Amikor már nincs velünk, akit szeretünk, mindegy, hogy milyen volt, méretlenül adnánk neki az időnket… már késő…
Minden sóhajtásnak előzménye van, a sejtek, a vér, az izmok, a könnyek, a verejték mind a lélek szolgálatában állnak.
Az évekkel az ember változik, s változik a dolga a világban. Ideje van a társaslétnek és ideje az egyedüllétnek. A magány ajándék. Elmélyülni való alkalom. Akit nem ér el, vagy aki nem tudja, mit kezdjen vele, mindenképpen veszít. Akkor is, ha nem tud róla.
Vajon hogyan tolják ki magukat a ragacsos burokból a vidám apró levelek? Honnan veszi az üzenetet a sötét verem mélyén a krumpli csírája, hogy áttörve héjat, műanyag hálót – induljon? A kotlós forró testtel üli fészkét, kotyogva igazgatja titka rejtegetőit, a meleg tojásokat… Ki küldte rá a lázat, a lázadó kedvet, hogy feledve szemet, gondtalan kapirgáló reggeleket, tüzes testtel életet adjon… És ki küldi a kába méheket a korai hunyor fürtös virágához? Beleájulni, belealudni, beleszerelmesedni az első édes, illatos pillanatba… Ki súg rigónak, cinegének, hogy füttyükre vár a fák között langyosodó levegőben minden, ami él. Tudják-e vajon a könnyű röptű szabadok, az eget a földdel összekötő pacsirta, a léha múltú kakukk, hogy hangjukat fájdalmasan nélkülözte, mint megbüntetett kisgyerek, a világ…
Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízű barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat.
A gyorsan szerelembe eső ember egyik hibája, hogy képzelt dolgokba lesz szerelmes.
Mi az ember legnagyobb adománya? – A lélekerő. Ha hinni tud valamiben.
Ne visszafelé gondolkodj! Rosszul csináltad? Nem rossz szándékkal tetted, nyilván. Rájöttél dolgokra, ez elég. Bánod, rendben van. De nem kell meakulpázni, hanem előre figyelni. Arra, hogy most mit teszel. Sajnálni magad és szenvedni lehet egy darabig, csak nem visz előre. De hogy befelé figyelsz, az jó jel. Ne ijedj meg tőle! Változást hoz, és a változásban van a jövő. Minden napnak a maga terhét nézd!
Amit megtehetsz, tedd meg. Én egy picit erőszakolom magam, ha nincs is kedvem. Aztán megjön.