A hajó nagyobb biztonságban van a kikötőben, de a hajókat nem ezért építik.
Paulo Coelho
1947. aug. 24. -
brazil író, az ENSZ békenagykövete
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze – teljesen váratlanul – megváltoztatja az egész életünket.
A megérzés a lélek gyors megmerülése az életnek abban az egyetemes áramlatában, amiben minden ember története kölcsönösen összekapcsolódik a másikéval, mi pedig mindenről tudhatunk, mert minden meg van írva.
Az Isten szeretet, nagylelkűség és megbocsátás; ha hiszünk ebben, sosem fogjuk hagyni, hogy a gyengeségeink megbénítsanak.
A fény harcosa, mielőtt csatába kezd, kitárja szívét, és kéri az Isten bátorító erejét.
Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az, hogy magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.
Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni. (…) De nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, amikor az ember választ, és aztán egész életében azon rágódik, hogy vajon jól választott-e. Senki nem tud félelem nélkül dönteni.
Bármikor, ha nagyon fontos döntés előtt állunk, a legjobb a megérzéseinkre és az indulatainkra hallgatni, mert az észérvek általában megpróbálnak eltántorítani minket az álmainktól, mondván, hogy még nem jött el az idő. Az ésszerűség fél a vereségtől, az ösztönösség viszont élvezi az életet és a kihívásait.
A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.
Hajlamosak vagyunk keresni a megkötöttséget, mert a szabadságot általában olyasvalaminek látjuk, ahol nincsenek határok, sem felelősség.
Az univerzum mindig a segítségünkre siet, amikor az álmunkért harcolunk, bármilyen hülyeségnek tűnik is az az álom. Hiszen a mi álmunk, és csak mi tudjuk, milyen áldozatokat követel tőlünk.
Végtére is az teszi az embert igazán emberré, ha elhatározza, hogy beteljesíti a sorsát – nem pedig a lét misztériuma köré szőtt elméletek.
Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, hogy nincs fedél a feje fölött, de a magányt nem viseli el. Minden kín és minden szenvedés közül a magány a legrosszabb.
Jobb éhezni, mint egyedül lenni. Mert amikor egyedül vagy – és nem a választott magányról beszélek, hanem amikor kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy egyedül vagyunk -, az olyan, mintha már nem is lennél az emberiség része.
Az ember sosem szűnik meg álmodni. (…) Létezésünk során számtalanszor előfordul, hogy álmaink viharosak, és vágyaink beteljesületlenek, de szükségünk van rá, hogy tovább álmodjunk, különben meghal a lelkünk.
Képzelj el egy repülő madársereget. Na? Hány madarat láttál? Tizenegyet? Tizenkilencet? Ötöt? Van némi fogalmad róla, de a pontos számot nem tudod. Akkor honnan jött ez a gondolat? Valaki odatette. Valaki, aki tudja a madarak pontos számát. És a fákét, a kövekét, a virágokét. Valaki, aki ezekben a századmásodpercekben is gondoskodik rólad, és megmutatja neked a hatalmát.
Álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit. Mert nem kell szembenéznünk a kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillanatokkal, és amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztathatunk másokat – a szüleinket, férjünket, a gyerekeinket -, amiért nem valósítottuk meg az álmainkat.