Sok dél-amerikai állat taszító vagy ijesztő voltával bűvöl el. A folyókban pirájarajok várják a közéjük tévedő állatokat, hogy az utolsó cafatnyi húst is lepusztítsák csontjaikról; éjjelente az Európában csak a rémtörténetekben létező, itt azonban nagyon is valóságos vámpírdenevérek kirajzanak rejtekhelyeikről, hogy az alvó szarvasmarhákból és emberekből vért csapoljanak.
Bolygónk mostani helyzete több mint riasztó. A válság apró részleteivel, vonatkozásaival való szembesülés mélyen felkavar. Szívmelengető ugyanakkor megtudni, hány ragyogó elme dolgozik azon, hogy megértse és végül megoldja az előttünk tornyosuló nehézségeket. (…) Amint arra a munka során gyakran emlékeztettek: sokkal többet érhetünk el együtt, mint külön-külön.
Ha a fenntarthatóság megvalósításán gondolkodunk, nagyon is könnyű észrevenni azt, amiről le kell mondanunk, és szem elől téveszteni azt, amit nyerhetünk. A valóság azonban az, hogy a fenntartható világ számtalan előnyt tartogat.
Sokan úgy tartják, hogy az újrafeldolgozás általánossá válásával újfajta kapcsolat alakulna ki a gyártók és a fogyasztók között; utóbbiak például inkább csak bérelnék a mosógépeket és a televíziókat (ahogy ma már sok helyen a mobiltelefonokat), és jóval nagyobb hangsúly esne a javításra, illetve a minél kisebb környezetterhelést jelentő újrahasznosításra.
Minden társadalomjobbító intézkedés közül a leghatékonyabban az csökkenti a családok méretét, ha szabadságot, tudást, jogokat és lehetőségeket adnak a nőknek, asszonyoknak. Ahol a nők szavazati jogot kapnak, ahol a lányok tovább járhatnak iskolába, ahol az asszonyok a maguk urai, és nincsenek alárendelve a férfiak akaratának, ahol hozzájutnak a megfelelő egészségügyi ellátáshoz és a fogamzásgátló szerekhez, ahol bármilyen foglalkozást választhatnak, és ahol törekvéseiknek mások nem szabnak határt, ott a születések száma csökkenni fog. Ennek okai egészen nyilvánvalóak: a jogok kiterjesztése önálló döntéshozatalt jelent, s ha az élet számos lehetőséget tár a nők elé, gyakran a kevesebb gyerek világrahozatalát, a kisebb családot fogják választani.
Rendkívül nehéz utat tettünk meg történelmünk lélegzetelállító társadalmi változásai során, és minden bizonnyal képesek leszünk megismételni a váltás és alkalmazkodás bravúros fegyvertényeit.
Mi, emberi lények végül is a legkáprázatosabb problémamegoldók vagyunk.
A földművelés hajnalán kezdtek gazdagodni a lehetőségeink, és a természettel való kapcsolatunk lassan megváltozott. (…) Nem voltunk már a természet részei – kiléptünk belőle. Most, oly sok év után vissza kell fordítani ezt a folyamatot. Ezúttal ismét nincs más választásunk, mint a fenntartható létezésmód – csakhogy most már több milliárdan vagyunk. Nem térhetünk vissza, és nem is akarunk visszatérni a vadászó-gyűjtögető életmódhoz. Ki kell alakítanunk a fenntarthatóság új formáját, és a mai kor emberének világát ismét harmóniába kell hoznunk a természettel; csakis így indulhat újbóli növekedésnek a súlyos mértékben megcsappant biodiverzitás. Csakis így ‘vadulhat vissza’ a világ, és állhat be újra egy stabil állapot.
A vadat és őseredetit a megszelídítettel váltottuk fel. Úgy tekintünk a Földre, mint a mi bolygónkra, amit az emberiség működtet a saját javára és hasznára. Az élő természet többi szereplője számára nem sok maradt. Az igazi, a megzabolázhatatlan, ősi természet – a nem emberi világ – nincs többé. A Földet elárasztottuk és legázoltuk.
Amit a modern világ csodájának érzünk, az nem egyéb, mint egyszerű, kendőzetlen lopás.
Ma (…) kényelmesen, elégedetten éldegélünk a magunk által okozott katasztrófa árnyékában. A bajt éppen azok a dolgok okozzák, amelyek ezt a kényelmes életet lehetővé teszik. És egészen természetes, hogy így élünk, amíg nincs nyomós okunk arra, hogy felhagyjunk a megszokással, és nem készül komoly, hiteles terv a változtatásra.
Végül is emberi dolog ragaszkodni ahhoz, amit ismerünk, és félni attól vagy figyelmen kívül hagyni azt, amit nem.
50 évvel ezelőtt a bálnákat a kipusztulás fenyegette világszerte. Aztán az emberek összefogtak és most több bálna él a tengerekben, mint amennyit az emberiség valaha is láthatott.
Az emberek még a világ legjobb indulatával is képesek korlátozni az élővilágot. Ez bizonyos fokig szinte elkerülhetetlen, de vegyük észre, hogy betolakodók vagyunk, hogy már elkéstünk, és hogy az élővilág összességében sokkal jobban járna, ha nem lennénk itt.
A gyerekek szeretnek felfedezni. Már az is felfedezés, ha az ember felfordít egy követ, és szemügyre veszi az alatta talált állatokat.
Az evolúciós biológus számára a kultúra kifejezés azt az információt jelenti, amit az adott faj egyik egyede tanítás vagy példamutatás útján ad át a másiknak.
A katasztrófa akkor következik be, amikor a Föld a fejünkre olvassa mohóságunkat.
Mi vagyunk a legnagyobb hatalmú faj, amely valaha is élt ezen a Földön, de ez a a hatalom felelősséget is jelent. A mi feladatunk, hogy gondját viseljük a bolygónak és a rajta élő minden teremtménynek.
Úgy tűnik, nincs a szivárványban olyan szín, nincs a világon olyan minta, amit a halak testük ékesítésére fel ne használnának.
Ez kritikus pillanat a bolygónk számára. Annyira megváltoztattuk, hogy új geológiai korszakot hoztunk létre – az antropocént. Az emberek korát. Történelmünkben először szakadnak meg azok a globális kapcsolatok, amelyekre minden élőlény támaszkodik. De ha gyorsan cselekszünk, rendelkezünk ismeretekkel és megoldásokkal ahhoz, hogy bolygónk ismét boldogulni tudjon.