A legegyszerűbben úgy győzhetjük le aktuális ellenfelünket, ha megfigyeljük, ő miként kerekedik felül a többieken. Ha rájössz arra, hogyan győz az ellenfeled, azt is hamar megtudod, te hogyan győzheted őt le.
Amikor az ember egy reggel úgy ébred, hogy minden vágyáról, céljáról le kell mondania, arra azt hiszem, nincs orvosság.
A bezártságban talán az a legrosszabb, hogy a kinti élet nélküled is folytatódik.
A legnagyobb félelmeinktől gyakran csak egy kis kapu választ el minket, de igyekszünk távol maradni tőle, mert ha átlépnénk rajta, azzal elismernénk, amivé életünk során váltunk. Amit viszont elismerünk, az szabaddá tesz.
Mindnyájan menekülünk valami elől, mindnyájan szabadok akarunk lenni. Egy dolgot kell még megtanulnom: megszabadulni a felesleges terheimtől.
Mindenki titkolja, hogy mit akar, mert helytelen, mert érdemtelen, mert veszélyes, mert túl rossz, vagy éppen túl jó.
Megtanultam, hogy a kimondott szó és az igazság között mindig van egy árnyalatnyi különbség, mert a hazugság könnyebben elrejt egy őszinte vallomást.
Megtanultam, hogy a félelmek, az álarcok, a szabályok, a korlátok, melyek mindnyájunkat beskatulyáznak, azért vannak, hogy rajtuk keresztül másoknak még nagyobb élvezetet okozzanak. És megtanultam, ahhoz, hogy a külvilág számára erősnek tűnjek, arra kell törekedni, hogy mindig olyan ember legyek, amilyennek mások elképzelnek.
Megtanultam már, hogy a sikert és a kudarcot egy egészen vékony kis fal választja el. És megtanultam azt is, hogy a legnagyobb akadályokat mindig mi magunk állítjuk, ügyelve, hogy senki se juthasson el a szívünkig.
Elmúltak azok az idők, hogy szegény szerencsétlenként pityeregjek. Nem vagyok a húgát gyászoló, a szerelmét visszavágyó tehetetlen nő, és nem vagyok az aggódó, a bosszúra éhes asszony, aki dühében fel alá járkál. Nem vagyok se lány, se társ, sem anya, nem vagyok bűnbánó, szomorú, megfélemlített vagy épp kilátástalan. Soha nem is voltam. Mind csak álarc, egy játék.
Ha azt hiszed, hogy egy hasonlóval elfeledheted az elsőt, nagyon is tévedsz.
A bor az összes illatával, aromájával, a könnyedségével, a testességével lényegében olyan, mint az ember, ezért is olyan nemes dolog. Nem a külsejét nézve, hanem az ízét megérezve ismered meg. Akkor ismered meg, ha magad mellett tartod, ha figyeled, ahogy változik, mert a hirtelen változás csalódást is okozhat, és inkább ott hagynád a palackban. Ezért aztán ki kell várni a megfelelő időt, nem könnyű, de érezni kell, hogy mikor jön el, majd pedig határozottan, ellentmondást nem tűrően kiszakítani az addigi közegéből. Ha pedig ez sikerül, akkor ahogy az embereknél, hagyjuk, hogy kiadja a lelkét. Aztán nézzük meg jó alaposan, mint amikor egy régi baráttól búcsúzunk, aztán boldogan köszönjünk el tőle.
Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért.
Van, hogy évekre szeretnénk megállítani a pillanatot és van, hogy évekig várunk egy pillanatra, de olyankor nem várnak velünk. Egyedül maradunk, magunkban, a saját igazságunkkal. Lehetetlenül remélve, hogy az fog győzni, de mindig csak veszít. Azután egyszer csak elérkezik a pillanat, de addigra az a pillanat már sorsfordító is lehet, és amit elvesztettnek hittünk, újra felbukkant előttünk. Amit addig átoknak gondoltunk, az ellenkezőjére fordul, és azok között találsz új családra, akik veled együtt elvesztették azt.
Amilyen nehéz feljutni a csúcsra, olyan könnyű lezuhanni onnan. Lehet, hogy sokan segítenek odakerülni, de mind eltűnnek, ha levisz az utunk. Aki addig a kezét nyújtotta, olyankor már visszahúzza és elfordítja a fejét. Amikor a hátad mögött döntenek el valamit, a fények nem lassan, hanem azonnal kialszanak.
Van, hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét, ahol megtört, de visszatartja egy kéz, és hiába tudja, miért, nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját. Ezért aztán, ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza, és képtelen ellenszegülni.
Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, mintha megszűnnék létezni. Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból.
Tudod, fiam, mindig azt hagyják el, akit a legjobban szeretnek.
Mi az a szeretet? Mindenki szeret valamit. Az élet bonyolult, egymásért szinte sosem teszünk semmit. Azzal, hogy elhagyjuk, akit szeretünk, őt is tönkretesszük.
A távolság csak addig gyógyír, amíg újra nem találkozol szeretteiddel.