Most még javíthatunk a helyzeten. Csökkenthetjük a természetre gyakorolt nyomást, változtathatunk fejlődésünk irányán, és ismét olyan fajjá válhatunk, amely összhangban él az eleven környezettel. Csak elhatározásra van szükségünk. A következő néhány évtizedben utoljára lesz lehetőségünk arra, hogy szilárd és tartós otthont alakítsunk ki magunknak, és visszahozzuk azt a gazdag, egészséges és csodálatos világot, amit hajdani őseinktől örököltünk. A tét a jövőnk ezen a bolygón; az egyetlenen, amelyikről biztosan tudjuk, hogy életet hordoz.
Ha területeket adunk vissza a természetnek, alkalmunk nyílik arra, hogy megújítsuk életadó kapcsolatunkat az eleven világgal, nemcsak a közvetlen környezetünkkel, de távoli földekkel és tengerekkel is. Ha nem akarunk többé uralkodni a természeten, az elkövetkező nemzedékek tartós harmóniában élhetnek vele. Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy mindezt megvalósítsuk. Van tervünk. Tudjuk, hogy mit kell tennünk. Van járható út a fenntarthatóság felé, és ez az út minden földi élet számára jobb jövőbe vezet. Meg kell értetnünk politikai és gazdasági vezetőinkkel, hogy ez a jövő nem egyszerűen csak olyasvalami, amire szükségünk lenne, hanem az, amit mindannyian és mindenekelőtt és mindennél inkább akarunk.
Korunk talán legfontosabb igazsága, hogy bolygónk kicsi, magányos és sebezhető. Ez az egyetlen hely, amink van, és eddigi ismereteink szerint ez az egyetlen hely, ahol élet létezik. Egyedülálló és pótolhatatlan kincs.
A természetvédelmi programok tapasztalatai bebizonyították, hogy a pozitív változások csakis akkor lehetnek valóban tartósak, ha a helybeliek érdekeltté válnak a fejlesztésekben, és közvetlen hasznát látják a biodiverzitás növekedésének.
Ha a nagyon is tanácsos villámsebességgel tudnánk átállni a megújuló energiaforrások alkalmazására, az emberiség örök időkön át hálával gondolna vissza nemzedékünkre.
Mi vagyunk az elsők, akik teljes valójában felismerjük a ránk leselkedő veszedelmet, és az utolsók, akik tenni is tudunk ellene.
Mostani kétségbeejtő helyzetünkbe azáltal jutottunk, hogy a világgazdaságot a folyamatos növekedésre alapoztuk. Egy véges világban semmi sem növekedhet a végtelenségig.
A Földön élő emlősállatok szerves össztömegének 96%-át adja ki a mi testünk, és azoké az állatoké, amelyeket azért tartunk, hogy megegyük őket. Az emberiség összesített testtömege ennek a mennyiségnek kevéssel több, mint egyharmada, a háziállataink – elsősorban szarvasmarhák, sertések és juhok – valamivel több mint 60%-ot tesznek ki. A maradék mindössze 4%-ot alkotják a vadon élő állatok, az egerektől az elefántokig és a bálnákig.
Amellett, hogy a környezetére reagál, a kaméleon kedélyállapota szerint is változtatja a színét. A mérges kaméleon dühében elfeketedik; a szerelmes színes pettyeket ölt magára; a megfélemlített egyed halványszürkére vált. A színösszetétel fajonként eltérő. Némelyek a kék és a zöld árnyalatait preferálják. Mások narancssárga vagy vörös foltokkal dolgoznak.
Már egészen kicsi koromtól fogva úgy véltem, hogy a legfontosabb tudás az, amit a természet működésének megértésével szerezhetünk.
Minden nemzedék azt tekinti normális alapállapotnak, amit megtapasztal.
Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten.
A természet világa sem nem végtelen, sem nem sebezhetetlen. Kíméletre és védelemre van szüksége.
Ma mindannyian pripjatyiak vagyunk. Kényelmesen, elégedetten éldegélünk a magunk àltal magunkra idézett katasztrófa árnyèkában.
A helyzetet bármikor súlyosbíthatja egy új járvány kitörése. Csak most kezdjük megérteni, hogy összefüggés áll fenn a vírusok hirtelen megjelenése és a bolygó élővilágának hanyatlása között.
Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet – velünk vagy nélkülünk – megújult erővel él majd tovább.
Ezen a bolygón egyedül mi, emberek vagyunk képesek arra, hogy világokat teremtsünk, és aztán elpusztítsuk ezeket a világokat.
A természet visszaszorulása elleni küzdelem érdekében a Save Our Wild Isles kampány arra szólítja fel az embereket, hogy „hetente egyszer vaduljanak el” – ami magában foglalhatja vadvirágmagok elültetését, növényi alapú élelmiszerek fogyasztását vagy a közösségi projektekben való részvételt.
(The Guardian, 2023 március 13.)
Az igazság az, hogy mindannyian, függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy hol élünk, szerepet játszhatunk és szerepet kell vállalnunk a természet helyreállításában. Könnyű túlterheltnek vagy tehetetlennek érezni magunkat a bolygónk előtt álló problémák nagyságrendje miatt, de a megoldások a kezünkben vannak. Bizakodó vagyok a jövőt illetően, mert bár a természet válságban van, most van itt az ideje a cselekvésnek, mert együtt még megmenthetjük.
(The Guardian, 2023 március 13.)
Ha azon a kurta skálán, amelyen az ember érzékeli az időt, a vulkáni tevékenységek talán a természeti világ legfélelmetesebb jelenségének látszanak is, hosszú távon nagy teremtő erők. Új szigeteket építenek – ilyenek Izland, Hawai és a Galápagos-szigetek – és olyan hegységeket, mint a Mount St. Helens és az Andok. A szárazföldek vándorlásai pedig, amelyek a vulkáni működéssel szoros kapcsolatban állnak, a környezeti változások hosszú folyamatát indították meg. Az évezredek során új lehetőségeket nyitottak a növények és az állatok megtelepedésére.