Ha elhagy is minden remény,
Akkor sem változhat vízzé a vér.
Legyek inkább üldözött,
Mint áruló, latrok között.
A haza minden előtt!
Kárpátia
20 idézet
2003-ban alakult magyar nemzetirock-zenekar.
A legjobb Kárpátia idézetek
Én Uram, csak arra kérlek,
Vigyél hírt a kétkedőknek,
Ne apadjon ki a forrás,
Add, hogy legyen gyermekáldás.
Szülessenek ezerszámra,
Mesés, szép Magyarországra,
Mint tavaszi vadvirágok,
Honfiak és honleányok.
Telnek-múlnak, elszállnak az évek…
Megfordulok és ha visszanézek,
Visszanézek, nézlek téged.
Ha más nyelvén kell szóljak,
Nem lesz, mit daloljak,
Ha más nyelvén kell írnom,
Eltépem papírom,
Ha más nyelvén kell éljek,
Pusztuljak el végleg,
Ha más nyelvén kell hinnem,
Verjen meg az Isten!
Egy gúnyám, egy csizmám, mégis gazdag vagyok,
mert biz én magamnak magam parancsolok,
hegyeken, völgyeken keresztül kószálok,
ott, ahol megállok, szerencsét próbálok.
Anyám keze az irgalom,
tíz ujja tíz virágszirom.
Apám ökle az igazság,
ütötte mások asztalát.
Érintésük arcomon,
a halálomig hordozom.
Meséld el, milyen voltam,
hogy éltem, hogy daloltam,
segíts, hogy emlékezzem,
kit szerettem?
Mondd azt, hogy minden rendben,
nincs baj, és nem kell félnem,
s én majd behunyt szemmel
emlékezem.
Ha az ajtót nem nyitja rám senki,
ha a szívem lassabban kezd verni,
ha a számon nem megy már le étel,
csak miénk lesz az éjjel,
még együtt alszunk el.
Hej tulipán, tulipán,
sóhajtásod messze száll,
sebes szárnyán visz a szél,
hallják meg, hogy van remény.
Túl minden álmon, túl az ismeretlenen,
egy ajtót nyitottak neked és nekem.
Hol két világ összeér, harangok kondulnak,
a menny és pokol bennünk egybeolvadnak.
Most, hogy meg kéne végre pihennem,
most, hogy fáradtnak érzem mindenem,
talán még egyszer jónak kéne lennem,
aztán jöjjön, aminek jönni kell.
Visszavár hazád, és mindent megbocsát.
Karjába zárja rég elkóborolt fiát.
A széllel küldi el az otthon illatát,
A fenyvesek dalát, a folyók zúgását,
És minden magyart hívó vezérlő csillagát.
Nem látlak én téged soha, soha, sohasem,
Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem.
Nevedet hiába mondom, könnyemet hiába ontom,
A harcok mezején, valahol tőled távol…
Nem voltam jó, nem voltam rossz,
Azt kaptam mindig, ami jár,
És örültem annak, hogy ismertelek,
És ismertél te is talán.
Lesz itt minden, ígérem, ha felkelsz egy napon,
meglátod, ha odasétálsz, s kinézel az ablakon.
Utazgatunk, elmegyünk, csavargunk majd, te és én,
csak egyet tegyél meg nekem, gyógyulj fel a kedvemért.
Hallgatom halk szuszogásod, ez most minden örömöm,
az ember oly tehetetlen, ha a kaszás áll a küszöbön.
Ezer meg ezer év edzett apát és fiát
Elfogadni, ha kell, a hősies halált.
Ezer meg ezer év tanított anyát és leányt
Szívében viselni fekete gyászruhát.
Te most könnyet se ejts, nem érdemes,
De ha jó fajta bort töltenél,
Locsolj egy kortyot a földre, komám,
Akkor tudom majd, hogy szerettél.
Isten előtt ki-ki bűnei szerint,
méltó módon elszámoltatik,
nem marad semmi véka alatt,
mi megtörtént a nap alatt.