Mindig a kín volt ólmos ostorom,
mindig magány a mély monostorom.
Kosztolányi Dezső
1885. márc. 29. - 1936. nov. 3.
író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, eszperantista
Ha meghalok majd, mélyre ássatok
gyarló valómban meg ne lássatok.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Csak az él, aki minden pillanatban kész a halálra. Aki elkészült a halálra, az elkészült az életre is.
Enyém az élet – ujjongott -, mert majdnem enyém volt a halál. Végre igazán élek.
A humor meglátja a nagyban a kicsit.
Az életem elrongyolom,
olyan már mint egy rongy gyalom,
de még a föld is langy alom
csak hálj te vélem angyalom.
Csodálkozol a kokainistán,
s nem érted?
Gondolkozzál az okain is tán –
s megérted!
Hiszek a költészet öncélúságában, abban, hogy egy versnek, egy regénynek semmi más célja nincs, nem is lehet, mint hogy szép legyen.
A köszönet legszebb formája: az őszinteség.
Én
– hazug a rím –
nem leszek soha vén.
Életem legnagyobb élménye – amely folytonosan visszatér – az a gyermekkori megismerésem volt, amikor egyszer rádöbbentem, hogy nem értem, hogyan, milyen céllal kerültem erre a világra.
Te adj a szemeimre könnyet,
mert könny nélkül én csak nem-látó, vak vagyok.
Türelmetlen vér nyargalt ereinkben,
szerettünk volna mindig menni, menni,
mit is sejtettük, hogy ez itt a minden,
és ami aztán jött, a semmi, semmi.
Jobb volna élni messze sivatagban,
vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt.
Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
Nem az enyém már a kezem, a lábam,
és a fejem, az is csak egy adat.
Beírtak engem mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
A fájdalom a maga elvont egészében, madártávlatból, mindig borzalmasabb, mint közelről: a részletekkel való bíbelődés kijózanít bennünket, leszerel, legalábbis figyelmet követel tőlünk, önfegyelmet, hogy rendezzük a zűrzavart. Ilyenkor egy kereket találunk, egy csavart, egy pántot, mely a pokolgépet alkotja. Mindez már babramunka, játék. Az apró dolgok megnyugtatnak.
Minden a megszokáson múlik. A szó egy fogalom jegye, semmi több. Ami ezen túl van, azt beleképzeljük.
Eddig a földön minden rendetlenség abból származott, hogy egyesek rendet akartak teremteni, minden piszok abból származott, hogy egyesek söprögettek is. Értsétek meg, az igazi átok ezen a világon a szervezkedés, az igazi boldogság pedig a szervezetlenség, a véletlen, a szeszély.
Az olvasót tilos – csak egy másodpercig is – bizonytalanságban hagynunk. Az írás egyetlen ékessége a világosság.