A gyerekek tényleg megváltoztatják az embert. Új nézőpontot hoznak az ember életébe. Olyan irányba mozdítanak el, amilyenbe senki más. És azért is érkeznek az életünkbe, hogy kimondják azokat a dolgokat, amikről egyébként hallani sem akarnánk. Nagyon szeretem, hogy ez az életem a kamerákon túl.
Meggyőződéssel vallom, hogy az esti mese a személyiségfejlődés elengedhetetlen része. Minden gyereknek meg kell tanulnia, hogy a világban épp úgy jelen van a gonosz, mint a jó.
Húsz éve dolgozom Hollywoodban, és már rég nem nézegetem magam a média tükrében. Úgy is azt hordanak össze, amit akarnak.
Egy másik embert csak akkor tudok megérteni, ha a cipőjében járok.
Szeretem Budapestet! Olyannak látom, mintha Kelet-Európa Párizsa lenne. Elárulhatom, hogy hátizsákos turistaként egykor három teljes hetet töltöttem Magyarországon, persze főleg Budapesten, és a kutyáimat is magammal vittem. Nagyon tetszett, hogy a magyarok nagy kutyabarátok. Bárhová bevihettem magammal az ebeket, a vendéglőkbe is.
Emlékszem egy filmre, ahol egy férfi rendező állandóan ruhapróbára vitt. És annyira nyilvánvaló volt, hogy ez a sze*ualitásommal volt kapcsolatos, és azzal, hogy mennyire vagyok b*sznivaló a filmben. Amikor a pályát kezdem, ez normálisnak számított
Igaz, hogy tényleg sok helyre meghívnak, és sok luxus van az életemben, de ez nagyon üressé és unalmassá tud válni egy idő után. Persze óriási dolog az Oscar, de ha porszívózni is tudna…! Az lenne csak az igazi!
Mindig is érdekelt a politika. Nálunk otthon mindenki olvasott újságot, és nagyon sokat politizált az egész család. Ebben a légkörben nőttem fel. Aztán, amikor Amerikába jöttem, nagyon meglepett, hogy a barátaimat egyáltalán nem érdekli a politika, nem olvassák a napilapokat, csak a propagandahíradót nézik a tévében.
Színésznőként átélhetem, hogy milyen nevetségesen túlfizetettek is vagyunk mi ott Hollywoodban.
Az ördög ügyvédje forgatókönyvének elolvasása után nagyon szerettem volna megkapni a szerepet, de a rendező hallani sem akart rólam, mert nem tudta elképzelni, hogy hiteles tudnék lenni a mellőzött és lelkileg meggyötört feleség szerepében. „Miből gondolod, hogy az emberek elhinnék, hogy Keanu Reeves egy másik nő után ácsingózik, amikor olyan nő várja otthon, mint te?” – kérdezte. Mire én csak azt mondtam, hogy azért a férfiak nem így működnek. Akármilyen szép is vagy, mindig jöhet egy másik, aki szebb vagy izgalmasabb nálad. Ennek ellenére nagyon sok győzködés és próbafelvétel kellett hozzá, hogy meggyőzzem. Örültem a szerepnek, és a mai napig szeretem a filmet. Látom ugyan a hibáit, de a segítségével be tudtam bizonyítani, hogy többre is képes vagyok. Ezek után pedig már tudatosan kerestem az ilyen szerepeket.
Csak akkor mondok igent egy szerepre, ha maximálisan megbízom a rendezőben és tudom, hogy én is 110%-ot tudok nyújtani a szerepben. Persze, még így is lehet, hogy vitatható a végeredmény, mert a színpaddal ellentétben a filmnél minden a te irányításodon kívül van.
Én nem hiszek abban, hogy megkínzott léleknek kell ahhoz lenned, hogy igazán hitelesen tudj megkínzott lelkeket játszani. Azt hiszem, sok sötét dolgot fel tudunk venni anélkül, hogy azonosulnánk vele.
Én nem akarok olyan színész lenni, aki utólag azon bánkódik, hogy bárcsak megpróbálta volna ezt vagy azt. De ott van egy másik példa is: Al Pacino, akit mindig is nagyon nagyra tartottam. Közös munkánk közben láttam, hogy mennyire pocsék tud lenni. Nem akartam hinni a szememnek, hogy egy ilyen nagy színész ilyen dolgokat csinál, de addig-addig próbálta, míg végre sikerült egészen odatennie magát. Ez az, ami valóban naggyá teszi a legnagyobbakat. Az, hogy mindent beleadnak, és mindent megpróbálnak, mert tényleg csak a gyakorlatban derül ki, hogy működik-e valami, vagy sem. Érezned kell, hogy képes vagy rá, ugyanakkor nem szabad attól sem félned, hogy időnként belebuksz.
Én Los Angelesbe is modellként jutottam el. Aztán egyik nap a bankban egy férfi odajött hozzám, azzal hogy ő „manager” és ha érdekel a színészi pálya, akkor bátran keressem meg. Elraktam a névjegyét a kesztyűtartómba, és boldogan rohantam haza elújságolni a barátnőmnek, hogy mi történet. Mire ő „Jó reggelt drágám! Ideje felébredned! Ez itt Hollywood! Itt mindenki »manager«.” Így aztán a névjegy maradt a kesztyűtartóban, de mégis megmozdított bennem valamit, mert elkezdtem színitanodába járni, és elsajátítani a színészi technikát, megtanulni a gesztusokat, ami annyira különbözött a modellségtől. Ott ugyanis a lencsén keresztül látod magad, míg a színészetnél el kell felejtened a kamerát. Ráadásul a színészetben a test sokkal nagyobb szerepet kap a kifejezésben, ami nagyon hasonlatos a baletthez. Sosem értettem azokat, akik számára a színészi tréning csak a szöveg ismétléséből áll, ezeket az órákat nem is igazán kedveltem, mert minél többet ismételsz egy sort, annál üresebbé válik, mint a tehén, amit addig fejnek, míg ki nem szárad.
