Orbán Viktor

Orbán Viktor

111 idézet

1963. máj. 31. -

magyar jogász és politikus, Magyarország miniszterelnöke

Túlzás nélkül biztosan mondhatom azt, hogy ma Magyarország nélkül, a magyar emberek nélkül, a magyar kormány hangja nélkül nincs szabadság Európában.

– mondta a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában ( 2024. 04. 19.)

Orbán Viktor

Nemzet idézetek, Szabadság idézetek

A szólásszabadság Nyugat-Európában rossz bőrben van. Ott kialakultak olyan liberális társadalmak, amelyben a közvéleményt alakító tényezők, leginkább a média, az egyetemek, a kutatóintézetek, az alapítványok és persze a politikusok egyszínűvé váltak, és nagyjából ugyanazt mondják. Én tudom, hogy a magyaroknak ezt nehéz elhinni, mert mi a Nyugatot mindig a szabadság szimbólumának tekintettük, de ennek vége van. Tehát ha kinyitok, most meg sem nevezem az országot, mondjuk, két német újságot, egy baloldalit meg egy jobboldalit, ott a fontos kérdésekről pontosan ugyanazt fogom olvasni. Tehát egész egyszerűen ma egy olyan vélemény-úthenger uralkodik Nyugat-Európában, amit a magyarok el se tudnak képzelni. És ez párosul a mindennapi elnyomásnak a jelenségeivel.

– mondta a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában ( 2024. 04. 19.)

Orbán Viktor

Politika idézetek, Szabadság idézetek

Háborús hangulat van Brüsszelben. Ugye, amikor én beszélgetek Önnel erről a kérdésről, akkor mi azt mondjuk, hogy orosz–ukrán háború. És érzékelhető, legalábbis az én szándékom szerint, a szavaimból érzékelhető egyfajta távolságtartás, mert ez itt van a szomszédságunkban. Ez egy jelentős konfliktus. Szegény ukránok borzalmasan szenvednek. Százezerszám halnak meg emberek, özvegyek, árvák, lebombázott városok, tehát borzalmas, amit látunk, de ennek ellenére az álláspontunk világosan az, hogy ez egy orosz–ukrán háború. Ez nem a mi háborúnk, ez két szláv nép háborúja, amit minél hamarabb tűzszünettel és béketárgyalással le kellene zárni. Tehát a magyar ember számára ez nem egy olyan háború, amiben mi is benne vagyunk. Ha azonban a brüsszeli vezetőket hallgatom, ők úgy beszélnek a háborúról, mint a saját háborújukról, ugyanis ők benne vannak.

– mondta a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában ( 2024. 04. 19.)

Orbán Viktor

Háború idézetek, Politika idézetek

Az a különlegessége van Donald Trumpnak, minden más elnökhöz képest, hogy ő már az elnökség előtt is egy legenda volt. Beugró kicsi filmszerepek, nagy ingatlanmágnás, szóval ő egy legenda.

– részlet az M1-nek adott exkluzív interjújából (2024. 03. 10.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

Magyarországon nagyon nehéz választást nyerni, Magyarországon nagyon nagy politikai küzdelmek zajlanak, ami a demokráciának a bizonyítéka.

– részlet az M1-nek adott exkluzív interjújából (2024. 03. 10.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

Az, hogy Magyarország a családi értékek mellett kiáll, miközben mindenki az LMBTQ-s bolondságokról beszél egész Nyugat-Európában, és az alkotmányban védjük a családi értékeket, ez Amerikában tiszteletet vált ki. Szóval jobban állunk elismertség és tekintély szempontjából, mint mi azt gondolni szoktuk.

– részlet az M1-nek adott exkluzív interjújából (2024. 03. 10.)

Orbán Viktor

Család idézetek, Politika idézetek

Az amerikaiak általában az európai kultúrát és történelmet részleteiben nem ismerik. Van egy műveltségük és tudásuk persze a világról és így Európáról is. Annyit megértenek az amerikaiak, hogy mi egy szomszédos ország vagyunk. És ha a szomszédodban háború van, az neked rossz. Azt is mondhatnám, hogy miután üzletemberek az amerikaiak, pontosan tudják, hogy a te ingatlanodnak, a te házadnak az értékét csökkenti, ha a szomszédodban veszekednek, vagy ott háború van. Ennyit értenek.

– részlet az M1-nek adott exkluzív interjújából (2024. 03. 10.)

Orbán Viktor

Nemzet idézetek

Azért mentem Amerikába, hogy az amerikai–magyar politikai barátságot helyreállítsuk. A mostani kormányzattal ez nem megy. Ennek megvan a maga oka. Egy háborúpárti kormányzat, ami most Washingtonban van, demokraták adják az elnököt, és elkötelezettek a háború mellett. Mi meg egy békepárti kormány vagyunk, tehát nem őrölünk egy malomban. Ellenben Trump elnök úr a béke elnöke volt. Az ő esetében sincs szó zsákbamacskáról, hiszen ő már volt elnök, tehát pontosan tudjuk, hogy mi fog történni. Ő az első négy évében lezárt háborúkat. Ő volt hosszú idő után az első olyan elnök, akinek az ideje alatt nem indult háború. Tehát róla tudjuk, az elnöki működéséből tudjuk, hogy ő a béke embere.

