Csak légy önmagad! – mondják, hogy megnyugtassanak. Mintha önmagunknak lenni olyan könnyű lenne. Mintha sokunknak nem épp ez lenne az, ami a leginkább sebezhetővé tesz ebben a kegyetlen, szívtelen világban.
Jodi Lynn Picoult
32 idézet
1966. május 19. -
amerikai író
Manapság a Down-szindrómával diagnosztizált magzatok kilencven százalékát abortálják. Pedig több ezer Down-szindrómás ember él ezen a világon boldog és teljes életet. Mi lesz, ha a tudomány továbbfejlődik? El lehet majd vetetni egy magzatot szívbetegségre való hajlam miatt? Vagy esetleg azért, mert előreláthatólag nem lesz végig kitűnő az iskolában? Netán azért, mert nem ígérkezik modellalkatnak?
Ha a Down-szindróma vagy a csonttörékenység miatt el lehet vetetni egy gyereket, mi történik, ha már a kinézet és az érzelmi intelligencia is látható lesz a magzati korban? Mi van azokkal a szülőkkel, akik fiút akarnak, de kiderül, csak lányuk lesz? Hol vannak az elfogadás vagy az elutasítás határai?
Esik az eső. Ez a fajta eső olyan súlyos cseppekben hullik, hogy a hangja a zuhanyéhoz hasonlít, csakhogy nem lehet elzárni. Az ember az ilyen esőtől a duzzasztógátakra, özönvizekre meg a bárkára gondol. Ilyen esőben a legjobb visszabújni az ágyba, ami még meleg a takaró alatt, és úgy tenni, mintha még volna öt percünk lustálkodni.
De hát nem hazudik-e mindenki ezen a világon? Van-e különbség aközött, hogy a gyilkos ártatlannak vallja magát, és aközött, hogy valaki mosolyogva megdicsér egy csúf csecsemőt? Néha magunkat mentjük a hazugsággal, máskor a többieket. Az igazság számít, vagy a jó szándék?
A nagyobb igazságok néha mégis megérnek egy-egy kisebb hazugságot.
Kívülről senkin sem látszik, hogy hazudik-e. Ezt mindenki csak maga tudja.
Két ember kell egy működő hazugsághoz: az, aki mondja, és a másik, aki elhiszi. (…) Ha az ember nem tesz fel kérdéseket, nem biztos, hogy attól fél: az arcába hazudnak. Inkább attól tart, hogy megmondják neki az igazat.
Engedjük szabadjára gyászunkat, bánatunkat, adjuk ki dühünket is, szembesüljünk belső ürességünk érzésével, és közben gondoljunk arra, hogy Isten odafigyel ránk.
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?
Különbség van aközött, hogy az embert valami boldoggá teszi, és aközött, hogy valami nem teszi boldogtalanná. A trükk éppen abban van, ha az embernek sikerül elhitetnie saját magával, hogy a kettő egy és ugyanaz.
Ha az ember nagyon akar valamit hinni, akkor el is hiszi. Újraírhatja gondolatban az életét.
Mennyire vékony választóvonal húzódik szerencse és balszerencse között, és milyen könnyű átkerülni egyik oldalról a másikra!
A világon mindig lesznek rossz dolgok. De a fény legyőzi a sötétséget. Minden alkalommal. A gyertya megvilágítja a sötétet, de a sötét nem sötétíti el a gyertyát.
A siker garanciája pedig éppen az, hogy merje szabadjára engedni, aki benne van, még akkor is, ha egy olyan személyiséggel szembesül, aki valójában nem szeretne lenni.
A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.
Mindenki tudja, hogy a kicsik rajzfilmfigurának képzelik magukat – úgy gondolják, ha egy vasdarab a fejükre esne, akkor fölkaparnák önmagukat a járdáról, és mennének tovább.
Gyermekkorunkban meg van a saját nyelvünk, ami nem olyan, mint a francia vagy a spanyol vagy bármi, amit elkezdünk negyedikben. Úgy születünk, hogy ezt tudjuk, de aztán el is veszítjük. Hétéves kor alatt mindenki folyékonyan beszéli a „ha” nyelvet. Töltsél csak el egy kis időt egy 100 centisnél nem magasabb egyénnel, és meglátod! Mi lenne, ha egy hatalmas madárpók mászna elő abból a lyukból ott, a fejed fölött, és jól nyakon csípne? Mi lenne, ha az egyetlen ellenmérget egy hegy tetején őriznék bezárva? Mi lenne, ha túlélnéd a pókharapást, de úgy, hogy csak a szemhéjadat tudnád mozgatni, és pislogással kéne kimorzéznod az ábécét? Az már nem számít igazán, hogy milyen messzire jutsz a kitalálósdiban, a lényeg, hogy ebben a világban még minden lehetséges. A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak.