Az együtt töltött idő nem múlik el nyomtalanul. Épp ezért fájt neki annyira, hogy a közös évek mindörökre elszálltak.
A gyógyulás sohasem a gyógyítón vagy a betegen múlik, egyedül Isten akaratán. Örvendezni a gyógyuláson, ez természetes, mondhatni, el is várható viselkedés, ám a gyógyultnak kötelessége, hogy megkérdezze, miért, kötelessége elmélkedni Isten akaratán, és azon, mily hallatlan messzeségekbe megy el akarata érvényesítésére a Mindenható.
Ha valakinek éves bérlete van, az előbb-utóbb megismerkedik a többi bérletessel, és megtudja, hogy ők miért rajonganak ezért a sportért. Sokan közülük a játékosok rokonai (és gyakran éltetői a szurkolói Klubnak, akik süteményvásárokat rendeznek, és pénzt gyűjtenek az egyre költségesebb idegenbeli szereplésekhez). Mások a kosárlabda fanatikusai, akik, talán némi alappal, azt hirdetik, hogy a női mérkőzések egyszerűen jobbak. A fiatal női játékosokat olyan csapatszellem fűti, amilyennel a fiúknál csak ritkán találkozunk: a fiúk rohannak, zsákolnak, és a pálya túlsó végéről céloznak. A lányoknál lassabb a ritmus, a nézőnek módja van rá, hogy betekintsen a játék mélyebb rétegeibe, és élvezzen minden egyes szerelést vagy átadást. A női kosárlabda rajongóinak tetszik az elért kosarak viszonylag alacsony száma, amely a fiúk játékának híveit csak gúnyos mosolyra készteti; azt állítják, hogy a női játékban komoly értéke van a defenzív játéknak meg a faultolásnak, amelyek a kosárlabda régi iskolájának lényegét alkotják.
– Nézze, fiam, maga fiatalabb annál, hogysem el tudná fogadni mások bölcsességeit, de megmondhatom: a szerelem nagy ellenség. (…) Bizony. A költők örökké félreismerik a szerelmet. Sokszor szántszándékkal. Mert a szerelem nagy mészáros. A szerelem nem vak. Ohó, korántsem. Inkább kannibál, és olyan a szeme, mint a sasé. A szerelem rovarszerű. És örökké éhes.
– Mivel táplálkozik? (…)
– Barátsággal. Barátságot zabál.