– részlet az M1-nek adott exkluzív interjújából (2024. 03. 10.)

Orbán Viktor

Háború idézetek, Politika idézetek

Egy olyan elnökünk lesz most, aki a sarkától a füléig minden sejtjével, elkötelezetten hívő lélekként fogja szolgálni a hazáját.

– mondta Sulyok Tamás beiktatásáról az M1-nek adott exkluzív interjújában (2024. 03. 10.)

Orbán Viktor

Haza idézetek, Politika idézetek

Valóban ő a hetedik, ami egy veszélyes szám. Énnekem az a kitüntetés adatott meg, hogy én mind a hét köztársasági elnökkel dolgozhattam miniszterelnökként is. Úgyhogy van valami elképzelésem arról, hogy melyik helyzethez milyen köztársasági elnök való, milyen köztársasági elnök tudja leginkább szolgálni Magyarországot egy adott helyzetben.

– mondta Sulyok Tamás beiktatásáról az M1-nek adott exkluzív interjújában (2024. 03. 10.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

A ’24-es év nem is kezdődhetett volna rosszabbul. Köztársasági elnök asszonyunk benyújtotta lemondását az Országgyűlésnek. Olyan ez, mint egy rémálom. Mindannyiunkat megvisel.

(Orbán Viktor 25. évértékelő beszédéből – 2024. 02. 17.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

Ideje lenne egy Make America Great Again-elnökségnek Amerikában. Mi magunk is készülünk egy elnökséggel, az uniós magyar elnökségről beszélek. Make Europe Great Again – tegyük újra naggyá Európát. MAGA ott, MEGA itt, Mága művész úr meg közöttünk.

(Orbán Viktor 25. évértékelő beszédéből – 2024. 02. 17.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

A brüsszeli bürokraták nem fogják kihúzni Európát a csávából. Meggyőzésükre nem érdemes energiát fecsérelni, döglött lóra nem verünk patkót. Valódi változást csak egy új európai jobboldal hozhat, aminek mi, magyarok is részei vagyunk. Abcúg Brüsszel, éljen Európa!

(Orbán Viktor 25. évértékelő beszédéből – 2024. 02. 17.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

Az afrikaiak azt mondják: ismerd ki a fát, mielőtt nekitámaszkodsz. Húsz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz, mára jól kiismertük, és kétséges, hogy nekitámaszkodhatunk-e. Furcsa érzés.

(Orbán Viktor 25. évértékelő beszédéből – 2024. 02. 17.)

Orbán Viktor

Bölcsesség idézetek, Politika idézetek

A brüsszeli válságkezelés klasszikus. Amerikának klassz, a többieknek kuss.

(Orbán Viktor 25. évértékelő beszédéből – 2024. 02. 17.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

Nekünk, magyaroknak volt elég időnk, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük a nyomást. Olyanok vagyunk, mint a jó presszókávé. Nagy nyomás kell ahhoz, hogy a legjobbat préseljük ki magunkból.

(Orbán Viktor 25. évértékelő beszédéből – 2024. 02. 17.)

Orbán Viktor

Nemzet idézetek

Egészséges, helyben termelt élelmiszer helyett műhúst és GMO-s vackokat sóznak ránk. Brüsszelben nemcsak tücsköt-bogarat beszélnek, hanem azzal is etetnének minket. A tüntető traktoros gazdák is azt mondták nekem, hogy egye ezeket a divatos brüsszeli izéket az, akinek két anyja van.

(Orbán Viktor 25. évértékelő beszédéből – 2024. 02. 17.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

A lemondás körüli vitáról csak annyit mondhatok, illetve annyit mondanom kell, hogy a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve.

-mondta Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról. (2024. 02. 17.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

Értékes tanulság, hogy az ökölvívás törvényei a politikában ma hasznosabbak, mint a balett táncszabályai. Hiába vagy Mike Tyson vagy éppen Muhammad Ali, tudnod kell, a politikában mindig csak egy ütésre vagy a padlótól, ezért csak a gondos mérlegelés és a körültekintő óvatosság segíthet. Meg persze az, ha egy megelőző keresztbe veréssel kiütöd az ellenfeled, de az egy másik tanulság, és egy másik beszéd arról, hogy jobb adni, mint kapni.

(Orbán Viktor 25. évértékelő beszédéből – 2024. 02. 17.)

Orbán Viktor

Politika idézetek

Hívjuk vissza Trumpot. Mert sok mindenért lehet őt kritizálni. Értem az ezzel kapcsolatos vitákat, de az elmúlt néhány évtized legjobb külpolitikája volt az övé. Nem kezdett el egyetlen új háborút sem.

(2023. 08 29. – forrás: Tucker Carlson interjúja Orbán Viktorral)

Orbán Viktor

Politika idézetek

Oldalunkon jelenleg 29 462 idézet közül válogathatsz, 292 kategóriában.