Gyermekeink neveléséhez, életminőségünk javításához életfontosságú a lélek ismerete és önazonosságunk tisztázása.
Grandpierre Attila
1951. július 4. -
magyar fizikus, csillagász
Grandpierre Attila magyar fizikus, csillagász, író, költő és zenész, a Vágtázó Halottkémek (VHK) együttes meghatározó frontembere. Sokoldalú munkásságában a tudomány, a zene és a filozófia szorosan összekapcsolódik; írásaiban és megszólalásaiban az élet eredetéről, a Világegyetem természetéről, az emberi alkotóerőről és a létezés mélyebb összefüggéseiről fejti ki sajátos nézeteit.
Sajnálatos módon a nyugati felfogás mára szinte teljesen elszakított bennünket az élővilággal összekötő természeti életközösség eszméjével és gyakorlatával. Ennek következménye egy fel nem mért mértékű szellemi romlás, kiüresedés, felszíneskedés, pillanatnyi, anyagi adottságok hajszolásába temetkezés, élve eltemetkezés, élet-temetés. Élet-temetéssé változott , meghasonlott élet az, amit szinte egyedüli lehetőségként a társadalom igyekszik ránk erőltetni.
Nem ismerjük az ember, az élet és a Világegyetem lényegét. Az életerő valósággal ki van tiltva a modern tudományból.
Szerencsés, ahogy a magyar nyelv párosítja a szent és sérthetetlen jelentését. E kettő szinte ugyanaz. Ami szent, azt nem szabad és nem lehet megsérteni. Ami szent és sérthetetlen, az a világ összes létezője közül a legelső, olyan sziklaszirt, amely egyenesen az égbe ér, ahová nem érnek el a földi viszontagságok, ármányok, fordulatok, drámák romboló hatásai.
Az emberiségnek hathatós erőforrásokra van szüksége a felemelkedéshez. Olyan erőforrásra van szüksége, amelyek felvillanyozzák, szemellenzőit szélesebbre nyitják és megborzongatják vele a teljes, valódi Életet.
A bűnt az különbözteti meg a hibától, ami a könnyű testi sértést a súlyostól: 8 napon túl gyógyul. A bűn nemcsak a fizikai sérelem okozása, hanem ugyanúgy a lelki sérelemé. A legnagyobb bűn más életében hosszan tartó, súlyos testi vagy lelki sérülést okozni. (Persze a gyilkosság után) – ebbe a többi élőlény is beletartozik, nem csak az ember.
Nemzetünk halhatatlansága egyéni halhatatlanságunk alapja, szellemi közösség, amely nélkül lelki-szellemi világunk kiszakad természetes, teljes összefüggésrendszeréből. Hogyan képzeljük a lélek halhatatlanságát, ha nem kívánjuk nemzetünk őserejének halhatatlanságát, ha nem kívánjuk az emberiség halhatatlanságát, ha nem kívánjuk az élet, a Világegyetem halhatatlanságát?
Bármilyen lényeges is az ember számára fizikai szervezetének állapota, mégis látnunk kell, hogy a lélek nem korlátozható a bőrünk mögé. Lelkünket csak tudatunkkal tudjuk korlátozni!
Az egészséges emberi szervezetben ott működik a csodaelixír, a mindent átélés, mindent felfogás, mindent megértés képessége. Ha viszont látókörünk beszűkül és az anyagiakra koncentrálódik, könnyen mattot kaphatunk a szellemiek terén. És aki szellemiek terén kap mattot, az emberségében bukik el.
Minden emberben él a „kozmikus szimpátia”, az együttérzés a csillagokkal, a Természet egészével.
A tudásvágy, a kíváncsiság, az érdeklődés, a hajlam eredeti természetünk fölfedezésére, az értelmes, szép és örömteli élet vágya mind természeti hajtóerőkként élnek bennünk.
Az él igazán, aki szereti életét. Az szereti igazán életét, aki törődik vele, figyel rá, hallgat rá és követi szavát. Az, aki életének üzenetére kíváncsi, aki igyekszik meghallani életének szavát, az tudni fogja, hogy hivatása van, mert az tudni fogja, hogy az Élet hívja. Aki nem hallja az élet hívását, az nem indul el az élet útján, élete műéletté, áléletté, üressé, önmagára és szeretteire káros és veszélyes valósággá változik.
Ha a Világegyetem él, akkor nem anyag-, hanem élet-központú társadalmat kell építeni.
A léleknek nem lehet térbeli korlátot szabni. Lelkünk ott jár, ahol gondolataink, érzéseink járnak, gyakran testi énünkben, gyakran máshol.
Lehet, hogy egy nap indiánná válok. Kiválok ebből a beteg társadalomból, s önkéntes számkivetettségben keresek társakat az élet lázadásához, a szabadító emberi nemesség, a végtelenbe hatoló élet eszméjének visszahódításához.
Életünk egyik legalapvetőbb döntése, hogy rövidtávú anyagi érdekeket kövessünk, vagy hosszútávú, lelki-szellemi értékeket.
A fogyasztói szemlélet materializmusa a belső világ tagadásán alapszik. Modellje, mintája a kivülről irányított ember, akit a külső érzékszervek felől érkező ingerek irányítanak.
A léleknek nincs kiterjedése. Az ember pedig alapvetően lelkétől ember. Lelkünk az irányító, testünk a végrehajtó, s ahogy az autóban a kormánykeréknél ülő vezető ez ember, és nem az autó, úgy a lélek az ember, és nem a test, amit vezet. A léleknek pedig nem lehet térbeli korlátot szabni.
A mai világ lelketlenné vált. Pedig a lélek az alap, amire a tudás ráépül. Az elidegenedés lelki betegség, egyfajta pszichopátia, hiszen a „pszicho” jelentése: lélek, a „patia” jelentése: betegség. Legalapvetőbb felelősségünk, hogy lelkünk egészségét biztosítsuk. De hogyan? Legfontosabb, hogy lerázzuk magunkról az elidegenítő tudást. A lélek valóságát nem a téves, hamis, valótlan, hanem az igaz, a Természetnek, a valóságnak megfelelő érzéseink adják.
A valóságot a képzetesen létező világból képzeletünkkel mi képezzük valósággá.