbálunk továbblépni? Mert mindannyian tudjuk jól, hogy megeshet: túl hamar engedjük el.
Nem tudom, feltűnt-e, de a képem a tökéletes esküvőről folyton változik. Egyik nap fehér rózsát akarok, másnap liliomot. Először egy hárfást, aztán egy vonósnégyest. Csak egyvalami állandó, és az te vagy.
Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk, búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!
A bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni.
Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mindannyiunknak felelősségteljes felnőtté kell válnunk és megtanulnunk lemondani a vágyainkról, hogy a helyes utat választhassuk. Egy életen át felelősségteljesnek lenni persze nem mindig könnyű feladat, és az évek múlásával sokaknak ez a teher már-már elviselhetetlenné válik, de azért igyekszünk helyesen cselekedni és jót tenni nem csak magunkkal, hanem azokkal is, akiket szeretünk.
És mi van, ha feltesszük magunknak a kérdést, és azt a választ kapjuk, amit reméltünk? Hát, ott kezdődik a boldogság.
Aki félelemben él, nem is él igazán. Mindig is lesznek olyanok, akik szembeszállnak a félelemmel, és mindig lesznek olyanok, akik inkább elmenekülnek.
Olykor mindnyájunkat elfog a kétségbeesés, s ha legyőzzük, akkor jövünk rá, hogy milyen erősek is vagyunk valójában.
Igen, az élet utazás, melyet sokkal jobb társsal az oldalunkon megtenni. A társ persze szinte bárki lehet. Egy szomszéd az utca túloldaláról vagy a férfi az ágy másik feléről. A társ lehet egy anya telve csupa jó szándékkal, egy gyerek, aki mindig rosszban sántikál. Mégis minden jó szándékunk ellenére néhányan útközben elveszítjük a társunkat. És akkor az utazás elviselhetetlenné válik. Tudják az ember sok mindenre teremtetett, de arra, hogy magányos legyen biztosan nem.
