Félreértés ne essék, ha valaki felkínálja Bondot, elvállalom, hogy a pi*ába ne vállalnám el, de még nem keresett meg senki. Szerintem valaki olyan kapja, akire senki nem számít, akinek a neve nem is forog a köztudatban, és kur*a jó lesz a szerepben.

Amikor elkezdtem színészkedni, soha, egy percig sem jutott eszembe, hogy ebből én később meg fogok élni. Az meg pláne nem, hogy a saját ötleteimet valósíthatom majd meg.

Pont annyira viszem haza a melót, mint egy könyvelő vagy marketingigazgató.

Általában egy szerepre úgy készülök, hogy teljesen elmerülök a karakterben, igyekszem átlényegülni, eggyé válni vele – ehhez nem egyszer olyan, valós embereket kell követnem, együtt lélegezni, élni velük, akik olyanok, mint akit alakítani fogok. Elsajátítom a gesztusaikat, azt, ahogy viselkednek bizonyos élethelyzetekben, hogy a végén már tök természetesen jöjjenek a legapróbb mozdulatok is.

Venom cool, egy igazi badass figura. A fiam mesélt róla nekem először, egyszerűen imádja. Hálás dolog Venomot játszani, mert könyörtelen, és ha őt játszod, nincsenek szabályok, annyira komplex a feladat.

Meg akartam tudni, hogy milyen érzés életben lenni. Talán csak akkor érezheti ezt az ember, amikor a halál közelébe kerül.

Ittam, drogoztam, csajoztam, egészen addig, míg a testem kezdett szépen darabokra hullani. Éreztem, ahogy esek szét.

Mindannyian túlélők vagyunk. Irányítani tudjuk a félelmeinket. Félelem nélkül, pedig gondtalanul élhetünk.

Nem igazán vagyok társasági ember, inkább otthonülős figuraként tekintek magamra, de a valóság az, hogy rohadtul szeretem, amit csinálok.

A kreatív művészetekben létrehozhatunk és elpusztíthatunk dolgokat. A szenvedély teremt és rombol is.