Viszonzatlanság idézetek

20 idézet

Alapértelmezett kép

Ady Endre

Mert Te vagy az én minden asszonyom,
Azaz Te vagy az asszony, aki nincsen,
Kit pótolni próbál nekünk ezer:
Ölelésben, álomban, tettben, rímben.

Ady Endre

Viszonzatlanság idézetek

József Attila

Tudom, hogy most már nem szeretsz, írod is, hogy nagyon-nagyon végtelenül szerettél – így mondod, múlt időben. Én nagyon szeretlek most is, minden ingadozásod és mindenek ellenére. Félre sem vonulok, nem is lépek elő, vagyok és leszek, ahol, ahogyan hagysz.

József Attila

Szomorúság idézetek, Viszonzatlanság idézetek

Ady Endre

Igazad van. Az olyan szív, mint a tied volt, nem talál egy meleg, hozzá hasonló társat. Igazad volt, igazad van. A te szíved s az én szívem is örökös árvaságra van teremtve – de örökös, fájó büszkeségre is

Ady Endre

Viszonzatlanság idézetek

Jókai Mór

Ő engem megölt. Ő sok olyant tett, amit férfinak, becsületes embernek nem szabad tenni – és én mégsem tudom őt gyűlölni. „Tegnap még szerettelek, holnap már gyűlölni foglak!” – Lehet azt mondani, lehet azt megtenni; de nem lehet azt – érzeni.

Jókai Mór

Szerelmi csalódás idézetek, Viszonzatlanság idézetek

Jókai Mór

Azt tudod, hogy mennyi mindent ki tudok állani. A gyomrom éhséget, az idegeim rettegést, a bőröm vágást, viszketést, hideget, a büszkeségem lemondást. Meg tudom bocsátani egy nőnek, ha szeretett és megcsalt. De hogy egy hölgy más jogon nevezzen magáénak, mint azon, hogy szeret „szeret”: ezzel a gondolattal nem tudok kibékülni soha!

Jókai Mór

Kapcsolatok idézetek, Viszonzatlanság idézetek

Ezel - Bosszú mindhalálig

Tudom, hogy neked rosszul esik. Ne haragudj! Pont úgy vagyok vele, ahogy te velem, de most tényleg. Ő egyszerűen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is. (…) Ez olyan egyszer volt, talán igaz sem volt dolog. De egy rövid ideig legalább remélhettem, hogy megszeret, hogy odaül mellém, megfogja a kezemet, finoman átölel, és csendben elalszunk egymás mellett. Olyan sok mindent elképzeltem már vele, túlságosan is beleéltem magam. Jó lenne megint a vállára hajtani a fejemet, és egy picit érezni őt… nagyon rossz érzés, amikor te tudod, hogy a dolog működne, de a másik nem szeretné.

Ezel - Bosszú mindhalálig

Sorozat idézetek, Viszonzatlanság idézetek