Nem izgat, hogy 20 ezer néző előtt szerepelek, vagy két néző előtt.
Van bunyós tapasztalatom, és tudom, hogy milyen fellépni a közönség előtt. Szóval elég magabiztos vagyok, ha fölmegyek a színpadra.
Amíg az ember bunyózik vagy focizik, olyan marad, mint egy kölyök. Nincs nagy felelőssége.
Hosszú idő kellett, amíg felnőttem…hosszú idő kellett, hogy felelősséget vállaljak az életemért.
Nem tudom, hogyan lesz valakiből nagy bokszoló. Hazudnék, ha azt mondanám. Mindenkinek megvan a maga útja. Az én utam az áldozat útja volt. Az odaadásé és a fegyelemé. Csupa olyasmi, amiért sosem voltam oda. Soha. Eléggé önző voltam. Önző és lusta. De amikor összekerültem Cus D’Amatóval, akkor valahogy mégis rám ragadtak ezek a tulajdonságok. Megtanultam áldozatot hozni. Feladni azt, amit fontosnak hittem, egy olyan célért, ami még fontosabb. A fegyelem pedig az, hogy csinálsz valamit, amit utálsz, méghozzá úgy csinálod, mintha szeretnéd.
Mindenki minden területen azt akarja, hogy vegyék észre amit elért, hogy ismerjék el a kemény munkát.
Álmodoznom kell, el kell érnem a csillagokat, de ha ez nem sikerül, majd megkapaszkodom a felhőkben.
Ha nem vagy alázatos, az élet tesz róla, hogy meg legyél alázva.
